Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az antirasszista forradalom érdeklődés hiányában elmaradt

888.hu

2020.06.20. 19:50

Ma délben tartották a két hete szerveződő Black Lives Matter tüntetést, azonban a balos sajtó minden segítségével sem sikerült életben tartani a forradalmi lángot: mindössze 223 tüntető vett részt a megemlékezésen, az előző rendezvény fővédnöke el sem jött, és fél órával hamarabb hazament mindenki, mint tervezték.

Lassan egy hónapja, hogy Minnesotában rendőri erőszak áldozata lett George Floyd, Amerikában a zavargások azonban még mindig nem akarnak csitulni, és a békés megemlékezések, illetve erőszakos tüntetések gyorsan átterjedtek Európára is.

Magyarországon az első tüntetést két hete, június 7-én vasárnap tartották, ami meglepően sok embert megmozgatott – bár túlnyomórészt külföldiek vettek részt rajta – a második megmozdulásra azonban már csak pár száz ember érkezett.

Láthatóan nem sok embert sikerült mozgósítania az ellenzéki sajtónak két hét alatt. (Fotó: Kozma Zsuzsi)

Ez azért is fura, mert az előző egy utolsó pillanatban megszervezett, gyorsan összekapott rendezvény volt, ez viszont egy jól meghirdetett, baloldali sajtó által beharangozott esemény.

Sokat elárul a lelkesedésről, hogy az előző rendezvény fővédnöke, G-Ras úgy búcsúzott el az előző tüntetés végén, hogy 20-án találkozunk, de végül el sem jött.

A rendezvény egyébként másfél órán keresztül tartott, de olyan kicsi és csendes volt, hogy – 7 éves tanári és táborszervező tapasztalatomat felhasználva – az emlékmű oldaláról könnyen meg tudtam számolni a jelenlévőket:

223 tüntető volt a rendezvényen.

Ennek körülbelül tizedét tették ki a szervezők és felszólalók, 10-15 sajtós is jelen volt, a maradék embernek pedig legalább a fele külföldi volt – egy nekünk nyilatkozó pár például Ausztriából érkezett, hogy kiálljon az ügy mellett.

„Ha rasszista vagy kicsi a kukid! Haha!” – és hasonló érvek. Fotó: Kozma Zsuzsi

Az ellentüntetők

A tér füves középső részén erős rendőri jelenlét őrizte a jóval hangosabb és – feltehetően a tüntetők csekély létszáma miatt – látványosan magabiztosabb ellentüntetőket, akik nagyjából nyolcvanan-százan lehettek.

A „félelmet keltő” „szkinhedrasszista” ellentüntetők (Fotó: Kozma Zsuzsi)

Ennek felét a Légió Hungária tette ki, másik, csendesebb fele inkább hátrébb állt, vagy elvegyült a tüntetők között, láthatóan nem akart balhét.

A nagy rendőri készülődés ellenére a balhé érdeklődés híján elmaradt. (Fotó: Kozma Zsuzsi)

Ez, hogy a nézők közül is sokan igazából nem értenek egyet a megemlékezéssel, csak érdeklődőként érkeztek, akkor vált nyilvánvalóvá, mikor a rendezvény szervezői arra kérték az embereket, hogy egy perces néma csend mellett emeljék magasba az öklüket,

a tüntetők soraiban viszont nagyjából minden tizedik embernek lent maradt a keze.

A fekete transzneműeket külön meg kellett említeni. (Fotó: Kozma Zsuzsi)

Összességében el lehet mondani, hogy

a külföldieket levonva gyakorlatilag majdhogynem több ellentüntetőt mozgatott meg a rendezvény itthon, mint tüntetőt.

A rendezvényen egyébként, miután a rendőrök némi kettős mércét alkalmazva elzavarták a légiósokat, csendesebben zajlott, néhány felszólaló mellett lenyomták noÁr összes ismert számát (mind a kettőt),

majd fél órával a kihirdetett zárás előtt feloszlottak.

Főképp egyetemisták vettek részt a rendezvényen, de azért megjelent a szokásos feminista asszonykórus is. (Fotó: Kozma Zsuzsi)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor a Szent László Kórházba látogatott – Videó!

Pintér Sándor belügyminiszterrel tett villámlátogatást a Szent László Kórházba a miniszterelnök.

Észak-Koreában agyonlőttek egy dél-koreai tisztviselőt

Észak-Koreában agyonlőttek egy dél-koreai tisztviselőt

Észak-Koreában agyonlőttek hétfőn egy dél-koreai tisztviselőt, majd a holttestét elhamvasztották – jelentette be csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium, elítélve egyúttal az észak-koreai „brutalitást”.

Minden, amit tudnod kell Leyen migrációs paktumáról | ELEMZÉS

Minden, amit tudnod kell Leyen migrációs paktumáról | ELEMZÉS

Hogyan zajlana a tehermegoszlás? Milyen veszélyes kiskapuk vannak az apró betűs részben? És a legfontosabb: most akkor lesz kvóta vagy sem?

Novák Katalin: a családalapítás előtt állók számíthatnak az állam segítségére

A családalapítás előtt állók számíthatnak az állam, és azon keresztül a többi magyar ember segítségére – hangsúlyozta az október 1-jétől hivatalba lépő családokért felelős tárca nélküli miniszter a Mandiner online kiadásában szerdán megjelent interjúban.

A hét vicce: sztrájkot tartanak holnap az önkényesen elfoglalt SZFE dolgozói

A hét vicce: sztrájkot tartanak holnap az önkényesen elfoglalt SZFE dolgozói

Lehet, hogy egész délután zárva lesz a büfé és a sötétben fórumoznak az SZFE épületét elfoglaló (senkire sem) hallgatók. Bizony!

„A kárpátaljai magyar közösség továbbra is számíthat a kormány támogatására”

A kárpátaljai magyar közösség a jövőben is számíthat a magyar kormány feltétlen támogatására, mert egymás nélkül sem a kisebbség, sem az anyaország nem tud erős, sikeres és teljes lenni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján, amelyen az iskola Rákóczi-díjjal tüntette ki a magyar diplomácia vezetőjét.

Ez történt ma

Ez történt ma

A mai legfontosabb írásaink egy cikkben.

Nagy-Britanniában a vállalatok nem készültek fel a BREXIT utáni kereskedelemre

A brit vállalatoknak nem egészen a negyede tartja magát teljesen felkészültnek arra, hogy a jövő évtől megváltoznak Nagy-Britannia és az Európai Unió kereskedelmének szabályozói – mondta szerdán a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője. Hozzátette: a kormány elméleti forgatókönyvei alapján emiatt akár súlyos fennakadás is kialakulhat a kontinensre vezető legforgalmasabb átkelő útvonalakon.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére