Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bohár Dániel is csatlakozott a Megafonhoz

888

2021.01.13. 10:25

Rákay Philip után Bohár Dániel is Facebook-oldalán jelentette be: csatlakozott a Megafon csapatához.
A riporter úgy véli, a politikai csatákat ma már a közösségi médiában kell megvívni. Ezért is kereste fel a Megafon csapatát, hiszen tudja, hogy
napjainkban a tartalomkészítési munka ott kezdődik, ahol korábban véget ért. A saját produkciókat gondozni kell a közösségi médiában is”
– hangsúlyozza a videóban.
Bohár Dániel éppen ezen felismerés okán érezte úgy, hogy profi segítséget kell kérnie. Mert bár a Facebookon, az Instagramon közzétett tartalmait az emberek szeretik, és egy-egy műsorból kivágott jelenetet több százezren is megnéznek a közösségi médiában, biztos benne, hogy ezeken a felületeken még több emberhez el lehet jutni.
A Megafon csapata ebben segít a riporternek.
Az, hogy a közösségi médiában a jobboldal nincs könnyű helyzetben, egyértelmű. Bohár szerint azonban
ha jó és menő tartalmakat készítünk, akkor lehetünk sikeresek mindegyik közösségimédia-felületen”.
A riporter videójában arra biztat mindenkit, hogy csatlakozzon a Megafonhoz, és vegyen részt a jobboldali hangok felerősítésében.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Facebook: Zuckerberg-kísérlet az álhírek ellen

Facebook: Zuckerberg-kísérlet az álhírek ellen

Nem ajánl többé politikai szervezeteket felhasználóinak a Facebook – jelentette be szerdán Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője.

Határozatlan időre meghosszabbította Trump fiókjának tiltását a YouTube

A volt elnök fiókját először január 13-án függesztette fel a Google tulajdonában lévő vállalat, majd a múlt héten először, szerdán pedig újra bejelentették a tiltás meghosszabbítását.

Hivatali visszaélés és szabálytalanságok övezik Hiesz Györgyöt

Hivatali visszaélés és szabálytalanságok övezik Hiesz Györgyöt

Hiesz György a közlekedési szabályokat sem tartja be.

Szijjártó: a szélsőséges elemeket ki kell iktatni a magyar-ukrán kapcsolatokból

A szélsőséges elemeket, megnyilvánulásokat ki kell iktatni a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokból – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kijevben, azon az online sajtótájékoztatón, amelyet Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után tartott vendéglátójával.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére