Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Arab férfi késelt egy németországi vonaton

888.hu

2021.11.06. 11:22

Három sérült van.

 

Rendőrségi közlés szerint egy férfi támadt késsel több utasra a Regensburg és Nürnberg között közlekedő, nagysebességű járaton, és legkevesebb három utast megsebesített.
Az elkövetőt őrizetbe vették. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a gyanúsított egy 27 szíriai férfi, aki Passau városában lakott. Áldozatai pedig egy 26 éves, 39 éves és egy 60 éves férfi voltak.
A Bild című német lap úgy tudja, hogy az őrizetbe vett személy „pszichésen zavart” viselkedésével tűnt fel és segítségért kiáltozott a vonatban.
A hatóságok azonban részleteket egyelőre nem közöltek sem a merénylő személyére, sem a merénylet hátterére vonatkozóan. „A bűncselekmény hátterét egyelőre homály fedi” – mondta egy rendőrségi szóvivő, aki szerint az elkövető egyedül cselekedett. Értesülések szerint az áldozatok súlyos sérülést szenvedtek. A helyi rendőrség csak annyit közölt újságírókkal, hogy a megkéselt áldozatok egyike sincs életveszélyben.
Regensburg és Nürnberg között egyelőre szünetel a vasúti közlekedés. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel a helyszínen, Seubersdorf állomás körzetében. Ugyanakkor közleményben tudatta, hogy „immár elmúlt a veszély”.
Horst Seehofer német belügyminiszter megdöbbenésének adott hangot az eset kapcsán. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kegyetlen késes támadás végső értékelését csakis a merénylet hátterének felderítését követően lehet elvégezni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Karácsony a kereszténységén, Márki-Zay saját közönségének hozzátartozóin gúnyolódott

Karácsony a kereszténységén, Márki-Zay saját közönségének hozzátartozóin gúnyolódott

Magyarország kontra Soros – a HírTV bemutatja Tucker Carlson új filmjét.

Jamie Oliver a fakanalat is csak politikailag korrekt módon forgathatja

Jamie Oliver a fakanalat is csak politikailag korrekt módon forgathatja

Könnyen megakadhat a falat annak a tokán, aki Jamie Oliver útmutatásai alapján főz. Kiderült, hogy a nálunk is jól ismert brit séf nem a politikai korrektség legújabb szabályai szerint készíti az ételeit. Azaz a sütéssel, főzéssel – még – nincs baj, ám a fogások elnevezése, nos, az hagy némi kívánnivalót maga után.

Vancsa Zalán ötmillió euróért ír alá a Manchester Cityhez

Vancsa Zalán ötmillió euróért ír alá a Manchester Cityhez

Orvosi vizsgálaton vesz részt Vancsa Zalán pénteken Manchester Citynél. Az MTK 17 éves futballistájának angliai pályafutásáról alig néhány hete állapodtak meg. Az angol bajnokcsapatot is működtető City Football Group holding ötmillió euróért veszi meg a fiatal magyar csatár játékjogát.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére