888.hu: Vágjunk a közepébe! Hogy tekint ön arra a Németországra, amelyben az első Orbán-kormány idején nagykövet is volt, s amely Magyarország első számú kereskedelmi partnere, ugyanakkor Németország – kis túlzással – az élére állt az Uniós szankciópolitikának?

Prőhle Gergely: Óvatos lennék azzal kapcsolatban, hogy az élére áll-e. Ha megnézzük az elmúlt hónapok ezzel kapcsolatos politikáját, akkor azt látjuk, hogy súlyos viták zajlanak a német kormánykoalíción belül. Amikor az a kérdés merül föl, hogy tekintek én Németországra, illetve hogy tekint Magyarország Németországra, akkor nagyon fontos, hogy a belső törésvonalakat pontosan lássuk. Lássuk azt, hogy még a német kormánykoalíció sem egységes azzal kapcsolatban, hogy mit is kéne csinálni Ukrajnában. Azzal kapcsolatban pedig végképp nem egységes, hogy a világpolitikában Németországnak milyen szerepet kéne játszani. Ha az én hozzáállásomat kérdi ezzel kapcsolatban, ráadásul úgy, hogy hasonlítsam össze a 2000-es évek elejével, akkor azt kell mondanom, hogy aggódó rokonszenvvel tekintek Németországra. Ne feledjük: Németország Magyarország első számú kereskedelmi és befektetési partnere, nem lehet elfelejteni azt sem, hogy a német kultúra és a német szellemtörténet mi mindent adott a világnak, ami sok magyar alkotóra is hatással volt. És mint evangélikus ember természetesen Luther Márton szülőföldjére is gondolok, amikor Németországra gondolok. Úgy vélem tehát, hogy a számos összefonódás miatt mi akkor járunk el helyesen, ha némi empátiával, vagy legalább a megértés szándékával tekintünk rájuk és megpróbáljuk mindig azokat megtalálni, akik a magyar nemzeti érdek szempontjából a szövetségeseink lehetnek. Ezt a szándékot persze mi is joggal várjuk el német barátainktól.

888.hu: Ezt azért kérdeztem, mert ön korábban úgy fogalmazott, hogy Brüsszelbe Berlinen keresztül vezet az út.

Prőhle Gergely: Saját berlini nagyköveti tevékenységemre mondtam, ami arra az időszakra esett, amikor mi az Európai Unió tagjai szerettünk volna lenni, s lettünk is. A kétezres évek elején nyilvánvaló volt, hogy számos olyan kérdésben, amiről nekünk Brüsszellel kell megegyezni, ezekhez az ajtókhoz Berlinben lehet megtalálni a kulcsot. Sok esetben ez most is így van még. Talán nem annyira, mint húsz évvel ezelőtt.

888.hu: De Brüsszel – amennyire ezt a nyilvánosságból ki lehet szűrni – sarkosan szankciópárti. Németországban például – amire utalt – vannak-e olyan személyek, akiken keresztül ezt mérsékelni lehet?

Prőhle Gergely: Látok olykor személyeket is, de ennél fontosabb az, hogy lássuk az analógiákat, érdekazonosságokat, amelyekre hivatkozva a magyar érdekérvényesítés is érthetőbbé válik. A német kormánykoalíció egy évvel ezelőtti megalakulásakor nagyon ideologikus programmal állt elő, a drogliberalizációtól a választói korhatár leszállításáig. Ugyanakkor – én ezt már egy éve is jeleztem – a szociáldemokrata kancellár mégiscsak egy gyakorlatias hamburgi ügyvéd, Hamburg pedig egy kereskedőváros, ahol Olaf Scholz polgármester volt...

MTI/Kovács Attila

888.hu: Most a korrupciós ügyekről ne beszéljünk...

Prőhle Gergely: Beszélhetünk azokról is, hisz az is egyfajta „gyakorlatiasság”. Ugyanakkor német korrupciós ügyekről Magyarországról óvatosan nyilatkoznék – az ember az üvegházban ne dobálózzon kövekkel…

888.hu: Ez így van…

Prőhle Gergely: Azt lehet látni, hogy számukra is világos az, hogy Németország földgáz-kitettsége, energiafüggősége Oroszországtól szintén drámai. És ezt a kancellár is pontosan tudja. Ha bizonyos területeken sikerül kivételt kiharcolni az embargós politikában, abban – azt gondolom – a németek közreműködése eddig is megvolt és azt remélem, hogy a jövőben is meglesz.

888.hu: Hogy árnyalja ezt a képet az Északi Áramlat 2 megépítése, aztán leállítása?

Prőhle Gergely: A képet olyan módon árnyalja, hogy Németország számára Oroszország gyakorlatilag 300 éves stratégiai partner. Az orosz és a porosz elnevezés közötti egy betű eltérés önmagán túlmutat. Poroszország és Oroszország, Németország és Oroszország, mint két kontinentális nagyhatalom évszázadok óta egymásra van utalva, az egyikből jön a nyersanyag, a másikból a technológia. Ennek szimbolikus kifejeződése az Északi Áramlat, amit sok kritika ért. Nemcsak most, korábban is. Ne felejtsük el, hogy Donald Trump volt az, aki az építését a végstádiumban le akarta állíttatni. Amerikának súlyos érdeke fűződik ahhoz, hogy ez a fajta szövetség, ami Németország és Oroszország között hagyományosan létrejött, ne legyen eredményes. Egy világpolitikai méretű küzdelemről van szó. Ugyanígy az, hogy Németország és Kína között ne legyen nagyon erős a stratégiai szövetség, ugyancsak szemet szúr Washingtonban. Látjuk, hogy most a német kancellár pekingi útja milyen hullámokat vert – egyébként a német belpolitikában is, igyekezvén megtalálni az egyensúlyt a partneri viszony, a gazdasági verseny és a politikai rendszerek közötti ellentét között. Tehát az Északi Áramlat békeidőben a két kontinentális nagyhatalom együttműködésének legfőbb védjegye, szimbóluma. Látjuk, hogy a nagyhatalmak küzdelmében, egy nyilvánvalóan titkosszolgálati akció által tönkre téve, és persze alapvetően az oroszok teljesen elhibázott háborús stratégiája nyomán erre a szomorú sorsra jutott.

888.hu: Pedig a német-orosz kapcsolatok szorosabbá tétele némileg egybevág azzal, amit szintén ön mondott korábban, ami így szól: „A németek mindig úgy közelítenek az Európa-politikájukhoz: hogyan lehet ezáltal a saját mozgásterüket növelni.” Azt is ön mondta: „Ha Helmut Kohl az európai érdekekről beszél, akkor mindig a német érdekekre gondol.”

Prőhle Gergely: Valóban, és ha megnézzük, a második világháború óta a németek politikáját, megállapíthatjuk, hogy nem is volt sikertelen. Sokat beszélünk manapság arról, hogy az Egyesült Államok milyen módon befolyásolja Európa és Németország politikáját. Érdemes egy pillantást vetni a XX. századi történelemre: mi történt az első világháború után? Az Egyesült Államok kivonult Európából, magára hagyta az európai középhatalmakat. Lett is belőle baj, néhány évtizeden belül jött a második világháború. A második világháború után ezt a hibát nem akarták még egyszer elkövetni, azért maradtak itt. Ezért amikor itt úgymond proxi-háborúról beszélnek sokan, ezzel én nehéz mit kezdeni, mert az amerikai jelenlét a második világháború végétől kezdve folyamatos. Ne felejtsük el, ennek – többé-kevésbé – botrányos jeleit mindig láttuk. Amikor Barack Obama idején kiderült, hogy Angela Merkel mobiltelefonját lehallgatják, akkor abból lett egy kis csetepaté, de valahogy mosolydiplomáciával sikerült ezt lecsillapítani. Azt tudjuk jól, hogy Németországban közel 130 helyszínen vannak jelen az amerikai hadsereg különböző egységei. Tudjuk továbbá, hogy a német védelempolitika Amerika nélkül teljesen használhatatlan, gyakorlatilag semmiféle hazai véderő nincs. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a második világháború után a Marshall-segély nélkül Németország nem tudott volna olyan gyorsan talpra állni, mint ahogy talpra állt, és ezzel a szovjet befolyást is sikerült csökkenteni. Tehát azt a fellendülést, azt a gazdasági sikert, amit Németország elért, azt Amerika nélkül nem tudta volna elérni.

888.hu: Eközben milyen volt a német külpolitika?

Prőhle Gergely: Adenauer kancellárnak kezdettől fogva egy újra egységes Németország volt a vezérlő csillaga. Mindig tudta, hogy van egy Németország, aminek van egy szövetségi köztársaság része és van az a bizonyos NDK, a Német Demokratikus Köztársaság. A nevük is kifejezte ezt. Volt ugyanis a Németországi Szövetségi Köztársaság, nem úgy, ahogy mi hívtuk, hogy Német Szövetségi Köztársaság és volt a keleti része. Adenauer egyértelműen elkötelezte magát transzatlanti irányba, és az Elysée-szerződéssel, aminek éppen jövőre lesz 60 éves, a francia kapcsolatot tartósan megerősítette. Ha az Adenauert követő német külpolitikát tekintjük, benne a Willy Brandt-féle keleti politikát is, hogy a Szovjetunióval, a keleti blokkal milyen viszonyt kell kialakítani, a stabilitást és a – ahogy nevezték – a „közeledés általi változás”-t középpontba helyezve, akkor ez kelet felé építette a kapcsolatokat, beleértve azt is, hogy a hatvanas-hetvenes évek fordulóján az orosz olaj és gáz a német piacra is bejutott. Ez az évtizedes külpolitikai építkezés vezetett a két Németország újraegyesítéséhez, ami – gondoljunk csak magyar fejjel ugyanerre – fényes külpolitikai siker. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ehhez Helmut Kohl briliáns helyzetfelismerésén kívül Ronald Reagan is kellett, meg az is, hogy gazdaságilag a Szovjetunió térdre kényszerüljön. Meg egy olyan vezetője is kellett legyen, mint amilyen Mihail Gorbacsov volt.

888.hu: Utalt a Marshall-segélyre, arra, hogy Amerika segítsége kellett ahhoz, hogy megerősödjön Németország. Kövér László a napokban arról beszélt, hogy ami napjainkba zajlik Európában, az európai gazdaság tönkretételét célozza, amiben Amerikának azért komoly szerepe van. Hogy látja ezt?

Prőhle Gergely: Az előbb beszéltünk arról, hogy az Egyesült Államoknak milyen érdekei vannak. Ezt nem most halljuk először. Ezt hallottuk már akkor is, amikor Donald Trump az európai árukra különböző védővámokat vetett ki. Amikor mi azt halljuk – és nagyon sokan ezt a konzervatív táborban rokonszenvvel fogadják –, hogy America First, akkor lehet ez nekünk szimpatikus, mint a nemzeti érdekérvényesítés iskolapéldája, csak azért ne felejtsük el, hogy ez az európai érdekekkel együtt a magyar érdekeket is sérti. Az, hogy európai termékekre, többek között azokra a gépkocsikra védővámokat vetnek ki, amelyeket derék magyar emberek Győrött, Debrecenben vagy Kecskeméten gyártanak, ez nekünk nem jó.

Az, hogy Amerika gyengíteni akarja az európai gazdaságot ebben a globális versenyben, ez nem új keletű dolog. És az, hogy annak idején a Marshall-segéllyel megsegítették Németországot, ez pedig azzal is járt, hogy amerikai technológia és amerikai befolyás érvényesült és bizonyos értelemben mind a mai napig érvényesül a német gazdaságpolitikai döntéshozatalban. Tehát ez egy régi keletű érdekellentét, aminek most, ebben a háborús időszakban nagyon drámai megjelenését látjuk.

MTI Fotó: Soós Lajos

888.hu: De a gyengíteni valamit vagy tönkretenni – szélsőségesen fogalmazva pusztítani – nem ugyanaz. A háború pedig az utóbbiak irányába tolja a súlypontot. Az Egyesült Államok például önti a pénzt Ukrajnába.

Prőhle Gergely: Igen, csak azért egy valamit ne felejtsünk: az első puskalövés nem az Egyesült Államokból érkezett, hanem Oroszországból. Lehet nagyon sokat magyarázni arról, hogy az ukránok, illetve az Egyesült Államok kiprovokálta ezt a háborút, de azért ne toljuk már a felelősséget ilyen látványosan Washingtonra, amikor Vlagyimir Putyin adta ki a parancsot Ukrajna lerohanására, egy olyan birodalom élén, aminek évszázadok óta lételeme a terjeszkedés, a Szovjetunió felbomlását pedig nemzeti sorstragédiának tekinti! Ezt a magyar történelem ismeretében semmiképp sem feledhetjük.

888.hu: Ez teljesen így van, csakhogy már régen befejeződött volna a háború, ha az ukránok saját zsebből harcoltak volna.

Prőhle Gergely: Ez azért nem ok arra, hogy az oroszoknak szurkoljunk. Nekem van ezzel kapcsolatban egy kulcsélményem, amit már egyszer az ATV híradójában is – mások nagy megdöbbenésére – elmondtam. Annak idején Otto Graf Lambsdorff német gazdasági miniszter, Orbán Viktor régi, mondhatni atyai jó barátjának 80. születésnapján voltam jelen szűk körben Berlinben, a Hilton szállóban. Ott volt velünk Henry Kissinger. És Henry Kissinger odament egy Európa-térképhez, ami a szálloda elegáns étkezőjének a falát díszítette. Rámutatott és azt mondta, hogy na, itt folyik a Dnyeper, hát nagyjából eddig fognak majd az oroszok eljönni, a többivel pedig azt kezd Európa, amit akar. Sokkoló volt az élmény ez a brutálisan reálpolitikus megközelítés, de Henry Kissinger, aki közben a 100. életévét tapossa, ezt az álláspontját az orosz érdekekkel kapcsolatban megismételte néhány héttel ezelőtt. Ezek nem olyan dolgok tehát, amikkel most kell szembesülni először. S azzal sem most szembesülünk először, hogy Amerikának ott érdekei vannak. Bizonyos határozott diplomáciai lépések az utóbbi időben elmaradtak. Amikor arról beszél a miniszterelnök, hogy Angela Merkel idején nem lett volna háború, akkor valóban el kell gondolkozni azon, hogy a német kancellár és a francia elnök az orosz elnökkel tárgyalva bizonyos határokat szabott a további orosz terjeszkedésnek, mérsékelte az eszkalációt, tekintélyes politikusként élt a magas szintű diplomácia eszköztárával. Nem véletlen, hogy a Krím lerohanását követően nem történt erre fegyveres reakció. Ez az egyensúly azonban megroppant. Azzal, hogy a britek elhagyták az Európai Uniót, az a transzatlanti láb kiesett, ami az Európai Unióban korábban megvolt. Nagy Britannia egyértelműen az Egyesült Államok szövetségeseként működik. És hát Macron elnök pozíciója sem az, mint az előző ciklusban volt. Egy ilyen megroppant európai helyzetben, ebben a hatalmi vákuumban – úgy tűnik – az amerikai érdekérvényesítés is könnyebben teret talál magának, de ennél nagyobb baj, hogy az oroszok is felbátorodtak, ezért indították el most a háborút.

888.hu: Maradva is meg nem is a témánál, ilyen külpolitikai környezetben lett fél éve köztársasági elnök Novák Katalin. Külpolitikai téren az első női köztársasági elnök önnek a Külügymisztériumban anno kollégája is volt. Hogyan értékeli az elmúlt féléves munkáját annak tükrében is, amiről eddig beszéltünk?

Prőhle Gergely: Régi meggyőződésem az – és itt a saját feleségemről is beszélek –, a sokgyerekes anyák munkaerőpiaci helytállása valami egészen különleges dolog. Az éleslátásnak, a munkaszervezésnek és a priorizálásnak a mesterei. Ez elmondható Novák Katalinról is, ezt tapasztaltam külügyi tisztviselő koromban. Nagyon szerencsés döntés volt, hogy őt jelölték köztársasági elnöknek. Magyarországnak olyan vezető politikusokra van szüksége – egy ennyire nemzetközi kitettségben élő, viszonylag kis országnak –, akik közvetlenül tudnak kommunikálni más országok vezetőivel. A nyelvtudásnak ugyanakkor nem pár szavas konyhanyelvnek kell lennie, hanem olyannak, amely révén nüanszokról tud beszélni más országok vezetőivel. Ez döntő jelentőségű.

888.hu: Önnek van egy idevágó története, ami a korábbi észt elnökhöz kapcsolódik. Felidézné, ha megkérem?

Prőhle Gergely: A korábbi észt államfővel, Ilves elnökkel beszélgettem itthon egy konferencián. Elmesélte, hogy volt az, amikor ő elnök volt, és Joachim Gauck lett Németország szövetségi elnöke. Róla tudjuk, hogy ő volt az, aki a Stasi-akták feltárását végző hivatalt vezette. Kelet-német származású ember, aki nagyon sokat járt korábban Magyarországon. Akkor Ilves, aki kiválóan tudott németül, kézzel írt neki egy levelet, amiben gratulált és alaposan leírta, milyen fontosnak tartja azt, hogy ezzel a történelmi tapasztalattal lett az Európa vezető hatalmaként számontartott Németország elnöke. S ezt elküldte neki. Nem telt bele három nap, és jött a telefon Berlinből, ha van kedve és van egy szabad hétvégéje, nagyon szívesen látja, elmennének kirándulni. Jöjjön át, s akkor majd beszélgetnek. Ennek felbecsülhetetlen a jelentősége az országok kapcsolatában. Tehát az, hogy Novák Katalinnak a nyelvi, kommunikációs adottsága megvan, megvan a női kisugárzása, mindez olyan tőke, amit valószínűleg nagyon jól lehet forgatni.

888.hu: Az Unión belül Magyarországnak van egy markáns szuverenista álláspontja. Látva az Unió magatartását, kemény ellenállásba ütközik, Brüsszel pedig gyakran Magyarország-ellenességben mutatkozik meg. Novák Katalin ezzel a női attitűddel képes arra, hogy ezen valamit változtasson, finomítson?

MTI/Kovács Attila

Prőhle Gergely: A finomítás kifejezés helytálló. Azt ugyanis mindenki tudja, hogy Magyarország alkotmányos rendje olyan, hogy – tetszik, nem tetszik – a passzátszelet a miniszterelnök fújja. Ehhez képest ugyanakkor arra van lehetőség, hogy a köztársasági elnök mindenképp, de jó esetben a külügyminiszter is és mindazok, akik külügyekkel foglalkoznak, hatékonyan közreműködjenek. Érdemes kiemelni Varga Judit igazságügyi miniszter munkáját, ami az elmúlt hónapokban a nemzetközi térben jóval hatékonyabbá vált, aminek fényében még az sem baj, ha a hazai szurkolótábor nem csettint olyan gyakran és hangosan egy-egy, a közösségi médiában közölt poszt kapcsán. Nem szabad alábecsülni a honvédelmi és a kulturális miniszter szerepét sem. Ők mind részesei lehetnek a finomhangolásnak. Novák Katalin Martonyi-tanítvány, ez nagyon fontos. Martonyi János Mádl Ferenc iskolájában az egyik első volt ebben az országban, aki még a hetvenes években, sőt talán még korábban világosan látta, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van. Az, hogy milyen Európát akarunk alakítani mi magunk, akik felelősek vagyunk érte és még tenni is tudunk azért, hogy olyan irányba menjen az ügy, amilyenbe mi szeretnénk – itt kezd érdekessé válni a dolog. Ha a feladatot komolyan vesszük, nem elég Twitter-üzenetekkel elküldeni a bánatba Brüsszelt, nem elég folyamatosan beolvasni nekik és bombás plakátokkal azt sulykolni, hogy ők tönkre akarnak tenni minket. Ezek eléggé baltával faragott üzenetek. Jó lenne, ha a szélesebb nyilvánosság is látná, hogy a világ nem ennyire egyszerű. Az európai projekt nem pusztán a nemzeti érdekek feladásáról szól, hanem arról, mint a három alapító atya esetében – Schuman, De Gasperi és Adenauer – miképpen tudják a nemzeti érdekeik érvényesülését felerősíteni azzal, hogy együttműködnek. A franciáknak volt szuverenitásuk, de nem volt pénzük, a németeknek nem volt szuverenitásuk, viszont volt sok pénzük. Részben az amerikaiaknak hála, ahogy erről beszéltünk. Ezt a kettőt rakták ők össze és így próbálták valahogy előre vinni a kettejük, és egész Európa ügyét. Most is erről van szó. Nem két külön univerzum, hogy itt vannak azok, akik szeretik Európát, ők a föderalisták, és ott vannak a derék szuverenisták, akiknek csak a hazájukért dobog a szívük és – ahogy manapság szokták mondani – a nagybetűs magabíró államot építik. Azzal a tudattal élni, hogy Magyarország ilyen kitettség mellett magabíró tud lenni, az erősen illuzórikus, vagy egyszerűen csak egy politikai kommunikációs mantra. Mindazonáltal persze lehet és kell is erősíteni a nemzeti cselevőképességet. Az, hogy miként tudjuk összehangolni a nemzeti érdekeinket a közös szempontokkal, hogy tudjuk az egyébként pont most 30 éves Maastrichti Szerződés jegyében a szubszidiaritást átélni: ez az európai együttműködés lényege. Hogy minden döntést ott hozzunk meg, ahol azt a legészszerűbb meghozni. Amikor a róla elnevezett alapítványnál nap mint nap Habsburg Ottó írásait kutatjuk, ez a tanulság erősödik egyre jobban – nem utolsó sorban az Osztrák – Magyar Monarchia sorsából való okulásként. A kis nemzetek érdekeit meg kell becsülni, de nem szabad lemondani a szélesebb körű összefogás, integráció lehetőségérők azokon a területeken, ahol ez szükségszerű. Ezt a tagállamokban és Brüsszelben is érvényes – még ha ez olykor nem is látszik. A klímapolitikáról valóban nem nemzeti körben kell beszélni. De az, hogy az oktatás milyen legyen, hogy bizonyos társadalompolitikai kérdésekben melyik ország hogyan dönt, az meg már hadd maradjon ott, ahol az a legészszerűbb.

888.hu: Még egy gondolat Novák Katalinhoz. Biztosan nem csökkenti az ő teljesítőképességét az, hogy a Forbes magazin 2021-es listája szerint a nőknél a legbefolyásosabb közéleti kategória első helyén szerepelt.

Prőhle Gergely: A jó ég tudja, hogy az ember hova tegye ezeket a listákat. Egyszer Esterházy Péter mondta még jópár éve egy ilyen listázásnál – talán az év menedzsere díjat osztották épp – hogy ha valaki megérdemli ezt a titulust, akkor az az ő édesanyja, aki az '50-es, '60-as években három fiúgyereket felnevelt. Novák Katalin egy végtelen ambiciózus, céltudatos és tehetséges ember volt világ életében.

888.hu: Az emberek azért figyelemmel kísérik ezeket a listákat. Hatásuk mégiscsak van.

Prőhle Gergely: Persze, alakítják a közbeszédet, de azért azt gondolom, hogy a valós politikai befolyás nem a magazinok listáitól függ.

MTI/Máthé Zoltán

888.hu: Végezetül hadd kérdezzem meg, a háború kapcsán beszéltünk erről is: Magyarország alapvetően a béke pártján áll, Németország pedig annak az Uniónak a szankciópárti oldalán, amely egyre inkább a háborút támogatja. Hogy lesz ebből valami emberbarát megoldás?

Prőhle Gergely: Őszintén remélem, hogy ez nagyon gyorsan változhat. A béke vagy – legalábbis – a tűzszünet javára. Kezdenek felerősödni a hangok, hogy a tűzszünetnek vagy az észszerű tárgyalásnak nagyon itt lenne az ideje. Látjuk azt is, hogy az Egyesült Államok elnökének politikáját már a saját táborán belül sem támogatják egyöntetűen. Az az összeg, amit az Egyesült Államok Ukrajna humanitárius és haditechnikai megsegítésére szánt, olyan mértéket ér el, amelynek a hatása az amerikai belpolitikában, az amerikai gazdaságban is érezhető. Ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Mint ahogy a történtek fényében az amerikai befolyás ambíciószintjét is érdemes lejjebb srófolni a térségben. Ugyanúgy nem lehet az európai adófizetők terhére ezt a politikát a végtelenségig folytatni. Most hallottuk, mennyit szán az Európai Bizottság elnöke az európai adófizetők pénzéből Ukrajna megsegítésére. Ez 18 milliárd euró, amiről a jövő évre megegyeztek. Ha ez tisztán humanitárius, újjáépítési célokat szolgálna, akkor is sok lenne. De így, hogy esetleg olyan célra megy el, amit néhány nap múltán orosz rakéták semmisítenek meg, így pedig – azt gondolom, hogy – Európa jelenlegi helyzetében próbára teszi az európai polgárok szolidaritás iránti érzékét. Mindazonáltal meg kell állítani Oroszországot, és ha kompromisszumokat lehet is kötni, garanciákat kell kapni Moszkvától arra, hogy felhagy expanziós politikájával.