A kulturális életben az utóbbi időben több leszámolási kísérlettel is találkozhattunk, akár a BLM-mozgalom követeléseiben, a woke mozgalom esetében vagy az érettségi feladatsor különböző szervezetek általi megítélésében. Ezek mind ugyanarra a sémára épülnek.

Az identitás leépítésével párhuzamosan pedig vadul hamisítanak a helyére egy politikailag korrekt verziót. Természetesen már szorosan idomítva az adott ideológiához (most épp a politikailag korrekt jóemberkedés és profitmaximalizálás ideológiájához). Így az ember a helyi vagy családi identitás helyett előbb-utóbb inkább Gucci- vagy Adidas-identitást vesz fel.

Ha valaki hisz a baloldal nagy társadalommérnökeinek, akkor bedőlhet olyan hazugságoknak, hogy így egy újabb, jobb, bűntelen világ épülhet. A valóság azonban ezt sosem igazolta. Pont azért, mert a műidentitás soha nem pótolja a tradícióban és évezredes tapasztalatokban gyökerező eredeti egyéni és közösségi öntudatot. Ahol az ilyen kultúravesztés megtörtént, évszázadokra nyomorba taszította az adott népet.

Amikor tehát valaki ki akarja dobni Mikszáthot, Arany Jánost, Petőfit és így tovább a magyar irodalmi kánonból akármilyen okkal, az azzal játszik, hogy az amúgy is trash tartalommal elárasztott fiatalságot megfossza a saját eredeti kultúrájától.

Ez pedig nem egy erős és felelős társadalom jövőképét vetíti elénk, hanem kólásdobozokkal ölelkező majmokét. Akik minden divathullámra felülve hozzák majd a multik által elvárt profitmaximumot.