Címke: európai unió

Az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács fél évvel, 2023. július 31-ig meghosszabbítja az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedéseket – közölte a testület pénteken.

Még soha nem volt ennyire rossz állapotban az Európai Unió (EU), egyszerre sújtják politikai és gazdasági nehézségek – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Működnek a szankciók.

Bombaként robbant a hír, hogy az Európai Parlament szocialista alelnökét, Eva Kailit őrizetbe vették a belga hatóságok, miután az ügyészség szerint Katar jelentős pénzösszegekkel és értékes ajándékokkal próbálta lefizetni Kailit és három másik EP-hez köthető baloldali személyt. A progresszívok szinte már teátrálisan színlelt felháborodása kissé sántít, miután mind a Parlament, mind a Bizottság lobbisták hálójában vergődik évek óta. 2019 óta több mint harmincezer találkozót regisztráltak – önbevallásos alapon – az EP képviselők és a lobbisták között, de a Parlamentben ülő 705 képviselő közül 200 személy szintén nyíltan vállalja, hogy képviselői fizetése kiegészítéseként valamilyen nemzeti vagy transznacionális cég igazgatótanácsában ül, amelyeknek az érdekében bizony gyakran lobbizik is az EU-ban. A tankönyvi definíció szerint a politikai és gazdasági érdekek összefonódását korrupciónak nevezik – kiváltképp, ha Magyarországról és Lengyelországról van szó –, ám Nyugaton ezt általában csak „lobbitevékenységnek” hívják. Ha csak az elmúlt évtizedet nézzük, szemmel látható módon még az olyan uniós „politikai nagyvadak” is, mint Ursula von der Leyen, Jean-Claude Juncker vagy Guy Verhofstadt is igencsak előszeretettel tömték meg zsebeiket bizonyos cégek érdekképviselete érdekében mind nemzetállami szinten, mind brüsszeli megbízatásuk után. Az oly sokat hangoztatott „korrupcióellenesség” alapelvéről egyre inkább kiderül, hogy egy politikai hívószóként jól eladható stratégia, ám valós tartalom nincs mögötte.

Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke megdöbbentőnek nevezte azt azokat a lengyel médiajelentéseket, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak be lengyel területen és ez emberéletet követelt.

Megvan az a mondás, hogy az amerikaiak az utolsó ukránig hajlandók harcolni? És az megvan, hogy ennek a mondásnak van egy orosz változata is? Ugyanis, ha tovább folytatják az ukránok felfegyverzését, kiképzését, katonai támogatását, akkor az oroszok is az utolsó ukránig fognak harcolni. Az erőszak ugyanis csak erőszakot szülhet. Ha tényleg a szívükön viselnék az ukrán emberek sorsát, akkor nem folyamatosan a helyzet eszkalációján dolgoznának a felelőtlen nyilatkozgatásokkal, hanem nyomást helyeznének minden érintett félre, hogy végre ismét tárgyalóasztalhoz üljenek, tűzszünetet követelnének, hogy befejeződjön a vérontás és helyre álljon a béke. De egyelőre nem ez a helyzet, az atomháborúról pedig úgy beszél mindenki, mintha legalábbis nem lenne holnap és ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Idézzük Sam Huntington bátyám nagyszabású gondolatait A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című műből: „a nagyobb civilizációközi háborút csak úgy lehet elkerülni, ha a központi hatalmak nem avatkoznak be más civilizációk konfliktusaiba”. Lehet, hogy az illetékesek elgondolkozhatnának ezen, még mielőtt mind megdöglünk...

Úgy tűnik, hogy az európi társadalmak egyre kevésbé szimpatizálnak Brüsszel szankciós politikájával, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Európa-szerte komoly tüntetéshullámok törtek ki. Németországban például a felmérések szerint az emberek 57 százaléka úgy gondolja, hogy szankciók többet ártanak nekik, mint Oroszországnak. Meddig lehet feszíteni a húrt? A társadalmi elégedetlenség képes lehet-e arra, hogy kikényszerítse a brüsszeli szankcióspolitika újra gondolását? Jelen pillanatban nehéz magyarázatot találni a sokszor egészen szürreális brüsszeli felvetésekre. A Dühöngő podcast eheti adásában többek között ezekről a témákról beszélgettünk Biró Andrással, a XXI. Század Intézet kutatójával.