Az orosz atomreaktoros műhold projektjéhez már elkezdték a tervezők és kivitelezők a szerződések megkötését. Olyan cégeket választottak ki ezekhez, amelyeknek vannak tapasztalataik a nukleáris reaktorok építésében.

Ennek megfelelően az "űrbeli atomerőmű" projekt megvalósíthatósági tervének az elkészítésére például a Roscosmos űrügynökség a szentpétervári KB Arsenal laboratóriumi céget bízta meg.

A projektről az orosz sajtóban elsőként beszámoló Izvesztyíja újság a terv műszaki specifikációi között egy olyan 100 kW és 1000 kW közötti teljesítményű, nukleáris reaktort hordozó műhold megépítésének a tervét említi meg, amely képes lézersugárral más műholdak és űreszközök energiával való ellátására.

A KB Arsenalnak 2018 végéig kell elkészítenie azt a dokumentációt, ami alapján az orosz űrügynökség vezetői eldönthetik, hogy a lehetséges specifikációk közül melyiknek a megépítését támogatják. 

A nukleáris reaktorok űrbeli használatát korábban – a hidegháborús évtizedekben – már mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió széleskörűen tesztelte. Ezen a téren a Szovjetunió tapasztalatai ugyanakkor kicsit bővebbek voltak az amerikai kísérleti erőfeszítéseknél, mivel a Szovjetunió 1990-ig több mint 30 tesztet hajtott végre nukleáris eszközökkel az űrben.

Az USA (hivatalosan) mindössze egyetlen plutónium reaktoros műholdat küldött fel az űrbe, 1968-ban, az SNAP-10A-t, amely a számítások szerint nagyjából 3000 év múlva fog a sugárzó tartalmával belépni a föld légkörébe. 

Egyébként a KB Arsenal volt annak az orosz Topaz reaktornak a fejlesztője a múltban, amelyet két műholdon is teszteltek a '80-as évek végén. A Topaz reaktor a működéséhez egy termikus átalakítót használt,  amely egy speciális vákuumcsöves diódával működött.

Az atomreaktorok űrbéli felhasználása azonban a számos kísérlet ellenére sem veszélytelen. Ezt bizonyítja az az eset is, amikor 1978-ban az egyik legsúlyosabb űrbéli nukleáris katasztrófa következett be.

A Koszmosz-954 nevű katonai kémműhold meghibásodott, és ezt követően nem sikerült a műhold nukleáris reaktorát biztonságos repülési pályára átállítani. A műhold gyakorlatilag irányíthatatlanul tért vissza a légkörbe és Észak-Kanadában zuhant le; olyan sugárterhelést okozva a természetben (48 ezer négyzetkilométeren), ami miatt Moszkva több millió dolláros kártérítési csomagot volt kénytelen megfizetni.

A becslések szerint még jelenleg is közel harminc nukleáris erőforrást használó űreszköz kering – nagyrészt a megsemmisülésre várva – a Föld körüli pályán.

A lézerrel történő energiaátvitelt – különböző területeken – és már többször is tesztelték a Földön, például repülőgép-hajtóművek meghajtására is. Az orosz űrkutatási cég, az Energia tavaly 1,5 km-es távolságon tesztelte a "powerbeaming", azaz az energiaátsugárzás technikáját a mobiltelefonok feltöltésére.

 
Az elmúlt években voltak olyan hírek is, miszerint a NASA és a Roscosmos, az orosz űrügynökség egyaránt megfontolta a nukleáris meghajtású rakétamotorok fejlesztésére tett korábbi kísérleteinek a folytatását is.  A nukleártis meghajtás mind a mai napig nem került ki a Marsra való emberi missziókat lehetővé tevő meghajtási lehetőségek közül.

 A NASA például 1955 és 1973 között számos működőképes nukleáris rakétamotort megépített már.