Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Címke: Benkó László

Vágó furcsállja, hogy Benkő László a pártállam idején segített Hobónak

Vágó furcsállja, hogy Benkő László a pártállam idején segített Hobónak

Vágó István, a grafomán bukott kvízmester, a DK elnökségi tagja még az emberi tragédia kapcsán felszínre törő emlékekben is képes kételkedni. Az elhunyt emlékét éppúgy befeketítve, mint annak az igazmondását, akin a nehéz pártállami időkben segített.

Meghalt Benkő László, az Omega alapítója

Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt – jelentette be Facebook-oldalán az Omega.

Veszélyben az Omega együttes jövője a koronavírus miatt

Veszélyben az Omega együttes jövője a koronavírus miatt

Kóbor János sokkoló vallomást tett a Ripost-nak, amiben teljes elkeseredését fejezte ki az együttes jövőjét illetően. A 77 éves énekes elmondta, hogy a koronavírus egy élet munkáját tette tönkre, és egyben teljesen kizártnak tartja hogy hogy az Omega valaha talpra tudna állni.

Zenésztársai imádkoznak Benkő Lászlóért

Zenésztársai imádkoznak Benkő Lászlóért

Az Omega billentyűse napok óta fekszik egy budapesti klinikán, ahol egyre kevesebbet észlel a külvilágból. Idén nyáron, ugyanebben a kórházban megmentették az életét.

Vissza az oldal tetejére