Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szikora Róbertből vallási nagykövet lesz

888.hu

2020.03.03. 15:45

Az R-Go frontembere lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca: A nemzetközi rendezvényen, szeptember 13–20. között, a katolikus egyház tanítása szerint az oltári szentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdetik és ünneplik majd.

Szikora Robi isten ajándékaként tekint a felkérésre, ami ráadásul pont a születésnapján ért el hozzá. Az énekes odáig van a boldogságtól, hogy az előmunkálatokban is részt vehet, mint hitvalló, tanúságtevő. Nagyon örül, hogy annyi sok keresztény színész, művész közül éppen őt választották erre a fontos feladatra – mondta el a Borsnak. Szikora már találkozott is Erdő Péter bíborossal és Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel.

Robi az interjúban elmondta, gyerekkora óta vallásos, mesélt hitének megerősödéséről is. A Szeretlek is meg nem is slágert éneklő popzenész szerint

Minden megtérés Istennel kapcsolódik össze. Csak azt akarja a jóisten, hogy megvalld a bű­neidet, az már ki van fizetve. Jézus a kereszten megfizette. Isten kegyelmét, szeretetét érezzük”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére