Egyre gyakrabban fordulnak elő a Black Lives Matter-tüntetéseken a „Már egyszer megcsináltuk Haitin 1804-ben. És meg fogjuk tenni újra” táblák, és a közösségi médiában is terjednek a hasonló jellegű vagy üzenetű videót. De vajon mire utalnak?

„Haiti megtette 1804-ben, ez csak a második kör. Megvagytok.”

Sokan nem tudják, de az első újkori, a szó szoros értelmében vett szervezett népirtást – vagyis azt, hogy embereket szimplán származásuk miatt mészárolnak le – nem valamelyik gyarmatbirodalom, de még nem is fehérek, hanem Haiti fekete lakossága kezdte meg.

Haiti története

Haiti a nagyjából csonka-magyarországnyi méretű Hispaniola szigetén fekszik, annak nyugati egyharmadát foglalja magába.

A korábban francia gyarmat, melyből később Haiti lett, Saint-Domingue néven az egész Karib-tenger leggazdagabb gyarmata volt, hatalmas ültetvényein termesztették a világ cukor- és kávétermelésének majdnem felét, fővárosa pedig francia eleganciát sugározott.

Haiti majdnem félmilliós rabszolga lakossága viszont 6:1 arányban felülmúlta a rabszolgatartó feketék és a fehér franciák arányát, ráadásul az itteni rabszolgák sora jóval nehezebb volt, mint az amerikai kontinensen élőké. A folyamatos járványok mellett a francia rabszolgatartók módszerei is brutálisabbak voltak, mint amerikai társaiké, és az élénk karibi forgalom miatt sokkal inkább ki voltak téve különböző helyekről behurcolt járványoknak is.

1789-ben aztán kitört a francia forradalom, és bár nem lett kimondva, hogy a rabszolgákra is vonatkozik a „minden ember egyenlő” állítás, a helyi fehérek ezt kihasználva kikiáltották függetlenségüket Franciaországtól – és megkezdődött egy 13 évig tartó polgárháború, melynek során nagyjából 300 ezer ember halt meg.

Haiti végül 1804-ben de facto függetlenedett, ekkorra a fehér lakosság nagyja már elköltözött vagy meghalt, és az ország vezetője egy Jean-Jaques Dessalines nevű fekete férfi lett.

A fehérek kiirtása

Dessalines korábban egy másik fekete ember rabszolgája volt, így nemcsak a fehéreket, hanem a szabad feketéket is gyűlölte.

Miután 1804-ben az ország de jure is függetlenné vált,

A katonák végigjárták a sziget összes településének összes házát, és brutálisan lemészárolták az ott talált fehéreket, férfiakat, nőket és gyerekeket is.

Dessalines külön parancsba adta, hogy nem végezhetnek ki senkit sem lőfegyverrel, mert

Eredetileg a nőket és a leánygyermeket életben hagyta volna, azonban később meggondolta magát, és azzal a felkiáltással, hogy „a végén még további franciákat hoznak világra”, engedélyezte a katonáinak a nők és kislányok megerőszakolását és kivégzését is.

Később csak azok a nők menekülhettek meg, akik már korábban hozzámentek egy fekete férfihoz.

Az egyetlen kivétel egy lengyel osztag volt, mivel a lengyeleket Dessalines „európai négereinek” tartotta, és együttérzett velük, valamint megkímélte az orvosok és a mérnökök életét is. Mindenki mást lemészároltak.

Akik túlélték a tisztogatásokat, nagyjából 9 ezer fő, ők később főképp az Egyesült Államokban kötöttek ki, ami egyben az abolicionista mozgalom kezdetének is nagy lökést jelentett.

Haiti máig sem feledte sérelmeit: 2010-es évek elején utasította az Európai Uniót, hogy a rabszolgatartási múlt miatt fizessen nekik kárpótlási díjat.

Haitin azonban a fehérek kimúltával sem ért véget egyértelműen a rabszolgaság: ugyan hivatalosan nem vezették újra be, de az új – immár teljesen feketékből álló – vezetés a gazdaságot féltve megtiltotta a korábbi rabszolgáknak, hogy elhagyják korábbi ültetvényeiket, majd a 20. században újra kialakult az a szokás, hogy szegény fekete családok gazdag fekete családoknak adják el a gyermekeiket, és ez a szokás napjainkig megmaradt.

Haiti így azon kevés országok közé tartozik, ahol a rabszolgatartás a 21. században is gyakorlatban van.