Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a Lázadókhoz!”

piszkostizenkettő

Védjük meg a nácizást!!!

Addig nácizik ez a sok buta ballibsi, míg az egész teljesen értelmét veszti.

A liberális sajtó nyomorúsága

A talajt vesztett ellenzéki sajtómunkások azt gondolják, hogy a londoni terrortámadás Orbán népszerűségét növeli, ezért jobb minél kevesebbet beszélni róla.

Háború zajlik

Háború zajlik

piszkostizenkettő

Földi László nemzetbiztonsági szakértő szokta mondogatni, hogy a háború már zajlik, benne vagyunk, csak éppen nem mindenki látja, mert nem hadüzenettel, lövészárkokkal, fegyverekkel vívják azt. Legalábbis egyelőre.

Létezik-e jog a boldogsághoz?

Létezik-e jog a boldogsághoz?

piszkostizenkettő

Sokan emlékeznek arra, hogy a boldogság kereséséhez való jogra hivatkozott Rocky Balboa bokszolói engedélyének megtagadása kapcsán az azonos című filmalkotásban. A fikció és a valóság találkozása itt tetten érhető, hiszen az Egyesült Államokban a Loving vs. Virginia ügyben a Legfelsőbb Bíróság precedenst teremtve alkotmányellenesnek nyilvánította a házasság bőrszín alapján való korlátozását, többek között a boldogsághoz való jog alapján. A fogalom a magyar jogtörténetben is visszaköszön, továbbá gyakran használják fordulatként politikai vezetők, legutóbb a kormányfő és a köztársasági elnök beszédében is megjelent.

Radikálisan semmitmondó

Radikálisan semmitmondó

piszkostizenkettő

Vona Gábor persze néhány éve még a kiváló iráni Forradalmi Gárdát akarta masíroztatni Budapest utcáin, úgy is mint választási megfigyelőket. Azóta rabbiknak próbál hízelegni, néppártosít, és beszállt a bullshit-bizniszbe is.

Az új földesúr

Az új földesúr

piszkostizenkettő

Hogy Vona Gábor mindent Orbán Viktortól lesett el, arról felesleges vitát nyitni.

Vallásháború Európában

Vallásháború Európában

piszkostizenkettő

A török külügyminiszter vallásháborúkat vár Európában. Jóslat vagy fenyegetés ötlik fel sokak fejében. Ha az európai közvélemény megértené végre, hogy a kettő között egy muszlim ország politikusa szájából nincs különbség, sokkal közelebb jutnánk a vallásháború megakadályozásához.

A Varangykirály

A Varangykirály

piszkostizenkettő

Most, amikor ezeket a sorokat írom, odakünn csend van, nem villog a rendőrségi sziréna, az utcákon nem korzóznak a TEK-esek.

Hogyan legyünk jugoszlávok

Hogyan legyünk jugoszlávok

piszkostizenkettő

A német politika orwelli magasságokba emeli az "újbeszélt" (newspeak). Egyre nyilvánvalóbban központilag kidolgozott irányelvek szerint próbálják elfedni a valóságot. Németországban az is megtörténhet, hogy nem létező országok elmebeteg állampolgárai követnek el terrorcselekményeket.

Miért füttyöghetnek juhászpéterek nemzeti ünnepeinken?

Miért füttyöghetnek juhászpéterek nemzeti ünnepeinken?

piszkostizenkettő

Sokan felháborodtak az Együtt tavaly októberi fütyülős akcióján, egyesek kegyeletsértésről, 1956 eszméjének meggyalázásáról beszéltek. Úgy hírlik, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett nemzeti ünnepen is folytatni kívánják a zavarkeltést. A magyar emberek egy jelentős része értetlenül szemlélte a sípolók legutóbbi akcióját, mint ahogy az sem könnyen értelmezhető, milyen alapon tehették ezt meg minden következmény nélkül. A hazai liberális jogfelfogás, az alapjogi fundamentalizmus szerint a válasz egyértelmű, jelesül ezt a gyülekezési jog lehetővé teszi. Sőt az egységes bírói gyakorlat is... Ez azonban nem teljesen igaz.

A nők nem keresnek kevesebbet, mint a férfiak, de igény lenne rá

A nők nem keresnek kevesebbet, mint a férfiak, de igény lenne rá

piszkostizenkettő

Akkor ugyanis lenne alapja annak, hogy égető szükség van a gender szakra. Az agyonismételt mítosszal szemben az igazság az, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi pénzt kap a nő, mint a férfi, ellenkező esetben az aktus (nem olyan aktus!) törvénytelen.

Gyávaságból erkölcsi tőke? - Merkel hazugsága

Gyávaságból erkölcsi tőke? - Merkel hazugsága

piszkostizenkettő

Már négy napja várom, mikor robban fel az európai és német politikai közvélemény, de nem történik semmi, pedig Angel Merkelről kiderült, hogy nagyobb hazug, mint Gyurcsány.

Identitásháború

Identitásháború

piszkostizenkettő

A 2015-ben megindult népvándorlással az etnikai és kulturális homogenitás jelentése és értékelése jelentősen módosult Európában. A nyugati alapvetően multikulturális identitású országokon belül fellángolt egy vita, de az alapjaiban homogénnek tekinthető néhány ország került igazán a nyugati politikai célkeresztjébe. A kérdés jogos és szükségszerű megvitatása helyett azonban egy a felszín alatt zajló identitásháború bontakozott ki, amiben lehetetlennek látszik békét kötni.

Hiába erőlködnek, a veszélyes köcsög nem megy sehová

Hiába erőlködnek, a veszélyes köcsög nem megy sehová

piszkostizenkettő

Milo Yiannopoulost a hazai sajtó észre sem vette addig, amíg nem a feltételezett "bukásáról" szólt a történet, pedig addigra már háromszor a feje tetejére állította az amerikai nyilvánosságot.

Az etnikai sokszínűség legnagyobb költsége - a bizalom elvesztése

Az etnikai sokszínűség legnagyobb költsége - a bizalom elvesztése

piszkostizenkettő

Az elmúlt évtizedekben a tudományos elit rengeteg energiát áldozott arra, hogy bizonyítsa az etnikai sokszínűségnek milyen pénzben is mérhető előnyei vannak. A bevándorlás tömegessé válásával azonban egyre erőteljesebben mutatkoznak meg a költségek. Ezek között a legnagyobb, Európa fejlődési potenciálját veszélyeztető, a bizalom, a társadalmi tőke elvesztése lehet.

Megtaláltuk az isztambuli egyezmény titkos záradékát!

Megtaláltuk az isztambuli egyezmény titkos záradékát!

piszkostizenkettő

Lássuk, milyen következményekkel járna ennek ratifikálása!

A fegyverhez való jog mint alkotmányos alapjog

A fegyverhez való jog mint alkotmányos alapjog

piszkostizenkettő

A világszerte szaporodó fegyveres erőszak miatt, időről időre előtérbe kerül a fegyverhasználathoz való jogkérdése. Korábban, ha valaki az önvédelem jogára próbált hivatkozni, nem volt könnyű helyzetben.

Jól átvert mindenkit az olimpiaellenes mozgalom

Jól átvert mindenkit az olimpiaellenes mozgalom

piszkostizenkettő

A mozgalom neve az volt, hogy NOlimpia, de kiderült valójában, hogy egy ügyet kerestek csak, amire politikai jövőjüket építhetik. Nem az olimpia ellehetetlenítése volt a cél, hanem a népszavazás, politikai brandjük építése.

Homoszexuális porhintés az uszodában

Homoszexuális porhintés az uszodában

piszkostizenkettő

A MOM uszoda megtagadta azt, hogy egy homoszexuális csoport bérbe vegye a medencéjét. Az eset felvet bizonyos, a törvény előtti egyenlőséggel kapcsolatos kérdéseket. A legtöbben úgy érezzük, az uszoda elutasítása jogos, de jogi érveket nehezen találnánk az igazunk bizonyítására. Ez szinte minden, a homoszexuálisokkal kapcsolatos kérdéssel így van.

Progresszív olimpiát szeretnénk!

Progresszív olimpiát szeretnénk!

piszkostizenkettő

Most, hogy úgy néz ki, nem lesz budapesti olimpia, érdemes gondolkodni az alternatív lehetőségeken.

Népszavazás vagy NOlimpia?

Népszavazás vagy NOlimpia?

piszkostizenkettő

Múlt péntek óta népszerű ellenzékiek körében az a vélemény, hogy népszavazásra van szükség, hiszen nyilvánvalóan kellően sok aláírás gyűlt össze az olimpiát ellenző mozgalom felhívására.

Elárulja-e Zuckerberg a hazáját az üzletért?

Elárulja-e Zuckerberg a hazáját az üzletért?

piszkostizenkettő

A múlt héten forradalmat hirdettek az elmúlt év két legfontosabb változásával, a Brexittel és az amerikai balliberálisok választási vereségével szemben. Zuckerberg és Tony Blair volt brit miniszterelnök egymástól függetlenül, de azonos időben szólították fel az embereket, hogy ne fogadják el a változásokat. Tony Blair érvei csak bugyuták, de Zuckerberg esetében ennél többről lehet szó.

Martin Schulz és Conchita Wurst

Martin Schulz és Conchita Wurst

piszkostizenkettő

Migránsbarát szemlélet, a magyar kormányzat bírálata, heves érzelmek és szakáll - túl sok hasonlóság gondolhatnánk.

Legyünk bátran nacionalisták!

Legyünk bátran nacionalisták!

piszkostizenkettő

Az unió vezetői idealista marketingszöveggel akarják eladni nekünk, hogy a status quo a létező világok legjobbika mindörökkön örökké.

A tudás monopóliuma elleni lázadás - a felvilágosodás beteljesedése

A tudás monopóliuma elleni lázadás - a felvilágosodás beteljesedése

piszkostizenkettő

A Brexit és Trump megválasztása után sokan érveltek úgy, hogy ez nem más, mint a felvilágosodás visszafordítása. Az ész hatalmával szembeni ellenforradalom. Véleményem szerint valóban az "ész", a tudás monopolizálása elleni lázadás történt, de ez nem visszafordulás, hanem a felvilágosodás beteljesedése.

Vissza az oldal tetejére