Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csongrádiak, figyelem: kerékpárút épül Sándorfalva és Ópusztaszer között!

Bokor Gábor

2019.05.24. 07:49

Egymilliárd forintból kerékpárút épül Sándorfalva és Ópusztaszer között, a beruházás részben a természeti értékek iránt érdeklődő turistákat szolgálja.

A közlemény szerint a Sándorfalvát Dócon keresztül Ópusztaszerrel összekötő kerékpárút megépítése szerepel az országos és a megyei területrendezési tervben, eddig azonban nem volt rá megfelelő forrás. Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, a fejlesztés turisztikai szempontból is jelentős. A beruházás célja többek közt a természetbarát turizmust kedvelők kiszolgálása, hiszen Sándorfalván a pihenőparkot, míg Ópusztaszeren az emlékparkot érinti majd az út. A nyomvonal részben a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzeten és a Natura 2000-es hálózat Alsó-Tiszavölgy Különleges Madárvédelmi Területén halad keresztül.

A 17,6 kilométer hosszú kerékpárút lakott területen kívül 2,5, míg a településeken belül 2,25 méter széles lesz. Délen a Sándorfalva és Szeged között kialakított vonalhoz, míg északon az Ópusztaszer és Kistelek között létrehozott kerékpárúthoz csatlakozik. A távolabbi cél Baks irányába folytatni a hálózatot, így a Szentes felé tartó szakaszhoz is kapcsolódhat majd az út. Az új úton lesz két árnyas pihenőhely is esőbeállóval, asztallal, padokkal, kerékpártámasszal és információs táblákkal, az egyiket a Balástya-Dóc összekötő út keresztezése közelében, a másikat pedig Sándorfalva külterületén alakítják ki.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére