Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Sarka Kata kiborította a bilit

Bokor Gábor

2017.01.13. 10:11

A celeb szerint már nem lehet megmenteni a házasságát, már csak a gyerekekrõl hajlandó beszélni Hajdú Péterrel.

Sarka Kata és Hajdú Péter házassága úgy tűnik, végleg véget ér. Sarka Kata pénteken határozottan állította a Blikknek, hogy férjének, Hajdú Péternek már új barátnője van. Egy ideig úgy tűnt, hogy meg tudják oldani a közöttük kialakult problémákat, hiszen a válóperük első tárgyalásán meg sem jelentek.

Nemcsak az játszott közre ebben, hogy előző nap beszéltem Petivel, aki elmondta, hogy nem megy el a tárgyalásra, hanem az is, hogy a gyerekeiket meg akartuk óvni attól a felhajtástól, ami a válóperünkkel jár"

– fogalmazott korábban Kata.

Míg az első válókeresetet Sarka Kata adta be, addig most ugyanezt Hajdú tette meg.

Hiába próbálkoztak, hiába töltötték együtt a szentestét, Kata már úgy nyilatkozott a lapnak, hogy nem erőlködnek tovább. Kizárólag gyerekeikről hajlandóak beszélni egymással. Mindkettőjüknek az ő boldogságuk a legfontosabb, de Kata tudta, hogy előbb-utóbb el kell magyarázni nekik, hogy mi történik anyuval és apuval, sőt már azt is elmondta nekik, hogy apukájuknak új barátnője van.

Az, hogy Peti hogyan mutatja be az új barátnőjét, nem az én dolgom"

– mondta Kata.

A Story Magazin szerint Hajdú Péter új barátnője egy fiatal hölgy, azonban a showman a Facebook-oldalán ezt cáfolta. Kata szintén a közösségi oldalán tette közzé, hogy házassága véget ért.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére