Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Génmutációkat idézhetett elő a génszerkesztés a kínai babáknál

Sümeghi Lóránt

2019.12.04. 08:58

Előre nem látott génmutációkat okozhatott a génszerkesztés annál a tavaly született két kínai babánál, akinek a génjeit még embrió állapotukban módosították, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben – közölték kutatók azt követően, hogy először tették közzé a kínai tudományos kutatásról készült tanulmányt.

A tanulmány egyes részeit az MIT Technology Review tudományos folyóirat tette közzé azzal a céllal, hogy bemutassa, Ho Csian-kuj biofizikus nem tartotta be az etikai és tudományos normákat, amikor létrehozta az ikreket, Lulát és Nanát, akiknek születése 2018 végén megrázta a tudományos világot – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kínai kutató azt állította akkor, hogy ezzel az orvosi áttöréssel uralni lehet a HIV-járványt, az azonban nem volt nyilvánvaló, hogy sikeres volt-e a beavatkozás eredeti szándéka, hogy a babák ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben. Az emberek egy kicsiny része ezzel az immunitással születik, mivel a CCR5 génjükben van egy mutáció. A kínai kutató azt állította, hogy ez volt az a gén, amelyet megcélzott a CRISPR/CAS9 elnevezésű genetikai olló használatával.

Az aktuális adatok nyilvánvaló félremagyarázása az az állítás, hogy reprodukálták az uralkodó CCR5 variánst, és ezt csak egyetlen kifejezéssel lehet leírni: szándékos hazugság

– közöltet Fyodor Urnov, a berkeley-i székhelyű Kaliforniai Egyetem génszerkesztési tudósa a tudományos folyóirattal.

„A tanulmány megmutatja, hogy a kutatócsoportnak nem sikerült reprodukálnia a CCR5 mutációt” – hangoztatta. A kutatócsoport ugyan a megfelelő gént célozta meg, de nem tudta replikálni a CCR5 variánst, helyette újakat szerkesztettek, amelyeknek hatásai nem világosak. A kutatók szerint a CRISPR még nem tökéletes eszköz, mivel nem kívánatos vagy a célnak nem megfelelő géneket hozhat létre, ezért igen ellentmondásos a használata az embernél.

Az etikai aggodalmak közé sorolták a szakemberek, hogy a gyermekek szülei rossz okok alapján vettek részt a tudományos kutatásban. A férfi HIV-pozitív volt, ami Kínában jelentős társadalmi megbélyegzéssel jár, és emiatt szinte soha nem lehet mesterséges megtermékenyítés részese, holott van egy jól ismert technika, a „spermamosás”, amellyel megelőzhető, hogy a fertőzés átkerüljön a még meg nem született gyermekre. Ez motiválta őket abban, hogy részt vegyenek a kísérletben, annak ellenére, hogy gyermekeiket nagy kockázatnak tették ki – mondta Jeanne O'Brien reprodukciós endokrinológus tudományos folyóiratnak. Ho megpróbálta tanulmányát megjelentetni neves tudományos folyóiratokban, mint a Nature vagy a JAMA, de egyik sem adta ki.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Jakab Péter kilépett a Jobbikból

Gyöngyösi Márton, a Jobbik Elnöke nyílt levélben kérte föl Jakab Pétert a lemondásra. Jakab válaszlevelében úgy fogalmazott: „Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom”.

Zelenszkij kitiltaná az orosz turistákat Európából

Az ukrán humorista-elnök ismét vette magának a bátorságot, hogy megmondja, mi a teendője az európai országoknak.

Filipp: Ez a tél maga lesz a pokol!

Filipp: Ez a tél maga lesz a pokol!

Ez a tél maga lesz a pokol. Igaz, nem meleg lesz, hanem hideg, de legalább sötét is. Meg szenvedős. A benézett szankciós politika hatására Európában az összes grafikon elkezdett függőlegesen felfele emelkedni. Kár, hogy ezek olyan grafikonok, amelyeknél nem célszerű növekedést észlelni. Az infláció az egekben, az üzemanyagárak sosem voltak ilyen magasak, a rezsiköltségekről pedig sírás nélkül beszélni sem lehet. Ilyen körülmények között kisebb csoda, hogy egyáltalán az átlagfogyasztásig meg tudjuk tartani a rezsicsökkentést. De az emberek mintha nem lennének tisztában azzal, hogy mennyire súlyos a helyzet. Az egy dolog, hogy nem tudják majd kifizetni az óriási rezsiszámlákat és az energiacsapda miatt áramszüneteket is kockáztatnak, de mi lesz a gazdasággal? A recesszió elkerülhetetlen. Mi lenne, ha egyszer megérnénk azt, hogy Európa nem világhatalmi erők közé pozicionálja magát, hanem kiáll a saját jól felfogott érdekei mellett? Amíg viszont olyan vezetők állnak az EU élén, akik megelőzni nem tudják a bajt, okozni viszont annál inkább, addig ez csak lázálom marad.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére