Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Címke: orbán-kormány

Csökkent a mélyszegénységben élők száma az Orbán-kormány alatt

Csökkent a mélyszegénységben élők száma az Orbán-kormány alatt

A koronavírus-járvány, valamint az általa okozott gazdasági válság Európa-szerte komoly kihívás elé állította a nemzetállamok szociális ellátórendszereit. Az Alapjogokért Központ a 2006 és 2019 közötti időszakban vizsgálta a társadalom ellenálló képességének egy akut válsággal szembeni erősödését.

Ha még veszélyhelyzet lenne, Mérő László és a 24.hu is rendőrségi idézésre számíthatna

Ha még veszélyhelyzet lenne, Mérő László és a 24.hu is rendőrségi idézésre számíthatna

A koronavírus veszélyét tökéletesen negligáló, de még ebben is önmagának ellentmondó interjút adott a 24.hu-nak Mérő László matematikus-pszichológus, aki szerint az „emberek elhitték a járványt”, amit az interjú szerzője „vaklármaként” aposztrofált, miközben az írásban óva intenek: „még nincs vége a vírushelyzetnek”. Könyörgöm, döntsék már el, ki a hülye, ők vagy az egyszeri olvasó?

Statisztika bizonyítja, hogy a migrációs válság óta jobban cseszeget minket az EU

Statisztika bizonyítja, hogy a migrációs válság óta jobban cseszeget minket az EU

Az Európai Unió oldalát bújva hamar kiderül: a magyar kormány joggal állítja, hogy Brüsszel a migráció miatt vegzálja Magyarországot. 2015 óta nagyjából annyi kötelezettségszegési eljárást indítottak ellenünk, mint a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt összesen, ugyanakkor az eljárások felét nem tudták eredményesen lezárni.

A baloldal nemzetrombolására és a jobboldal nemzetpolitikájára emlékeztetnek

A baloldal nemzetrombolására és a jobboldal nemzetpolitikájára emlékeztetnek

Új rövidfilmet mutatott be az Alapjogokért Központ, amely az idei Trianon-centenárium alkalmából végigkalauzol azon a folyamaton, ahogy a baloldali kormányok a határon túl rekedt magyarokat semmibe vették, míg az Orbán-kormányok mindent megtettek a nemzetegyesítés érdekében. Tanulságos...

Globalista rothadás: Kovács Zoltán keményen visszaszólt a Human Rights Watch ügyvezetőjének

Az Euobserver.com véleményrovatában válaszolt Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Kenneth Rothnak, az Human Rights Watch ügyvezető igazgatójának cikkére, aki Orbán Viktort és a kormányzó Fideszt vádolta azzal, hogy átpolitizálták a bíróságokat, megsemmisítették a független médiát, s az akadémiai szabadságot, felbomlasztották a civil társadalmat és előmozdították az idegengyűlöletet.

Volner János a 888-nak: „Niedermüller Péter nagyon kemény cuccot szívhat”

Volner János a 888-nak: „Niedermüller Péter nagyon kemény cuccot szívhat”

A Fidesz „bezöldülésén” mérgelődik az ellenzék, miközben „szélsőségesen napelempártinak” bélyegzi a kormánypártokat. Az ezzel kapcsolatos fejcsóválásáról kérdeztük Volner János független parlamenti képviselőt. 888-interjú.

Megint eljött az idő, amikor kiröhöghetitek az ellenzéki okostojásokat

Megint eljött az idő, amikor kiröhöghetitek az ellenzéki okostojásokat

Az elmúlt kilencévnyi nemzeti kormányzás alatt már minden jóérzésű magyar ember megszokhatta, hogy liberális felebarátaink bármit megtesznek azért, hogy a saját sikerük (és gazdájuk) érdekében akár Magyarországnak is keresztbe tegyenek. Ezt legmarkánsabban a bevándorláskérdésben láthattuk, de hogyan felejthetnénk el azokat az orbitális ostobaságokat és hazugságokat, amelyeket a magyar gazdaságpolitikáról vagy a Matolcsy-féle modellről mondtak.

Szánthó Miklós: Az Orbán-kormány "brüsszelizációval" szembeni alternatívája megdöntheti a nyílt társadalom liberális koncepcióját

A brüsszeli bürokraták a most zajló kulturális és civilizációs küzdelemben attól félnek, hogy annyira ragadós lesz a magyar kormány "brüsszelizációval" szembeni alternatívája, hogy az megdöntheti a nyílt társadalom liberális koncepcióját - mondta el a Szánthó Miklós a 888-nak arra kérdésre, hogy miért érik egyre durvább támadások a magyar kormányt az uniós választási kampányban. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a magyarországi ellenzéket a zsigeri Orbán-fóbián és a hatalom akarásán kívül már nem tartja össze semmi, és morálisan végképp elértéktelenedett, miután összefogott a szélsõséges Jobbikkal.

Inspirálja a cseheket Orbán Viktor politikája

A cseh kormány is mérlegelni kívánja az illegális határátlépést és az illegális bevándorlást elõsegítõ tevékenységek szigorúbb büntetését - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök, aki mindemellett inspirálónak nevezte Orbán Viktor politikáját.

Vissza az oldal tetejére