Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Címke: szíria

Nem csak vesztesei vannak a földrengésnek: az Iszlám Állam több tagja meg tudott szökni a börtönből

A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben – közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.

Egy amerikai tábornok szerint még mindig veszélyt jelent az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet továbbra is fenyegetést jelent annak ellenére, hogy a múlt héten az amerikai erők végeztek a vezetőjével, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsivel – mondta Kenneth F. McKenzie tábornok, az Egyesült Államok Közép- és Dél-Ázsiáért felelős Középső Parancsnokságának (CENTCOM) vezetője egy kedden megjelent interjúban.

Hollandia terrorizmussal gyanúsított nőket szállít haza Szíriából

A holland kormány csütörtökön bejelentette, hogy megkezdte öt olyan holland állampolgárságú nő hazaszállítását az északszíriai Roj menekülttáborból, akit a hatóságok terrorizmussal gyanúsítanak – jelentette a DutchNews hírportál a NOS műsorszolgáltató tudósításra hivatkozva.

Megfoszthatják mandátumától a migránsok gyermekházasságait felbontó minisztert

Megfoszthatják mandátumától a migránsok gyermekházasságait felbontó minisztert

Megfoszthatják parlamenti képviselői mandátumától Inger Stojberget, Dánia volt bevándorlási és integrációs miniszterét, miután az ügyében eljáró különleges bíróság börtönbüntetésre ítélte egy korábbi, migránsok kényszerházassága ügyében hozott döntése miatt – jelentette az AFP francia hírügynökség kedden.

Gyülekeznek a migráció viharfelhői Európa felett

Gyülekeznek a migráció viharfelhői Európa felett

Afganisztán az összeomlás szélén áll, a szudáni rezsimet katonai puccs döntötte meg, míg Etiópiában a tigrinya lázadók a polgárháború végjátékának szakaszába léptek. Az etióp kormányzat esetleges összeomlása regionális káoszt eredményezne, amit tovább tetézhetnek az etióp–szudáni határvita kapcsán kibontakozott harcok. Az elmúlt hetek eseményei ismételten figyelmeztettek minket arra, hogy Európa küszöbén bármikor felbukkanhat egy újabb, milliós tömegeket megmozgató migrációs válság.

Szírek késeltek Ankara egyik körzetében, a törökök szétverték a környéket

Törökországban őrizetbe vettek 76 embert, miután a minap Ankarában egy utcai vita során szíriaiak megkéseltek két török fiatalt, majd törökök egy csoportja szíriaiak lakásaira, valamint üzlethelyiségeire támadt – közölte csütörtökön a török sajtó.

200 menekült család költözhet haza magyar segítséggel

A magyar segítségnek köszönhetően 200 család térhet haza szülőföldjére, a háborúval sújtott Szíriába.

Foglyokat engedett szabadon az Iszlám Állam

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő szervezet szerint a szabadon engedettek között 13 rendőr is van.

Több tucat iszlamista szélsőségest vettek őrizetbe egy menekülttáborban

Az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogatását bíró szíriai kurd fegyveresek vasárnap óta 71 feltételezett iszlamista szélsőségest vettek őrizetbe a Szíria északkeleti részén található al-holi menekülttáborban – közölte szerdán a kurd milicisták szóvivője.

Vissza az oldal tetejére