Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Idõs embereket tartott fogva egy ügyvédekbõl is álló bûnözõi csoport

888.hu

2018.11.14. 19:02

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendõrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen tegnap 9 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót.

Az ügyvédeket is magába foglaló bűnözői csoport tagjai idős vagy szellemileg leépült emberek bizalmába férkőztek azzal a céllal, hogy a megtévesztésükkel velük életjáradéki vagy tartási szerződést kössenek, és ezáltal csalárd módon megszerezzék az ingatlanjaik tulajdonjogát. A szerződések megkötésében közreműködő ügyvédek ügyvédi kötelességüket megszegve működtek közre.

A nyomozás tárgyát jelenleg négy – 12 és 21 millió forint közötti értékű – ingatlan képezi.

Ezen túlmenően, a házkutatások során a hatóságok tagjai egyes gyanúsítottak ingatlanán (a ház udvarán felállított sufniszerű épületben, egy másik helyszínen pedig az épület pincéjében) emberhez nem méltó körülmények között több időskorú, kiszolgáltatott személyt találtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig 10 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben. A megalapozott gyanú velük szemben több rendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete, az ügyvéd gyanúsítottakkal szemben pedig ügyvédi visszaélés bűntette. A nyomozó ügyészek emellett további bűncselekmények gyanúját is vizsgálják.

Az áldozatok számára a Budapest Főváros Kormányhivatal áldozatsegítő szakemberei teljes körű tájékoztatást nyújtottak az igénybe vehető áldozatsegítő, valamint jogi segítségnyújtási szolgáltatásokról. Az áldozatok pszichológusi segítségnyújtásban is részesültek, ketten pedig igénybe kívánták venni a védett szálláson történő elhelyezést, ahol folyamatosan megkapnak minden további segítséget a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés érdekében.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A légszennyezés is kapcsolatba hozható a mentális betegségek kialakulásával

A légszennyezés is kapcsolatba hozható a mentális betegségek kialakulásával

A légszennyezettség nemcsak légúti betegségeket okoz és csökkenti a várható élettartamot, egy új tanulmány szerint mentális betegségek, köztük a depresszió és skizofrénia kialakulásával is kapcsolatba hozható. A tanulmány bírálói szerint azonban a megállapítások igazolására további kutatásokra van szükség.

Megdöbbentő számok: a német lakosság negyede migrációs háttérrel rendelkezik

Meghaladta a 25 százalékot az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya Németországban tavaly a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdai adatai szerint.

Salvini ellen szövetkezik a bevándorláspárti olasz baloldal

Salvini ellen szövetkezik a bevándorláspárti olasz baloldal

Az eddig ellenzékben levő balközép Demokrata Párt (PD) teljes körű felhatalmazást adott a főtitkár Nicola Zingarettinek, hogy megkezdje a kormányalakítási egyeztetést az eddig koalícióban kormányon lévő, szélsőbaloldali Öt Csillag Mozgalommal.

Újabb magyar rendőri kontingens indult Európa határainak védelmére

Újabb magyar rendőri kontingens indult szerdán Szerbiába és Észak-Macedóniába, ahol a határok őrzésében segítenek majd – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Kína továbbra is elutasítja az azonos neműek házasságát

Kína jogi álláspontja szerint a házasság továbbra is egy férfi és egy nő köteléke – szögezte le egy kínai parlamenti szóvivő szerdán, kizárva, hogy Peking kövesse Tajvant az azonos neműek házasságának engedélyezésében.

Kiskorú lányokat erőszakoltak meg egy svéd fesztiválon, nem ez volt az első eset

Kiskorú lányokat erőszakoltak meg egy svéd fesztiválon, nem ez volt az első eset

Rajtuk kívül tucatnyian jelentették, hogy ismeretlenek zaklatták őket.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére