GFG: Mit jelent ma az underground? Körön kívülről hogyan látod a körön belülieket?

Megadja: A „körön kívüli” egy megtisztelő jelző – lenne, ha ez nem volna alkati kérdés. Vagyis önmagában nem feltétlenül tartom minőségi különbségnek azt, ha valaki körön kívüli vagy underground, avagy körön belüli vagy polgári karakter. Ez habitus kérdése. Engem annyira hidegen hagy a presztízstársadalom bármelyik formája, hogy nem törekszem elismerésre, ahogy a megvetés sem érdekel különösebben. Na jó, utóbbit azért egy kicsit élvezem. Tehát a „körön belüliekre” is legalább annyira szükség van, mint a körön kívüliekre – a felszínen mozgókra éppúgy, mint az undergroundra. A probléma akkor alakul ki, ha mindenkit le akarunk küldeni a föld alá, vagy épp ellenkezőleg, mindenkit a felszínre akarunk hozni. Minden közösségi létezést a kettő kényes, valójában soha meg nem valósuló egyensúlya biztosít.

Szükség van azokra, akik szinte konokul ragaszkodnak a megszokotthoz formában és tartalomban egyaránt, és szükség van a formabontókra, akik belegázolnak a megszokottságba. Ha bármelyik egészségtelen túlsúlyba kerül, abból baj van: ha a megszokotthoz mindenben ragaszkodók, akkor halálra unjuk magunkat. Ha pedig a formabontók, akkor sem rend nem lenne, sem pedig közösség. Ez a szabály ugyanúgy vonatkozik a kultúrára, mint a politikára, csak a politikában vagy a mindennapokban a körön belüliek többsége kívánatos, míg az alkotásban-kultúrában a körön kívülieké. Tehát a „körön belüliekre” – ha jól értem a kérdést – úgy gondolok, mint olyanokra, akikre elég nagy szükség van, hogy a „körön kívüli” jelző egyáltalán értelmezhető legyen.

Amennyiben a „körön belüliek” az ún. „szakmát” jelentik – bármelyiket, ami azt illeti –, akkor az tényleg kicsit sem érdekel. Bizonyos „szakmák” önjelölt képviselői úgy gondolják, ők alanyi jogon kinevezett közéleti ítélőszéket alkotnak, akik mindenki nevében erkölcsileg számonkérnek másokat. Nekik az Egy becsületbeli ügy című film vonatkozó jelenetének analógiájával tudnék válaszolni azzal kapcsolatban, kiket ismerek el magam fölött illetékes hatóságként.

GFG: Eszmetörténetből doktoráltál, van szerinted ma gondolat a kortárs politikában?

Megadja: Akad azért. És egy politikai gondolat, ami a politikában jelenik meg, nem feltétlenül kell, hogy beférjen egy filozófiai vagy eszmetörténeti gondolat definíciójába. Sőt, egyáltalán nem kell. Ezért is tartom abszurdnak, amikor értelmiségiek értelmiségi fogalmakkal igyekeznek megragadni a politikát; és ennél is abszurdabb, amikor értelmiségi absztrakciókból akarnak politikai cselekvést fabrikálni. Mindenesetre szórakoztatónak tartom, mert mindig Monty Python-jelenet lesz belőle. Egy politikai gondolatnak akkor van értelme, ha cselekvésben fogalmazódik meg. És itt persze nem csak arra gondolok, hogy lesz belőle kátyú az úton. Ezeknek a gondolatoknak közösségi jellege van, emberek sokaságának a fogalmi kereteit, nézőpontját alakítják úgy, ahogyan értelmiségi gondolat sosem tudná. A politikai gondolat a közösség gondolkodását alakítja. Az értelmiség alábecsüli Trumpot, azt mondja, nincs egy gondolata sem. Remek, de olyat még nem láttunk, hogy alapvetően gondolatok nélkül – legyenek azok bármilyenek – lehetséges volna a politikai siker. Trump bizony gondolatokat fogalmazott meg, és nagyon jól tudta, mit hogyan fogalmazzon meg, még ha a felfuvalkodott értelmiség nem is értette. Azért is pislognak a mai napig.

GFG: Hogy látod a Trump-jelenséget? Lázadás? Ellenforradalom? Vagy a rendszer trükkje?

Megadja: Elsősorban egy gigantikus feltartott középső ujj. Trump megválasztása azt üzente a hólyagként viselkedő amerikai elitnek, hogy „kapjátok be”. Aki volt már anarchiapólós hülye gyerek az életében – jelen! – az ismeri az érzést. Csak utóbbi előrecsomagolt lázadás kölyköknek. Trump megválasztása a felnőttek lázadása az őket gyerekként kezelő imbecillisek ellen.

GFG: Soros filozófus is, legalábbis annak is tartja magát, melyek szerinted a legveszélyesebb gondolatai?

Megadja: Az összes gondolata mögött meghúzódó meggyőződés a legveszélyesebb, miszerint ő képes megváltani a világot. Amikor világjobbítókkal találkozunk, mindig fogas kérdés, hogy érdekeket követnek vagy szolgálnak-e, vagy komolyan hisznek az utópiában. Sorosnál, látva eddigi tevékenységét, a kettő valószínűleg keveredik.

Az e világi messianizmus a létező legveszélyesebb gondolat. Ha még hatalmad és pénzed is van hozzá, mint Sorosnak, akkor pláne. És azt hiszem, ha nem lennék hívő, akkor is a katolikus gondolkodást tartanám a legészszerűbbnek: tisztában kell lennünk a tökéletesség képzetével és mércéjével, de azzal is, hogy emberi eszközökkel, pusztán emberi erőfeszítések révén sohasem érhetjük el azt. Az emberi szabadság garanciája a tökéletlenség. Az utópisták a tökéletlenséget akarják kiiktatni a világból, ezért számolják föl rendre a szabadságot is. Ha bármikor egy jóemberkedő társadalmi igazságosság-projekttel találkozunk, amit nem ténylegesen maga a Megváltó fogalmazott meg, akkor jobb, ha menekülőre fogjuk, mert abból megint egy újabb délibábos utópia lesz. És kis szerencsével nem látunk a végeredményeként koponyahegyeket.

GFG: A héten a magyar miniszterelnök Rómában vett részt egy konzi kerekasztalon, mit jelent szerinted ma a konzervatív pozíció Európában?

Megadja: A magyar miniszterelnököt valószínűleg azért utálja az értelmiség, mert – szemben Trumppal – ő nemcsak a politika, hanem az értelmiség nyelvén is meg tud szólalni. Maximum értelmesebb üzenetet mond az értelmiségnél. De hogy mi a „konzervatív pozíció”, azt Orbán megfogalmazta, még ha nem is tartja fontosnak hangsúlyozni, hogy ez a „konzervatív pozíció”: a nemzetek és a keresztény kultúra védelme. Valamiért a konzervatívok sorsa mindig az, hogy reagálnak valamire, aztán rájönnek, hogy ez a hajó már elment, és belefognak a kesergésbe. Ebben a kérdésben nem kéne eljutni idáig. A mai haladó projekt nem szeretne nemzeteket és keresztény kultúrát látni, tehát a konzervatív pozíció ezek védelmét fogja jelenteni.

Ezt kiegészíteném még egy dologgal, a szólásszabadság védelmével. Úgy alakult, hogy ez is konzervatív pozícióvá vált, illetve a konzervatívok dolga megvédeni. Ma még röhöghetünk az amerikai kampuszok safe space és trigger warning kultúráján, de holnapra már az is itt lesz – az egyetemeken vagy akár azokon kívül. Itt a jobboldalnak elég okosnak kell lennie ahhoz, hogy ne sétáljon bele önként a már fertig állapotban lévő csapdába.

GFG: Végül egy személyes kérdés: a Hajónapló lapigazgatójaként rögtön balhé lett az újratöltött Keménymag kísérleti adásából, mi lesz a folytatás: megszelídülés vagy gumiszoba?

Megadja: Meg sem fordult a fejünkben, hogy a Keménymagot töltsük újra. A Keménymag továbbra is megy, nézik, köszöni szépen, jól van. (Mondjuk legalább valamilyen botrány mindkét helyen volt. Lehet, hogy ezt a képességünket kéne kamatoztatni a piaci logikával: „Ha Önnek botrányra van szüksége, jövünk és megoldjuk“!) A balhénak annyi közvetlen haszna mindenképpen volt, hogy első kézből sikerült tapasztalatot szereznünk arról, hogy Milo „journalists are scumbags“ jelmondata semmiképp sem alaptalan.

És bár sosem akartam annyira megalázni magam, hogy büszküljek csodálatos demokrataságomra, mégis saját magamat somtam ki a Hajónaplóból – na ezt csinálják utánam a demokraták! A Nagy Demokrata Pantheonban immár nekem is van helyem. Most épp azzal kísérletezem, hogy egy másik nagy demokratához, Dzsugasvilihez hasonlóan elkezdem magamat-magunkat kisatírozni a képekről meg a videókból. Biztos másokkal szemben is nagyon élvezetes tevékenység, de ha magammal szemben érvényesítem, akkor is nagyon tetszik! Rá lehet kapni.

A Gumiszoba illegalitásba vonul – stílszerűen egy tengeralattjáróra, avagy a felszín alá, ahova való. A „felszínen” nem is volt igazán soha helye – oda a Hajónapló többi tartalma való, ami értéket állít elő és épít. Bontani és rombolni a felszín alatt kell.