Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Rétvári Bence: „A baloldal a külföldi érdekek, a jobboldal a magyar emberek oldalán áll!”

Horváth K. József

2021.12.29. 13:05

Az a baloldal kevesli most a közszféra béremeléseit, akik a válságkezelésre hivatkozva csökkentette a béreket. Aki a milliárdosok pénzéből kerül hatalomra, az a milliárdosok érdekeit fogja szolgálni – hangsúlyozta Rétvári Bence az Emmi államtitkára, országgyűlési képviselő portálunknak adott évvégi interjújában. Hozzátette: A baloldal a nemzeti gondolatot el akarja űzni az oktatásból, de a helyére nem tesz semmit. Aláhúzta, a kormány már hetekkel ezelőtt egy nemzetközi orvosi szaklapban nyilvánosságra hozta azokat a járványadatokat, amiket a baloldal hiányol. 888.hu nagyinterjú.

888.hu: Az ellenzék rendre azzal vádolja a kormányt, hogy a szegénység folyamatosan nő, pedig a számok mást mutatnak. Mi az igazság?

Rétvári Bence (RB): A baloldaltól megszoktuk, ha valamire készül, azzal a másik oldalt megvádolja. A baloldal számára nagyon kedves Eurostatnak a kimutatásait nézve megállapítható, hogy ma több mint 1,3 millió emberrel kevesebben vannak kitéve a szegénység kockázatának Magyarországon, mint voltak 2010. előtt. Azelmúlt tíz évben a mélyszegénységben élők száma pedig 400 ezerről 100 ezer alá, vagyis egynegyedére csökkent. Ha ezt összevetem azzal, hogy közel egymillió emberrel több dolgozik, akkor láthatóan a két szám változása között az összefüggés. Ha a hétköznapi dolgokra bontjuk megnézhetjük, hogy mennyi embernek van tartaléka váratlan kiadásra, ha például elromlik a mosógép vagy a hűtőgép, s legalább százezer forint értékű hirtelen kiadást kell a családnak kifizetni. 2010-ben a magyar emberek közül 74 százalék, 7,2 millió azt mondta, hogy nincs erre tartaléka. Most ezeknek az embereknek a száma 3,4 millióra csökkent. Vagy ha azt nézzük, hogy mennyien tudnak elmenni legalább egy hétre nyaralni, mostmár 2,5 millió emberrel többen az Eurostat kimutatása szerint. A szegénységgel kapcsolatosan, még Karácsony Gergely is ellentmondásosan nyilatkozik. Egyik nap a növekvő szegénységről beszél, másnap kiáll, és azt mondja, azért vannak dugók Budapesten, mert 300 ezerrel több embernek telik saját autóra. Tehát ő maga 24 órán belül képes önmagát megcáfolni, hogy nagyobb vagy kisebb problémát jelent a szegénység. Külön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy azoknak is jobb a helyzete, akik megváltozott munkaképességük miatt nehezebben találnak munkát. Az ő foglalkoztatásuk 18 százalékról 44 százalékra emelkedett. Sikerült sokaknak munkát adni és tudjuk, hogy a munkahely adja a legnagyobb biztonságot.

888.hu: A minimálbér jövőre 200 ezer forintra fog emelkedni! Miért fontos mérföldkő ez?

RB: Gyurcsányék összesen 23.500 forinttal emelték a minimálbér összegét, mi viszont 126.500 forinttal. Jövőre a minimálbér összege magasabb lesz, mint a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején az átlagbér volt. A baloldalon szavakban mindig a kispénzű embereken akarnak segíteni, de valójában érezhető módon sosem léptek ebben az irányban, hanem mindig csak a multik érdekeit szolgálták. Magyarországon a baloldal ebben az időszakban csak milliárdos miniszterelnököket adott az országnak, mind Medgyessy Péter, mind Gyurcsány Ferenc, mind Bajnai Gordon a milliárdosok táborából került ki. Most pedig mást sem csinál a baloldal, mint ABC-sorrendben látogatja végig a milliárdosokat: B, mint Bige László, Bojár Gábor, C, mint Csányi Sándor, D, mint a Dobrev-klán. Milliárdosokkal egyeztetnek és bizonyos milliárdosoknak a támogatását kérik ahhoz, hogy hatalomba kerülhessenek. Aki pedig a milliárdosok pénzéből kerül hatalomra, az a milliárdosok érdekeit fogja szolgálni.

888.hu: Az iskolások könyvellátásának ingyenessé tétele is segítette a szegénység csökkentését, amit érdekes módon az ellenzék mindig elfelejt megemlíteni. Hogy alakult ez a 2010 előtti helyzethez képest?

RB: Mi azt mondtuk, hogy a gyermeket nevelő családok válláról minél több anyagi terhet átveszünk. Azt mondtuk, hogy a tankönyvtámogatás ne szociális alapú támogatás legyen, hanem mindenkinek járó családtámogatás. A baloldalnak 2010. előtt más volt az álláspontja. Ezt ők piaci területnek tartották, ugyanúgy, mint a közműcégeket. Ez egy biztos piac, hiszen 12 millió tankönyvet minden évben megvesznek. Az a csúfság is megtörtént, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadót is privatizálták, pedig még a nevében benne is volt, hogy nemzeti. És hogy mik kerülnek bele a magyar történelem és irodalom tankönyvekbe, azt egy külföldi tulajdonossal rendelkező cégben döntötték el. Ez a lépés szociálisszempontból is hiba volt, hiszen 70 százalékkal emelkedett a tankönyvcsomagok ára. Mi azt mondtuk, hogy ez nem lehet üzlet, nem engedtük emelni a tankönyvek árát. Bevezettük a tankönyvek állami előállítását, ami az árak csökkenését is magával vonta. Később az állam teljes mértékben átvállalta a tankönyvek költségeit. Ma már az 1. osztálytól a 12-ig mindenki ingyenesen kapja a tankönyveket.

888.hu: A rászorultak ingyenes iskolai étkeztetésének értékeléséről sem hallani a másik oldalon, pedig már szünidőben sem kell az érintetteknek fizetni a napi háromszori ételért.

RB: Míg a baloldal 31 milliárd forintot szánt csak iskolai étkeztetésre, mi már 87 milliárdot. Ők csak beszélni szoktak a gyerekéhezés megszüntetéséről, de lépni ebben sem léptek. Például mi vezettük be az ingyenes szociális gyerekétkezést az őszi, tavaszi és téli iskolai szünetekben is.

888.hu: Ha már iskola, akkor oltás, ami ebben a körben kötelező. Lenne. Ám a pedagógusok egy része nemhogy nem oltatja be magát, hanem még tüntet is az oltakozás ellen, szakszervezeti irányítással. A szakszervezetek meg – tudjuk jól – a baloldalhoz kötődnek.

RB: Akik sok emberrel, diákkal találkoznak, azoknál különösen fontos, hogy védettek legyenek. Márciusban a szakszervezetek közleményt adtak ki arról, hogy nem lehet addig újraindítani az iskolákban a jelenléti oktatást, amíg minden pedagógus meg nem kapja az oltását. A ’minden’ szó benne volt a közleményükben. Most ezek a szakszervezetek tiltakoznak az ellen, hogy minden pedagógus számára előírt az oltás beadása. Ebből is látszik, hogy a szakszervezetek ebben a kérdésben sem érdekképviseletként, hanem politikai szervezetként viselkednek, hiszen fél éven belül ugyanannak az ellenkezőjét mondják. Nekik nem a pedagógusok vagy diákok érdeke a fontos, hanem a kormány támadása.

888.hu: A kormány most jelentette be a pedagógusok béremelésének folytatását, az óvodai, bölcsődei dolgozók bérének emelését. Mégis ugyanúgy érkezik balról a kritika az alacsony bérek miatt, mintha nem történt volna semmi.

RB: Azt is megéltük, hogy a baloldal már a béremelést is támadta. Dobrev Klára mondta, hogy nem kérnek a választások előtti üveggyöngyökből, utalva azokra a tíz-húszszázalékos béremelésekre, amelyről a kormány a válság idején döntött. Az a Dobrev Klára beszél erről, az mondja üveggyöngynek, hogy tavaly is tíz és jövőre is 10 százalékkal nő a pedagógusok bére, míg tavaly 30-50 százalékkal emelkedett az igazgatók és igazgatóhelyettesek bére, miközben a baloldal a válságkezelés alatt nem növelte, hanem csökkentette a pedagógusok bérét, egyhavi bért el is vett tőlük. Hogy veszi a bátorságot a bért csökkentő baloldal, hogy a bért emelő jobboldalnál kritizálja, hogy miért csak kétszer tíz százalékkal nőtt a koronavírus válság alatt a pedagógusok bére? A pedagógusok további béremelési igénye jogos, de a baloldali politikusoknak bölcsebb, ha ezen a területen inkább hallgatnak.

888.hu: Ön a pedagógus pálya vonzójellegéről beszélt a közelmúltban, miközben a másik oldal folyamatosan a pedagógus hiánnyal revolverezi a kormányt.

RB: Hogy a pedagógus pályának meglegyen a kellő anyagi presztízse is, ahhoz szükség van arra, hogy a 2022-es tízszázalékos béremelés után 2023-ban egy nagyobb léptékű béremelés történjen meg. 2010 utána a pedagógusoknál volt először átfogó többéves, 50%-os béremelési program. Így egy húsz éve dolgozó, egyetemi végzettségű pedagógusnak a 2010-es 172 ezer forint helyett most 368 ezer forint a bruttó bére. Főiskolai végzettséggel 150 ezer forintról 330 ezer forintra emelkedett a kereset. Egy következő béremeléssel mondhatjuk azt, hogy a pedagógus pálya közelít ahhoz az anyagi elismertséghez, amit mi a pedagógusoknak gondolunk. Ugyanakkor a pedagóguspályára irányuló jelentkezések alapján továbbra is a harmadik-negyedik legnépszerűbb egyetemi szakok között vannak ezek a képzések.

888.hu: Az oktatás minőségét igyekszik bírálni az olyan kijelentés, amely úgy szól, hogy „érzem, hogy butulok”. A miértre persze nincs magyarázat. Ez azt jelenti, hogy a kormány és a pedagógusok rosszul teljesítenek, vagy nem olyan anyagot tanítanak, amely számukra kedvezőbb lenne. Hogy látja ezt?

RB: Amit láttunk a baloldal idején, hogy sok helyen bezárták az iskolákat és 15 ezer pedagógust elbocsátottak, ami rontotta az oktatás minőségét. Bért is vontak el, ami szintén rontotta a pálya vonzóképességét. Mi pedig igyekeztünk béremeléssel és más módon is segíteni, hogy minél jobb pedagógusok tanítsanak. A diákok eredményei is önmagukért beszélnek. A PISA-mérésnél a legutóbbi minősítésnél szövegértés, matematika és természettudományok területén is javítottunk a korábbi eredményhez képest. A három éve végzett mérések mindegyikében a magyar diákok előre léptek. A TIMMS-mérésben négy kategória van. Egyben vagyunk az európai átlag szintjén, háromban pedig az európai átlagot messze meghaladjuk. Matekból például egy szinten vagyunk Dániával, Németországgal, Lengyelországgal, Svédországgal. Matekból a magyar átlag 517 pont, míg az EU-átlag 504. Jobbak vagyunk, mint az amerikaiak, az angolok vagy a finnek. Természettudományban pedig a nyolcadikos diákoknál csak Finnország előz meg bennünket az Unió tagállamai közül, tehát itt is kimagasló a teljesítményünk. Az országos kompetenciamérésben pedig a diákok matematikából – mióta van kompetenciamérés – 20 éve a legjobb eredményt érték el és szövegértésben is jók voltak.

888.hu: Az alaptanterv nemzeti, hazaszerető jellege is éles kritika tárgya. Ez miért baj?

RB: Ha valaki megnézi a 2010 előtti Alaptantervet, akkor azt látja, hogy a Magyar Állam akkor kiszervezte a Nemzeti Alaptanterv készítését. Nem az állam írta azt, hanem egy Soros-szervezetnek adták oda, hogy ő írja meg a Nemzeti Alaptantervet. Ez az, ami a baloldal szerint helyes és jó. Ezzel szemben a legkiválóbb magyar pedagógusok által írt mostani Nemzeti Alaptanterv csökkentette a diákok terhelését, sokkal modernebb, nagyobb szabadságot ad a tanároknak az órakeret nem tíz, hanem húsz százalékában. A baloldal nem változik. A nemzeti karaktert minden nemzetben gyengíteni akarja, és mindenki számára egy megfoghatatlan, globalista kultúrát akar átadni. Ami ugye nyilván nincs, mert az európai kultúra az a nemzeti kultúrák összessége. A baloldal a nemzeti gondolatot el akarja űzni az oktatásból, de a helyére nem tesz semmit. Éppen így teszi talajtalanná az oktatást, benne a diákokkal. Pedig minden diák alapvető értéke, hogy családban él, nemzetben gondolkozik, és sokak számára a hit is nagyon fontos. A baloldal pedig ezeket az értékeket akarja rombolni, hogy másfajta embereket neveljen.

888.hu: Lépjünk kicsit vissza a járványhoz. Folyamatosan hallani azt is, hogy a kormány nem tájékoztat megfelelő részletességgel a pandémiáról. Mennyiben felel ez meg a valóságnak? Mennyiben igaz az, hogy a részletezőbb adatok csak a káoszt növelnék, miközben az emberek tájékozódásához nem tudnának segítséget adni?

RB: Kissé furcsa, hogy a baloldal az utóbbi időben azokat az adatokat követeli a leghatározottabban, amelyeket Magyarország több héttel ezelőtt egy nemzetközi orvosi szaklapban már közzétett. Mindenki elolvashatná, de mivel nekik nem azt adatok fontosok, hanem a hatalmi érdekeik, a botrány és a járvány elhúzása, ezért támadják a védekezést, az oltásokat és ezért nem hajlandók tudomást venni arról, hogy az oltásokkal kapcsolatban a világ talán harmadik legreprezentatívabb kutatása éppen Magyarországon történt. Azért nem hajlandók a tudományos igénnyel közzétett tanulmányról tudomást venni, mert az a valóság. Arról nem lehet bármit mondani.

888.hu: Ön határozott szavakkal tette helyre Tordai Bencét a parlamentben, aki szintén egy sor pontatlanságot közölt felszólalásában a járványkezelésről. Azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy a 3. oltás tekintetében élen járunk Európában. Ez is a gondolatok megzavarására, a kormány elleni hergelésre irányul?

RB: Ők provokátorok, nem a tényekből indulnak ki. Sokszor hívom fel rá a figyelmüket, hogy végighallgatok egy ötperces felszólalást, a legdurvább vádakkal illetik a kormányt, de közben egy tényt nem mondanak. Semmiféle kötődése nincs a valósághoz, egyszerűen egy kormányellenes kirohanás, provokáció, amit tesznek. Sokféle adat van a járványkezeléssel kapcsolatban. Az egyik az, hogy Magyarország a gyorsan oltó országok között van Az első és második oltással a leggyorsabbak között voltunk az Unióban, leggyorsabbak között vagyunk a 3. oltással is. Minden feltétel adott ahhoz, hogy Magyarország az elsők között tudjon a járvánnyal szemben fellépni és a lehető legnagyobb mértékben megvédeni a magyar embereket. Nem volt még egy olyan kormány Európában, amely hat helyről szerzett be a polgárai védelmében vakcinát. Minden más országban kevesebb fajtájú vakcina jött és lassabban érkezett, mint hozzánk.

888.hu: Leggyakrabban a halálozási mutatókkal támadnak.

RB: Igen. Kérdés, hogy az utolsó járvány előtti évhez, 2019-hez képest mennyivel nőtt a többlethalálozás tavaly és idén? Ha 2020-at nézem, akkor az uniós átlag a másfélszerese a magyar adatnak. Másfélszer akkora volt a többlethalálozási növekedés az Unióban, mint Magyarországon. Magunk mögött tudhatjuk Franciaországot, Máltát, Horvátországot, Portugáliát, Szlovákiát, Hollandiát, Litvániát, Romániát, Csehországot, Bulgáriát, Belgiumot, Szlovéniát, Lengyelországot, Olaszországot és Spanyolországot is. De az idei évben is nálunk a legkedvezőbb az adat a V4 országok között, és egész Közép-Európából is csak két országban van alacsonyabb. Emellett míg más országokban az első, második, harmadik vagy negyedik hullámban elfogytak a kórházi kapacitások, Magyarországon ez egyik hullám idején sem fogyott el. Mindig volt ágy, mindig volt orvos, mindig volt gyógyszer. Ezt nálunk sokkal gazdagabb országok sem mondhatják el magukról. Olaszországban, ahol a parkolóban lélegeztették a betegeket, Spanyolországban, ahol hotelszobákat alakítottak át, Franciaországban, ahol helikopterrel szállították más országokba a betegeket kapacitáshiány miatt. Ezért elismerés illet tehát mindenkit, aki a védekezésben közreműködött.

888.hu: Márki-Zay Péter „sötétben tartott, trágyával etetett gombákkal és ehhez hasonló durva sértegetésekkel próbálja megfúrni a rezsicsökkentést. Mit szól ehhez a megközelítéshez?

RB: Beleillik abba, amit a baloldalon Horn Gyulától, Medgyessy Pétertől, Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól látunk. A baloldalon, ha dönteni kell az emberek és a piac között, a piac és a külföldi érdekek kiszolgálása mindig fontosabb. A baloldal ezért támadja a rezsicsökkentést, a bevándorláspolitikát, a gyermekvédelmi népszavazást, a gazdaságpolitikát, az adócsökkentéseket. Mert a piactól remélik a saját legitimációjukat, meg a piacon levő médiavilágból és a külföldi véleményformálóktól és Soros-féle spekulánsoktól.

888.hu: De ő szavazatokat akar ezzel szerezni. Ennek ellenére ilyen alpári módon szól az emberekről. Mi lehet ennek a vége?

RB: Beleillik a baloldalba. Bagóné lepatkányozott minket, akik a Fidesz-táborhoz tartozunk. Szabó Tímea az egyik jobboldali újságírót nyilvánosan ’lehülyegyerekezte’. A baloldal aktuális jelöltje azt tartja, hogy sötétben tartott, trágyával etetett gombák vagyunk, Gyurcsány Ferenc pedig azt mondja, hogy mindenki földönfutó lesz, aki nyilvánosan a jobboldal mellett kiáll. Ez a baloldali „szeretetnyelv”. A legalapvetőbb emberi normákat nem tartják be. Azok, akik szivárványos zászlókra írják föl a toleranciát nagy betűkkel, azok igazából ilyen módon beszélnek rólunk, jobboldaliakról.

888.hu: Jövőre gyermekvédelmi népszavazás lesz. Azt gondolnánk, hogy a gyermekek védelmével kapcsolatosan mindenki egyetért, a baloldal azonban mégis nevetségesnek tartja, és szerintük nincs Magyarország legfontosabb első tízezer ügye között. Hogy látja Ön ezt, mennyire lehet hatékony a népszavazás?

RB: Az jól látható, hogy a baloldalon, ahogyan a rezsicsökkentés, vagy a bevándorlás területén, úgy az LMBT-kérdésekben is – a magyar emberek álláspontjával ellentétesen – vakon azt követik, amit Brüsszelben hallanak. Nem hajlandók meghallani a magyar emberek szavát, hogy a magyarok nem akarnak rezsiemelést, erőltetett, illegális migrációs kvótákat, s a magyar emberek nem akarják, hogy a gyerekeiket LMBT-szervezetek neveljék át az óvodákban és az iskolákban az ő tudtuk nélkül. A népszavazás alkalmával, az emberek egyértelműen kinyilvánítják véleményüket, ami ellentétes azzal, amit a baloldal képvisel. Nagyon érdekes az is, hogy Brüsszel minden nap kioktat bennünket demokráciából, de rajtunk kívül egyetlen ország sem kérdezte meg állampolgárait, hogy akarnak-e migrációt, akarnak-e LMBT-propagandát. Mi mindkét ügyben megkérdezzük az embereket és úgy cselekszünk, ahogy az emberek akarják. Ezt ők nem demokráciának, hanem populizmusnak hívják. Mi pedig úgy gondoljuk, akkor hozunk jó döntést, ha ahhoz tartjuk magunkat, amit az emberek mondanak. Kérdezzék meg a saját polgáraikat, hogy mit gondolnak az illegális migrációról, vagy az LMBT-propagandáról, s aztán üljünk le egy asztalhoz. Ők egy szűk elit álláspontját képviselik, akik sötét szobákban, az emberek háta mögött eldöntötték, hogy ezekről a kérdésekről mi fog történni az országaikban.

888.hu: Cseh Katalin korrupciógyanús ügyéről is váltsunk szót röviden, illetve a NAV nyomozásról, hiszen Vác az ön választókerületének központja. Képviselőként mit tud tenni ebben az ügyben? Ön szerint van arra esély, hogy következménye legyen az ügynek?

RB: Nagyon sok váci vállalkozó felháborodott azon, hogy ők, akik itt építették föl a vállalkozásukat és akár több generáció óta ugyanabban a cégben dolgoznak, előlük egy ideiglenesen itt állomásozó cég elvonta a forrásokat. Ezek a pénzek pedig a váci vállalkozásoknak jártak volna, akik tíz éve is Vácon adtak munkát az embereknek és tíz év múlva is Vácon adnak majd munkát. A Cseh Katalin-féle cégek viszont Budapestről Vácra, Vácról Nógrád megyébe, folyamatosan vándorolva éppen ott vannak, ahol támogatást szimatolnak. S az iratokból úgy tűnik, hogy olyan dolog fejlesztésre kérnek forrást, ami akkor már rég a rendelkezésükre állt. Ráadásul ezeknek a cégeknek a pályázatában szerepel, hogy az teljes mértékben illeszkedik a város iparfejlesztési elképzeléseihez. Márpedig a városnak a pályázás idején fideszes vezetése volt. A momentumosok, amikor pénzt szimatolnak, akkor azt mondják, hogy egyetértenek a fideszes városfejlesztési elképzelésekkel. Majd kimennek gyűlést tartani, ahol kijelentik: elképesztően elhibázottnak tartják a városfejlesztési elképzeléseket és le akarják váltani a városvezetést. Ez a kétszínűség jellemzi őket. És ez a Cseh Katalin hirdeti azt, hogy Magyarországon csak fideszesek juthatnak uniós forrásokhoz és olyanok, akik a baloldalhoz kötődnek, nem juthatnak semmihez. Miközben csak a hozzá köthető cégcsoport is 4 milliárdot kapott. Ami az ügy következményeit illeti, nehéz feladat elé állít, ha azt kéri, mondjak valakit a baloldalon, akinek a szabálytalanságainak lett következménye. Mit várhatunk attól a baloldaltól, amely elítélt bűnözőt, Czeglédy Csabát indít országgyűlési képviselőnek?

888.hu: Ön KDNP-s politikus. Mit szólt ahhoz, amikor Brüsszelben már a karácsonyt is célba vették?

RB: A karácsony a keresztény embereknek a megváltottságot jelenti, hogy kétezer éve közénk jött a Megváltó. De a nem hívőknek is a szeretet ünnepe. Jézus azt hirdette kétezer éve, hogy nem csak a jótevőinket, de még az ellenségeinket is szeretni kell. Nincs benne tehát semmi bántó vagy kirekesztő. Ezért sem fogható fel józan ésszel ez a terv. Ez valójában csak egy tolerancia feliratú papírba csomagolt nyers keresztényellenesség.

888.hu: Hogy látja a jövő évi választást?

RB: Az emberben azért van optimizmus, mert ha végig nézzük az elmúlt évszázadot, nehéz találni az elmúlt tíz évnél sikeresebb évtizedet. Ezért nézhetünk optimistán politikailag a jövőbe. Persze tudjuk, hogy a jó kormányzás önmagában nem elég a választás megnyeréséhez. Azért még a kampányban is sokat kell dolgozni. Mindenkinek el kell mondanunk, hogy a választás tétje nem az, hogy valaki talál-e hibát az elmúlt 12 év kormányzásában, mert azt nyilván mindig lehet találni. A tét az, hogy talál-e valaki olyan területet, amiben a baloldali kormányok jobb eredményeket mutatnak fel, mint a jobboldali kormányzás.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Vancsa Zalán ötmillió euróért ír alá a Manchester Cityhez

Vancsa Zalán ötmillió euróért ír alá a Manchester Cityhez

Orvosi vizsgálaton vesz részt Vancsa Zalán pénteken Manchester Citynél. Az MTK 17 éves futballistájának angliai pályafutásáról alig néhány hete állapodtak meg. Az angol bajnokcsapatot is működtető City Football Group holding ötmillió euróért veszi meg a fiatal magyar csatár játékjogát.

Megjelent a Szamizdat 16

Megjelent a Szamizdat 16

A miniszterelnök új írásában az Európai Bíróság hamarosan elkészülő ítéletéről és annak hatásáról értekezett. A szamizdatot módosítás nélkül közöljük.

Karácsonyék ellen vallott egy tanú, Bajnai és MZP Londonban egyeztetett

Karácsonyék ellen vallott egy tanú, Bajnai és MZP Londonban egyeztetett

Egy tanú részletes vallomást tett arról, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolt közreműködésével miként próbált vevőt találni a Városházára. Londonban pedig Bajnai és Márki-Zay tartott hosszú megbeszélést. Tízéves gyerekeket vettek fel egy LMBTQ-klubba, szüleik tudtán kívül.

Kálmán Olga és a hülyének nézett magyarok

Kálmán Olga és a hülyének nézett magyarok

A gyűlölet erőt ad. Sokkal több erőt ad, mint a hit, remény, szeretet. Kálmán Olgáról jutott eszembe ez a bölcsesség, aki úgyis mint egykori baromira függetlenobjektív műsorvezető, elment egykori munkahelyére, az ATV-be és tíz percen keresztül folyamatosan gyűlölködött.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére