Az Európai Bizottság túllépett az alapítók fehér, heteroszexuális és férfiasságban tobzódó árnyékán, és múlt héten nyilvánosságra hozta az EU „valaha volt legelső” LMBTIQ egyenlőségi stratégiája 2020–2025 c. dokumentumot. A kis hamisak persze füllentenek, hiszen az előző Európai Bizottság már nyilvánosságra hozott 2015-ben egy hasonló akciólistát az akkor még csak (és láthatóan a queereket kirekesztve, bárkik is legyenek ők) „LMBTI-egyenlőség” előmozdítása érdekében – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Az új stratégia viszont húsba vágó problémákkal foglalkozik, ahogy ezt az előbbi, interszekcionális diszkriminációról szóló idézet – bár arról sem tudom, hogy az abban foglaltak micsodák – mutatja (az idézet ugyanis a dokumentumból származik). A stratégiai anyag az általános egyenlőbánásmód-blablán kívül külön kiemeli, hogy

• az Európai Unió migrációs politikája terén nagyobb figyelmet kell szentelni az „LMBTIQ-kérelmezők” jogaira;
  
• a „szivárványcsaládok” (sic!) jogainak tagállamok közötti elismertetésére;
  
• a „transz-, nembináris és interszex identitások” jogi elismertetésére
  
• és hát természetesen az ilyen közkedvelt ügyekkel foglalatoskodó „civil szervezetek” uniós támogatására.

Hogy jobban értsük és picit átforduljunk a viccelődésről a komolykodásra: a vonatkozó uniós, bizottsági jogalkotás jövőbeni alapjául szolgáló dokumentum tehát

• még szélesebbre tárná Európa kapuit azon migránsok előtt, akik (bemondásra) azt állítják magukról vagy szubjektíve úgy érzik, hogy a szexuá­lis és/vagy nemi identitásuk miatt megkülönböztetésnek vannak kitéve.
  
• Arra kényszerítené azon tagállamokat, amelyek a normális házasság definícióját tartják irányadónak, hogy ismerjék el a más tagállamban homoszexuá­lisok között kötött „házasságot” – ez igen érdekes kérdéseket vet fel szuverenitás kapcsán egyébként –,
  
• és egyértelműen arra irányul, hogy egyes tagállami döntéshozók adják fel bigott ellenállásukat a genderideológiával kapcsolatban és vezessék be a harmadik (negyedik, ötödik stb.) nemet jogrendjükbe.
  
• Utóbbi nyilvánvalóan magával hozza a gyermekek ez irányú „érzékenyítését” (agymosását) is, hogy még jó korán megismerkedhessenek a szexuális szokások diverz, sokszínű tárházával.

A játék pedig egyáltalán nem babra megy, a tendencia teljesen egyértelmű. Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa – aki az „egyenlőségharcok új korszakának” nevezte a dokumentumot – legalább tiszta beszéddel kijelentette, hogy az „LMBTIQ-jogok” – ha még egyszer le kell írnom ezt a hülyeséget, én megőrülök, esküszöm – tiszteletben tartása a jogállamiság része és feltétele, és aki nem elég jogállami e tekintetben, annak pénzbüntetéssel, forrásmegvonással kell szembenéznie. A jogállamiság és a genderideológia ilyetén összekötése persze az „élesszeműek” számára nem újdonság, hiszen már Judith Sargentini jelentésében, amely alapján megindult Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárás, felrótták hazánknak, hogy a házasság alkotmányos fogalma nálunk nem teszi nyitottá az intézményt a homoszexuálisok előtt.

És akkor itt jön be képbe a folyó és valóban lényeges vita a hétéves uniós költségvetési keretről (MFF), a helyreállítási alapról (NGEU), az ezekhez közvetett módon kapcsolt új jogállamisági eljárásról, illetve ezek magyar és lengyel részről történt megvétózásáról (bár a végleges, hivatalos szót még a miniszterek tanácsának kell kimondania). Az alapvető probléma ugyanis az – amit már oly sokszor oly sokan elmondtak –, hogy a „jogállamiság” egy jogilag valójában nem ­definiált, nem is definiálható, homályos fogalom, elv, amit nem is szándékozik senki – a bölcs eurok­raták sem – kellőképpen egzakt módon meghatározni. Pontosan azért nem – és erre ez az egész homoszexuális- meg genderjogsztori a legplasztikusabb példa –, mert azt éppen aktuális ideológiai követeléseik eszközéül használják: „dinamikusan értelmezik”, mondaná erre a brüsszeli euroblabla. A jogállamiság megsértésébe ugyanis beleértenének mindent, ami „esetleg”, „közvetve”, „veszélyeztetheti” a „jogállamiság alapelveit”; és amelybe – mint láthatjuk – a legmodernebb interpretáció bevonja a genderideológiát, a férfi és női nemi identitás egymásba átfolyó (fluid) jellegének tiszteletben tartását, és az inter- meg mit tudom én, milyen szexuálisok jogainak védelmét – írja Szánthó Miklós.