Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mándoki László a 888-nak: „Látszik Európában, hogy melyik nép örökölte a szabadságot, s melyik az, amelyik kiharcolta”

Horváth K. József

2020.09.09. 10:50

A napokban jelenik meg Magyarországon művésznevén Leslie Mandoki, azaz Mándoki László dupla albuma Mandoki Soulmates címmel. Az Amerikában, Németországban már óriási sikert aratott lemez születéséről tudhatunk meg részleteket a Mándoki Lászlóval a budapesti Bem klubban készült beszélgetés során. S közben szó esik Magyarország fantasztikus fejlődéséről, a migráció téma fontosságáról, s arról is, hogy vissza kell térnünk a kapzsi kaszinókapitalizmustól az normális emberi értékekhez. 888-interjú.

HKJ: Hogy utaztál?

Mándoki: Már itt vagyunk egy ideje, mert úgy döntöttünk a családdal, hogy klasszikus értelemben ebben az évben nem nyaralunk. Németországban, a Starnbergi tónál lakunk, másfél kilométerre a stúdiómtól. Van a kert végében egy kis csónakházunk, ott is jól lehet pihenni. De miután a vírus miatt repülőre se nagyon ülünk most, ezért kocsiba szálltunk, hogy Magyarországon töltsük a szabadságunkat. 45 év után felfedeztem a Balatont. SZOT üdülőben voltam ott utoljára, mint gyerek. Sokat kirándulunk. Jártunk a Duna-kanyarban, Szentendrén, Leányfalun, lekenuztam Dömösről Szentendrére. Újra felfedeztem a lángost, meg a kovászos uborkát, gyerekkorom ízeit.

HKJ: Mondhatjuk, újra felfedezted az országot…

Mándoki: Igen, újra felfedeztem Magyarországot.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HKJ: Akkor az az egészségügyi harc, amit a járvány miatt vív Magyarország, Európa, a világ, az a határon nem érintett?

Mándoki: Nem, mert mielőtt megérkezett volna a járvány második hulláma, már itt voltam, augusztus első felében érkeztünk

HKJ: A védekezés terén a magyarok fegyelmezettebbek, mint a németek vagy osztrákok? Hogy látod?

Mándoki: Én Németországban, Angliában és Amerikában vagyok otthon, így erről a három országról beszélnék, amelyek teljesen különbözőek egymástól. Úgy látom, hogy Magyarország sokkal előbb ébredt, sokkal-sokkal előbb vette komolyan a járványt. A német tévén például megjelentek lenéző riportok, hogy Magyarországon már maszkokat varrnak az idős hölgyek, meg a fiatalok bevásárolnak az időseknek. S hogy délelőtt a bevásárlóközpontokban csak az idősebbek vásárolhatnak, délután a fiatalok. A csehek is ugyanezt csinálták, amit a német tévében szintén jól kifiguráztak. Nevetgéltek rajta, egyáltalán nem vették komolyan. Nagyot néztek, hogy maszkot vettünk Kínában, mert a maszk úgy sem kell, nem használ, így vélekedett a német tévé korábban. Az angolok, amerikaiak először teljesen ignorálták a vírust, volt, aki egyenesen azt mondta, hogy nincs is. Meg kell állapítsam, hogy mind európai, mind világszinten itt az elsők között történtek meg a védelmi intézkedések, itt volt legelőször komolyan véve a dolog. Bár nem élek itt, ritkán járok Magyarországon, de folyamatosan figyelem a történéseket, s úgy éreztem, hogy az ország komoly összetartással kezelte a járványt. Eközben a közelmúltban Berlinben Németország Parlamentjét, a Reichstagot támadták meg a koronavírus elleni intézkedések miatt. Tehát kicsit másképp néz ki a helyzet, mint itthon, ahol az összefogás, az egység küzdött a vírus ellen.

HKJ: Boris Johnson brit miniszterelnök maga is megfertőződött, nagyon beteg lett, de hál’ Istennek, felépült.

Mándoki: Hál’ Istennek igen. Szóval nagyon másképp kezdték a vírussal való foglalkozást. Hogy mi lesz a vége, azt még nem tudni. Ezt majd csak a jövő távlatából visszatekintve tudjuk megítélni. Ez egy olyan könyv, amit még nem olvastunk el. A magyar megoldások kétségkívül kiemelkedőek. S a gazdaságnak is jót tett. Érdekes, hogy cseheken és a lengyeleken kívül senki más nem vette át ezeket az intézkedéseket. Nagyon tisztelem, ahogy Magyarország a vészterhes idők első hullámát ilyen sikeresen átvészelte. Ennek azonban van egy sajátos oka is. Hogy mi, magyarok a jég hátán is megélő nép vagyunk. Rajtunk mindenki átment már, mindenki itt volt, akiket nem hívtunk, s még akkor is itt maradtak, amikor már a pokolba kívántuk őket. Legyenek azok törökök, labancok, nácik vagy szovjet kommunisták. Általuk meg is acélosodtunk. Nem csoda, hogy európai szinten mi bánunk a legjobban az egésszel, miközben például Németországban komoly döccenések vannak.

HKJ: Írtál egy dalt is, Thank you címmel, amely az egészségügyi dolgozók előtti tiszteletet fejezi ki. Miért volt az fontos, hogy dalban fejezd ki az emberek nagyrabecsülését. Lehet ezzel erősíteni a helytállásukat?

Mándoki: Amerikában ez is a himnusza a pandémiának. Van egy gazdasági aspektusa is, mivel ez egy nonprofit nóta, felajánlottuk egy New-York-i alapítványnak a bevételeket.

HKJ: Magyarán ebből te nem látsz egy fillért se, mind megy a védekezésre?

Mándoki: Igen, igen. Itt is leültem a napokban az egyik vezető professzorral, jelezve neki, ha bármit tehetünk a védekezés érdekében, rendelkezésre állunk. Tettünk egy felajánlást a védekezés első vonalában dolgozó hősök érdekében. Máskülönben a Thank you című dal komoly társadalompolitikai mondanivalót hordoz. Ez a vészterhes idő rá kell ébresszen bennünket arra, hogy az értékrendszerünket újra kell kalibrálni. Vissza kell hozni a középpontba az emberiességet, az odafigyelést, a barátságot, a családot. Ugyanakkor el kell távolodni a kapzsiságtól, a kaszinókapitalizmustól.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HKJ: Megérintette a dal az emberek szívét? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Mándoki: Nagyszerű visszajelzéseket kaptam Németországból és Amerikából is. Sőt hivatalos helyről is. Angela Merkel kancellártól is és a német szövetségi egészségügyi miniszter is kézzel írt levélben köszönte meg a dalt, és elismerte az egész német média.

HKJ: Hamarosan megjelenik Magyarországon a Mandoki Soulmates új, dupla lemeze, amely Bartók ihlette szvitet is tartalmaz. Miért gondoltad úgy, hogy neked ezt az témát fel kell dolgozni, közelebb hozva a magyar kultúrát a világhoz?

Mándoki: Ez úgy jött, hogy próbáltunk a Mandoki alapzenekarral a Fifty years Rock című műsorsorozatra, ami benne van a Guinness rekordok között, mint a tévében legtöbbet nézett rock műsor. A Jack Bruce, Ian Anderson, Bobby Kimbell, John Halliwall mellé beszállt Peter Framton, Manfred Man és Robin Gibb, s a próbák alatt odajött hozzám két soulmates: Greg Lake, az Emerson Lake and Palmertől és a Jon Lord a Deep Purple-től, hogy üljünk le hármasban vacsorázni, hogy egy témát megbeszéljünk. S mondták, figyelj Leslie, mit szólsz te, mint magyar gyerek Bartókhoz. Mondtam, hogy Bartókon nőttem fel, azon tanultam járni. Elmondták, amit sosem gondoltam volna, hogy így volt, hogy anno Emersonék nem a Kiállítás képeit akarták megcsinálni, hanem a Magyar képeket, csak nem kapták meg hozzá a Bartók Béla hagyatékának jogait. S mondták akkor, hogy öt év múlva le fog járni a hetven év, s akkor menjünk neki ennek a témának. –Volna-e kedved? – kérdezték. – Persze – mondtam. Azután Londonban egy sereg kottát vettünk kezelésbe, tervezgettük, hogy ezt így, azt úgy lehetne átépíteni. Akkor még nem voltak meg a jogok. Időközben azonban sajnos mindketten elhunytak. A zenekeromban pedig mindig beszélgettünk erről, s amikor összejöttünk a Living in the gapet felvenni, akkor az afroamerikai tagjai a zenekarnak kezdtek intenzívebben Bartókra utalni. Emlékeztek, hogy Miles Davis ezt mondta, Charlie Parker azt mondta, Jimmy Hendrix is foglalkozott vele. Kiderült, hogy az ez egész afroamerikai kulturális közösség teljesen Bartók-gondolatokkal volt átitatva, mint ahogy Anthony Jackson barátom, a világ egyik legsikeresebb basszistája az egyik legkomolyabb New York-i Bartók-szakértő, aki mellesleg a legnagyobb Bartók-gyűjteménnyel rendelkezik, amit láttam. Aztán jött Herbie Hancock és mondta, hogy a modern amerikai jazzkultúra a bartóki harmóniavilág nélkül nem létezne. Bartókról Amerikában teljesen más kép él, mint Magyarországon. Ő az első klasszikus zenész, aki beült a jazzistákhoz. Nagyrabecsült ember. Ő ott nem a nehéz komponista, szerintem Bartók populáris.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HKJ: Magyarországon talán kevesebben értik a zenéjét…

Mándoki: Elmondtam a lemezcégnek, a Sonynak, hogy csinálunk egy dupla albumot, vissza akarva adni a progresszív jazzrocknak a társadalmi relevanciát. Mondtam, hogy ez lázadó album lesz, amiben végigvesszük a mai élet társadalmi problémáit. Önkritikus lesz az én generációmmal szemben. A második lemez pedig egy 46 perces szvit lesz Bartók ihletése nyomán. Közelebb hajoltak és halkan azt kérdezték: – Leslie, meg vagy te bolondulva? Nem vagy te normális. Dupla album, társadalmilag releváns mondanivalóval? Fejedbe szállt a sok évtizedes állandó siker? Ez volt a válasz. Aztán az album megjelent és első helyezett volt a listán és a teltházas albumbemutató koncerteket adtunk. Mi voltunk a Berlini Fal leomlásának 30 éves évfordulójára rendezett ünnepség záróaktusa a berlini Operában.

HKJ: Lehet, hogy a Sony is arra gondolt, amire én, hogy az első nagy sikeredhez képest – Dzsingisz Khan – ez biztos nem lesz kasszasiker. Mégis belevágtál. Miért?

Mándoki: Hát azért a Dzsingisz Khan óta azért sok-sok minden történt, legtöbben talán Phil Collins, Lionel Richie, Jennifer Rush produkcióra emlékeznének ebben az összefüggésben. De beszéljünk az új albumról. Én csak irulok-pirulok, mint a főtt rák, amikor olvasom naponta az amerikai kritikákat, ott is a közelmúltban jelent meg a lemez. Minden este azzal fekszem, hogy miket írnak rólunk. Az USA legfontosabb albuma az utóbbi időben, Németországban az egész sajtó szenzációként tálalta az egészet.

HKJ: Azt azért leszögezhetjük, hogy nagyon bátor próbálkozás volt, ami aztán nagyszerűen bevált, nem?

Mandoki: Talán a siker titka az, hogy nem arra ment a játék, hogy sikeres legyen. Sokkal inkább arra, hogy őszinte legyen. Azt akartam érzékeltetni, hogy ez egy töltőtollal írt szerelmeslevél a közönségnek, a világnak, a magyar hazámnak és nem egy sms. Ezzel még tartoztam.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HKJ: Manapság mintha inkább az lenne a fontos a könnyűzenében, hogy lüktessen a dob, legyen nagy a zaj, a zenei minőség mintha háttérbe szorulna. Te meg jössz, és ezzel a dupla albummal és sikerrel rácáfolsz erre. Hogy van ez?

Mándoki: Érdekes, hogy az elején még a német mainstream-rádiók se játszották, csak a listasikert követően. Amerikában is a collage-rádiók játszották, az egyetemisták számára volt vonzó, ezek az adók csináltak belőle sikert. Teljesen odavannak a fiatalok, hogy milyen friss, milyen jó. Az amerikai sajtó is élénk, fiatalos zenének minősíti, ami számomra nagy megtiszteltetés. Azért is találkoztunk most itt a Bem rakparton az interjúra, mert anno, amikor itt játszottam még, akkor is ugyanígy szóltunk.

HKJ: Az egyik album címe a Living in the gap, az élet a szakadékban. Milyen résre utalsz ezzel?

Mándoki: A szétszakadásról zenélünk, a közösségi médiát kritizálom. Azt, hogy a társadalomban annyi széthúzó erő van. Én, mint félig Amerikában, félig Németországban élő ember látom itt is, ott is ezt a tragikus széthúzást. Látom azt, hogy az egoizmus, a kapzsiság egyre erősebb, a normális életet a közösségi médiumok visszhangkamrái pedig egyre csak torzítják. Ne ragadjunk le annál a zenénél, amit egy amerikai algoritmus tesz elénk. Ki kell lépni a komfortzónánkból, s újra kell gondolni egy-két dolgot az életben. Helyére kell kerülnie az alapértékeknek: az emberiességnek, az odafigyelésnek, a családnak, a barátoknak, akik nem azok, akik Facebookon ismerősök. Szociális pornográfiává vált a közösségi média: ki mit eszik aznap, s más alapvetően érdektelen dolgokról szól. Helyette inkább szeressük egymást és beszéljünk arról, ami összetart. Család, baráti kör, a társadalom, a nemzet, Európa. Beszéljünk arról, hogy a nemzeti különbözőségünk az érték Európában. Az öreg kontinens nem fog működni, ha Brüsszelben mondják meg, hogy mindenki ugyanolyan legyen és ugyanúgy éljen. Nagyon látszik Európában, hogy melyik az a nép, amelyik örökölte a szabadságot, s melyik az, amelyik kiharcolta azt. Nagy különbség.

HKJ: Nekünk a háború után nem béke köszöntött be, mint Nyugaton, hanem szovjet megszállás.

Mándoki: S nemcsak magunknak harcoltuk ki a szabadságot velük szemben, de odaajándékoztuk Európának is a Berlini fal lebontásához való történelmi hozzájárulásunkkal. Szerintem Európa akkor erős, ha színes. A németeknek az ipara, a mérnöki és logisztikai tudása és teljesítőképessége a jó, az olaszoknak a családképük vonzó, az angolok szeretetre méltóan egyediek és megajándékoztak minket a tenisszel, a golffal és még a focival is, illetve természetesen a parlamentáris demokráciával. A magyarok pedig rengeteg dologban elismerésre méltóbbak, mint egyik másik európai nép. Egy példát hadd mondjak erre. Én egy hangos harcosa vagyok az antiszemitizmus elleni küzdelemnek. Úgy érzem, hogy az én keresztény feladatom is megvédeni a zsidó társainkat az antiszemitizmustól. Ha szétnézek Párizsban, Brüsszelben vagy Berlinben, ott a zsidóknak sajnos probléma kimenni az utcára kipában. Budapesten természetesen egyáltalán nem probléma ez, s őszintén remélem, hogy ez szülővárosomban mindig is így fog maradni. Így van rendjén Budapesten. Európai összefüggésben mi, magyarok messze előrébb járunk, mint más nemzetek az antiszemitizmus elleni harcban.

HKJ: Ez így van, ennek dacára el kell viselni olyan kritikákat, mint amit a német európai államtitkár, Michael Roth fogalmazott meg, hogy Magyarországon hatalmas antiszemitizmus van…

Mándoki: Nem tudja, miről beszél. Hiszen éppen Németországban volt véres merénylet a zsidók ellen a zsinagógánál. Engem ért az a nagy megtiszteltetés, hogy a müncheni zsinagógába keresztény emberként meg voltam hívva beszédet tartani. Az én művészi munkásságomnak nagyon fontos eleme a fajgyűlölet, az antiszemitizmus elleni harc. Én is olvastam, amit ez a szerencsétlen szociáldemokrata politikus mondott, s azt kell mondjam, szánalmas. Azt vallom, és azt hirdetem a zenekarommal: mivel a nácik végrehajtották a szörnyű civilizációs törést a holokauszttal, most nekünk a feladatunk biztosítani minden zsidó társunknak, hogy teljes biztonságban élhet bármely európai országban. Ez a mi feladatunk. Ez olyan, mint a női egyenjogúság. Vannak bizonyos alapvető emberi értékek, amelyeket nem lehet megkérdőjelezni. Amikor még általános iskolába jártunk, az én generációm még tudta, hogy Németországban egy férjnek alá kellett írnia, hogy a nő, a felesége dolgozhat. Ez elképzelhetetlen volt Magyarországon a 60-as években. Ezért vagyok a híve a Helmuth Kohl-i Európának, a szabad nemzetek szövetségének bizonyos témákban. Az Európai Unió tagállamiságának tiszteletben tartása nem arról szól, hogy az egyik ország megmondja a másiknak, hogy hogyan éljen. Ezért léptek ki az angolok is az Európai Unióból, legalábbis így elemzik ezt az angol zenész barátaim.

HKJ: Az antiszemitizmus nagyon is összefügg a migrációval, amit Brüsszel mindenáron rá akar erőltetni Európára. Ennek komoly veszélye, hogy homogenizálódnak, vegyessé válnak a társadalmak, a zsidók pedig sokkal szélsőségesebb, erőszakosabb támadásoknak lesznek kitéve. Németországból, Franciaországból, Belgiumból sokaknak közülük közvetlen életveszély miatt kellett kitelepülniük.

Mándoki: Én magam is illegális bevándorló voltam, politikai menekült Németországban. A német médiában többször megkérdeztek az utóbbi héten, mert most öt éves Angela Merkel azon kijelentése, hogy ’wir schaffen das’, tehát mi megoldjuk. Zárójelben mondom, azért kérdeztek, mert Angela Merkel kampányaihoz rendszeresen zenét komponáltam. A véleményem erről az, ha valaki elhagyja a hazáját, a családját, a barátait, ahhoz valami fájdalmas dolognak kell történnie. A másik oldalon viszont valami hívja, csábítja. Amíg mi az embercsempészeknek nem nézünk a szemébe, s nem mondjuk azt, hogy ez az emberellenes cselekedet megengedhetetlen, addig nem lesz eredményes az illegális migráció elleni küzdelem. Az embercsempészek ellen fel kell venni a harcot. Emellett ahol a női egyenjogúság ismeretlen fogalom, ahol homofóbia, antiszemitizmus van, ott szembekerülünk azzal, hogy a bevándorlók ezekből a régiókból és kulturális környezetből a mi értékrendszerünket nem ismerik. Itt felvilágosítás a feladat. Mert a mi értékrendszerünkön nem akarunk változtatni. Mert ez a mi keresztény-zsidó kultúránk része. Azt szoktam mondani, hogy ne toleráljuk az intoleranciát. Ezt a német média is sokat idézi. A migráció témához ez az én kulcsüzenetem, mert ott kell segíteni, ahol a tragikus körülmények arra kényszerítik a sokezreket, hogy elhagyják szeretteiket. Ez egy tragédia, ahol segíteni kell – ott, a helyszínen.

HKJ: Mégis ránk akarják erőltetni. Erőszakosan, pénzzel, globális hatalommal. Mándoki: Megértem, hogy vannak olyan régiók a világon, ahol az emberek szenvednek, és ez borzasztó. Azt is megértem, ha valaki nem politikai üldözött, nem háborús menekült, hanem jobb életet akar. Ez legitim, de az is legitim, ha valaki nem akarja elveszteni keresztény-zsidó kultúráját saját hazájában. Persze itt szembe kerülünk azzal a problémával, hogy Európa belsejében ott van egy nyolcvan milliós német nép, amelynek nincs külső uniós határa, amelynek nyelvét Ausztriában, s nagyrészt Svájcban is beszélik, kultúrájuk szinte megingathatatlan, s van egy másik, a magyar, a schengeni határon élő nép, amelynek már mindenki megpróbálta eltörölni a derekát, eltüntetni a kultúráját. Trianon óta három magyarból csak kettő él az anyaországban. Ilyen helyzetben egyszerűen nem döntheti el más, hogy kivel él együtt a magyarság. Egyértelmű, hogy Magyarországon – hála az égnek – keresztény-zsidó kultúra alapján élünk, ami sérthetetlen, ha tetszik megkérdőjelezhetetlen.

HKJ: Nem lehet engedni belőle.

Mándoki: Így van. Ennek megvannak az együttélési szabályai, ezért nem lehet tolerálni az intoleranciát.

HKJ: Mándoki László a 70-es évek óta kint él Németországban, Amerikában. Hogy tekintettek onnan hazánkra 2010 előtt és az azt követő években? Érez-e különbséget?

Mándoki: Tudjuk, Magyarország volt az első 2010 után, hamarabb, mint a görögök, amely kis túlzással fizetésképtelenné vált a Gyurcsány-Bajnai kormány regnálása nyomán.

HKJ: Legalábbis ott voltunk a szakadék szélén.

Mándoki: Egyik lábunkkal már jócskán a mélység fölött, én akkor ezt a nagyon távolból komolyan aggódva figyeltem. Ha leszáll az ember a repülőgépről, látja a gasztronómiát, a fesztiválokat, a felvirágzott, kivirult országot. Érzed, hogy az emberekkel való párbeszéd a társadalom közepén van, nem pedig a szélén. Az összetartozás érzése, az összefogás szinte kitapintható. A rockzenészeknek megvan az a szerepe, hogy megfogalmazzák a társadalom lázadó hangjait a gyermekeinknek, a különböző generációknak. Legyen szó természetvédelemről, a kapzsi kaszinókapitalizmus okozta sérelmekről. Tizenkét éve omlott össze a Lehman brothers birodalma, komoly gazdasági és pénzügyi világválságot okozva, mert a kapzsi kaszinókapitalizmus megtámadta a humánus szociális piacgazdaságot. Kitalálták helyette azt, hogy ne a társadalmi többletérték elosztásáról legyen szó, hanem a társadalmi többletérték csökkenéséből is hasznot lehessen húzni. Ez szörnyű, ez az embertelen, kapzsi kaszinókapitalizmus jellemzője. Ezért küzdünk, lázadunk annak érdekében, hogy térjünk vissza a humánus, emberi, családcentrikus, munkaorientált társadalmi modellhez.

HKJ: Szerinted 2010 előtt ez sokkal kevésbé volt jelen a magyar társadalomban?

Mándoki: Én nem élek már 45 éve Magyarországon, de amit az én helikopterpozíciómból látok, hogy a Lehman brothers összeomlására és az azt követő pénzügyi válságra volt a válasz a munkacentrikus társadalom építése. A klímakatasztrófára pedig az, hogy betartjuk az éghajlatról szóló Párizsi megállapodást, amit Németország nem tart ugyan be, de Magyarország igen. Migránsügyben pedig a menekülni akaró szerencsétlen embereknek ott kell segíteni, emberileg humánus gesztussal, ahova születtek. Ez okozná a legkevesebb szenvedést nekik.

HKJ: Orbán Viktor erről azt mondta az Európai Uniónak, ne a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük oda.

Mándoki: Igen, ez nagyon jó külpolitikai koncepció, hogy ne kelljen senkinek menekülnie. A problémát a gyökerénél oldjuk meg, s akkor humánusabb lenne a világ.

Fotó: Kozma Zsuzsi

HKJ: Mégis azt érezni, hogy ez a látszólag pofonegyszerű megoldás nem nyert kellő támogatást.

Mándoki: Ha a világ 1956-ban segített volna Magyarországnak, itt helyben, senki sem menekült volna el innen. Ez ilyen egyszerű. Ez esetben soha nem hagytam volna el a hazámat, ha kaptam volna egy magyar útlevelet. De mint izgága magyar ellenzéki diák, ezt nem kaptam meg.

HKJ: A világjárvány hogy befolyásolhatja a birodalmi és a nemzetállami rendet akaró kormányok magatartását?

Mándoki: Nem kérdés, hogy a gondterhelt időkben csak közösen lehet megoldani a problémákat, nem az akarat másik országra való ráerőltetésével. Csak úgy, ha a család, a társdalom, a nemzet egy kifinomult értékrendszer mentén összeáll. A zenésznek itt nagyon nagy felelőssége van. Mert az író ott ül az íróasztalnál, a festő a vászna előtt a műtermében. A zenész azonban szemben áll a közönséggel, aki odafigyel arra, amit mondunk. Mi pedig arra, amit a közönség mond. Ez a párbeszéd csodálatos dolog. Ezért a mi felelősségünk az, hogy ezeket az értékeket becsülettel, tisztességgel védjük.

HKJ: Nem bánod, hogy az a tervezett augusztus 20-i nagy koncert kútba esett?

Mándoki: Dehogynem! De ezzel tartoztunk az egészségügyi helyzetnek. Sajnos a statisztikákat szemlélve ma már egyre élesebben látjuk, hogy bölcs volt a döntés lemondani az augusztus 20-i rendezvényeket.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Szijjártó: a rendkívüli intézkedések kiállták minden nemzetközi jogrendszer próbáját

A koronavírus-járvány megfékezésére a rendkívüli jogrend idején hozott és a parlament által jóváhagyott magyarországi intézkedések kiállták minden nemzetközi jogrendszer próbáját, és semmilyen módon nem voltak károsak az emberi és szabadságjogok szempontjából – emelte ki Szijjártó Péter Strasbourgban az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.

Hivatalos: Dzsudzsák Balázs Debrecenbe igazolt

Hivatalos: Dzsudzsák Balázs Debrecenbe igazolt

A ballábas futballista 12 év után tért vissza a nevelőegyesületéhez.

Képmutatásrekord: az inflációcsináló Gyurcsány magyaráz a mostani pénzromlásról

Soha nem volt olyan magas az infláció, mint amikor a Gyurcsány-csomag megroppantotta a magyar gazdaságot, most mégis éppen a Böszme pártja riogat a 4 százalék körüli pénzromlás kapcsán azzal, hogy „hónapról hónapra rosszabbul élnek a magyarok”. Ez a 4 százalék a fele annak az inflációs mértéknek, amit Gyurcsányék idején elszenvedtek a magyar családok.

Évek óta nem égette be ennyire senki a ballib tüntetőket, mint tegnap az Identitás Generáció

Évek óta nem égette be ennyire senki a ballib tüntetőket, mint tegnap az Identitás Generáció

A srácok észrevétlenül meghackelték a blokádot, és már kapják a „szélsőjobboldali” jelzőt és a liberális könnyeket minden függetlenobjektív felületről.

Varju László ismét lejáratta magát, ezúttal a Parlamentben

Varju László ismét lejáratta magát, ezúttal a Parlamentben

A baloldal már jól ismert szabadidős bohóctagozatának egyik vezető egyénisége, Varju László most a Parlamentben járatta le magát és pártját (DK) ország-világ előtt. Történt ugyanis, hogy Varju a szájmaszkját, amin egy európai uniós és egy magyar zászló látható, fordítva helyezte fel.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére