Noha az uniós intézmények közül a leglátványosabb módon az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság (EB) támogatja az LMBT-jogok és a genderideológia ügyét, a célok megvalósítása érdekében a háttérintézmények is komoly segítséget nyújtanak az eszmerendszer terjesztésében.

A sorozat korábbi cikkeiben már bemutattuk magát az LMBT-ideológiát és annak térnyerését az unióban, valamint azt, hogy hogyan propagálják a főbb uniós testületek az LMBT-jogok kiterjesztését és a genderkérdést. A teljesség igénye nélkül a cikksorozat harmadik részében olyan háttérintézményeket mutatunk be, amelyek jó szolgálatot tesznek a szexuális és nemi kisebbségek számára. Nem tudjuk pontosan, hányan dolgoznak az itt ismertetett három szervnél, de két dologban biztosak lehetünk: egy egész bürokratasereget foglalkoztatnak, méghozzá a mi adónkból.

Az EU-ban mindig nagy hangsúlyt fektettek a kisebbségek jogaira – csakhogy az évtizedek alatt megváltozott, hogy mely kisebbségeket támogatják. Az 1990-es években még a roma felzárkóztatási programok számítottak leginkább az uniós testületeknek. Azóta viszont visszaszorult, sőt marginálissá vált az etnikai, nemzeti, kiváltképp a vallási kisebbségek helyzete. Emlékezzünk vissza: tavaly a bizottság azzal söpörte le az asztaláról érdemi vizsgálat nélkül a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést, hogy nekik erre nincs hatáskörük, egyébként a helyzetet szerintük a hatályban lévő jogszabályok hiánytalanul rendezik. Amennyiben azonban a szexuális és nemi kisebbségek kerülnek elő, egészen más a helyzet, hiszen akkor szerintük egy nemes ügyről van szó, és minden lehetséges eszközt be kell vetni az „elnyomásuk” megszüntetéséért.

Egyre valószínűbbnek tűnik az is, hogy a brüsszeli kiterjesztő értelmezésnek „köszönhetően” az egyértelmű definícióval nem rendelkező jogállamiság fogalmának részévé válhatnak a szexuális és nemi kisebbségeknek biztosított többletjogok.

Az Európai Bizottságon belül a nemek közötti egyenlőségre és az emberi jogokra, így a kisebbségek jogaira vonatkozó szakpolitikák kidolgozásáért a Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság a felelős. Ez az intézmény látja el szakmai háttéranyagokkal és tanácsokkal a jogállamiságért felelős belga biztost, Didier Reynderst, valamint a többek között az LMBT-jogokért és genderügyekért felelős máltai biztost, Helena Dallit. A múlt heti európai parlamenti vitán, amelynek eredményeként elfogadott állásfoglalás az EU-t az „LMBT-szabadság zónájává” kiáltotta ki (bármit is jelentsen ez), a bizottság részéről Dalli vett részt, mély egyetértését fejezve ki a kezdeményezéssel.

(Photo by JOHN THYS / AFP)

A Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság alá öt uniós ügynökség tartozik. Ezek között az LMBT- és genderideológia terjesztése szempontjából három fontos háttérintézmény van: az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA), a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) és az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA). Eltérő területeket fednek le, és más módszerekkel dolgoznak, de alapvetően ugyanazon cél érdekében működnek: ez pedig nem más, mint a hagyományos házasság és családmodell aláásása.

Az EU Alapjogi Ügynöksége elsősorban alapvető jogokkal foglalkozik, ezekkel kapcsolatban gyűjt adatokat, melyek alapján elemzéseket készít és tanácsokat ad.

Korábban több felmérést készítettek az LMBT-közösséghez tartozó uniós polgárok körében, amelynek kimondott célja az volt, hogy „az érintettek alapvető jogai erősebb védelmet kapjanak az EU országaiban”. Ezzel szemben szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a nemzeti kisebbségek helyzetét, amely területen valóban lenne mit tenni az EU-nak.

Az Európai Nemek Közötti Egyenlőség Intézete nevéből fakadóan kizárólag a nemek közötti egyenlőség kérdésével foglalkozik. Egyelőre nem a százféle genderidentitás egyenlőségének elérése a céljuk, hanem a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek megszüntetése. A gond az EIGE esetében az, hogy teljes mértékben feminista felfogás szerint működik: a férfi-női kapcsolatokat a hatalmi viszonyok szempontjából vizsgálják, mondván, a nemek közötti különbségek oka a „patriarchális elnyomás”. Nem veszik figyelembe a nők és férfiak közötti biológiai különbségeket, a foglalkoztatás és bérezés esetében a hagyományostól eltérő foglalkoztatási módokat (például részmunkaidő). Problémaként tálalják, hogy „az EU-ban tíz infokommunikációs munkahely közül csak kettőt töltenek be nők”, de azt például nem, hogy az építőmunkások vagy katonák között is eltérő a nemek aránya. Határozottan egyoldalú megközelítés.

Végül, de nem utolsósorban az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségre is ki kell térnünk, amely a legkevésbé játszik központi szerepet, ugyanakkor kiemelkedő az ideológiai tudatformálás szempontjából. Az EACEA felelős többek között a kultúra, a sport és az oktatás területeire jutó uniós finanszírozásért, melyek mind fontos szerepet játszanak az európai fiatalok életében. Nem mindegy tehát, hogy milyen programok indulnak az ügynökség gondozásában:

Bár a legtöbb emberhez csak a legnagyobb uniós testületek tevékenységéről szóló hírek jutnak el, fontos lenne, hogy legalább arról tudjanak, milyen háttérintézményekben zajlik a döntés-előkészítés.