Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Még hogy nincs LMBTQ-lobbi: egy újabb iskoláról derült ki, hogy tartott érzékenyítő órákat

888.hu - Magyar Nemzet

2021.08.19. 15:00

A Magyar Nemzet derítette ki azt, hogy az Eötvös József Gimnázium után már a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban is tartottak korábban LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat.

 

A lapnak arról számoltak be az iskola egyik diákja, hogy még 2019-ben vett részt az intézményben egy szervezett LMBTQ-érzékenyítő foglalkozáson. Mindezt képekkel is alátámasztotta.

Az első – általa küldött – fotón az látható, hogy az osztályteremben a táblán az LMBTQ betűk fogalmi magyarázatai mellett az aszexuális, a demiszexuális és az alloszexuális szavak szerepelnek. Továbbá a Labrisz Leszbikus Egyesület weboldala, illetve az ügyfélfogadási ideje is látható a felvételen.

A második képen két – a gyerekeknek kiosztott – szituációs gyakorlat szerepel:

  • „Tomi 16 éves, két apukájával él (Ödön és Ernő). Egy nap azzal megy haza, hogy az iskolában a többiek azzal csúfolták, hogy »buzik a szülei«. Játsszátok el a beszélgetést a szülőkkel.”
  • „Magdaléna 16 éves transzlány. A tornaórához a lányöltözőben szeretne átöltözni, de vannak lányok, akik tiltakoznak ez ellen. Játsszátok el a jelenetet.”

A Magyar Nemzet megkérdezte az iskola igazgatóját, Pappné Lukács Ágnest, hogy tudott-e ezekről a programokról, kik tartották az órákat, a foglalkozást tartó személyek/szervezetek kitől kaptak engedély, jelenleg folynak-e hasonló programok, valamint hogy mikor kezdték el az érzékenyítést az intézményben?

Ezt válaszolta:

Tekintettel a téma érzékenységére és arra, hogy tavasszal választások lesznek az országban, így mindenki mindenből politikai kérdést csinál és lassan elveszti a józan eszét, nem válaszolok ezekre a kérdésekre.”

 

Mivel a Labrisz Leszbikus Egyesület weboldala és ügyfélfogadási ideje is szerepelt az egyik fotón, ezért őket is megkeresték, de a levelükre lapzártáig nem érkezett választ. A Labrisz weboldaláról viszont kiderült:

az egyesület még 2013-ban 62 436,81 eurót nyert egy pályázaton, a Melegség és megismerés – egy innovatív, érzékenyítő iskolai program továbbfejlesztése nevű projektre.

A Melegség és megismerés iskolai program módszertanával, az MM program pedagógiai szakembereivel, valamint a Down Alapítvány szakembereivel elindult egy új, iskolai érzékenyítő foglalkozás kidolgozása – ismertették a weboldalon. Később az addig elért eredményeikről is beszámoltak:

Folytattuk a Melegség és megismerés foglalkozások (MM órák) tartását középiskolákban, felsőoktatási intézményekben és a civil szférában. 2013 októberétől 2014 végéig összesen 19 intézményben 44 foglalkozást tartottunk, amellyel több mint ezer fiatalt értünk el”

– részletezték.

A leírás szerint az egyesület a kapacitásuk erősítéséhez elengedhetetlennek tartja az önkéntesek bevonását, illetve az oktatási intézmények és pedagógusok érzékenyítését is. Ebből a célból egynapos tanárérzékenyítő képzéseket is tartottak az országban. Tevékenységeik között szerepel továbbá az iskolai és munkahelyi meghívások keresése, elfogadása, Melegség és megismerés érzékenyítő órák tartása a szokásos módon Budapesten és vidéken.

 

Borítókép: Magyar Nemzet

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére