Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
szabad vasárnap
 
 
 
 

Warner: az iszlám vallásgyakorlás a világ minden szegletére ki akar terjedni

2016. október 29. 20:58

Bill Warner, amerikai tudós, iszlám szakértő szerint különbséget kell tenni az iszlám, mint vallás, és a politikai iszlám között. A tudós most Budapesten járt, hogy bemutassa magyarul is megjelent könyveit.

Bill Warner nagy fába vágta a fejszéjét: célja, hogy az egyszerű hétköznapi emberek is megértsék az iszlámot, hogy arról érdemben vitázni tudjanak - írja a Magyar Idők. Felfogása szerint az iszlám egyszerű, mert másképp nem lenne ennyi követője, csak tudni kell, hogyan kell közelíteni a valláshoz.

Ismerni kell az alapvető törvényeket, azokból minden más lényeges levezethető. Az iszlám alapjait, az eredetét kezdtem tanulmányozni”

- mondta a szakértő.

Ahhoz, hogy megérthessük az iszlámot, Mohamed prófétát kell megérteni, nem pedig a muszlimokat, mint ahogy azt sokan hiszik. Ez azért fontos, mert a Koránban több szó esik Mohamedről, mint Allahról valamint egy a valóságban is élt embert könnyebb megérteni, mint egy istenséget. A szakértő szerint jobb, ha elsőnek Mohamed életét tanulmányozzuk, mert utána könnyebben megértjük a Koránt, mivel az iszlám szent könyve többször is utal a prófétára, de a részletek nincsenek kifejtve, így az olvasó nem érti azokat teljes egészében. Ráadásul a Koránt nem azért írták, hogy könnyen meg lehessen érteni.

A professzor szerint Mohamed Medinába való menekülése után dzsihádistává vált. A vallás, amit hirdetett nem volt sikeres, de a dzsihád, a szent háború és a politika viszont igen. Az iszlám vallásként indult, és a sikerét a dzsihád és a politika hozta meg. A Korán azt mondja, ez egy állandó, megváltoztathatatlan, tökéletes minta.

Az iszlám lehet a béke vallása, de a dzsihád a politikája”

- hangsúlyozta a fizikaprofesszor, aki Mohamedet a valaha élt legnagyobb hadvezérnek tartja.

Fotó: AFP

Manapság senki nem megy a halálba Cézárért, Napóleonért, Nagy Sándorért. Mohamed viszont feltalálta a civilizációs hadviselést, a háború új formáját. A mai napon is meghalt valaki Mohamedért.”

A professzort az érdekli leginkább, hogy az iszlám hogyan kezeli a nem muszlimokat, mert ez jelenti a politikai iszlámot. Warner szerint senki sem esik kívül a politikai iszlám látókörén, mindenkire vonatkozik a muszlim törvénykezés, például a zsidók és a muszlimok sem esznek sertéshúst, de míg a zsidó törvények arra vonatkoznak, hogy a zsidók nem ehetnek, addig a muszlimok szerint senki sem ehetne sertéshúst.

A doktrína egyértelmű: a világ minden szeglete az iszlám vallásgyakorlásé kell, hogy legyen."

Warner szerint tévúton járnak azok, akik engednek a politikai iszlám követeléseinek, mert ők toleránsak. Chicagóban például kikényszerítették, hogy egy gyerek se vihessen az iskolába mályvacukrot, vagy mackó alakú gumicukrot, mert a muszlim vezetők a saría által elvárt módon készített ételeket követelnek az iskolákban és a börtönökben.

Buta hibákat követünk el az iszlám elleni fellépés kapcsán. Fegyvereket, bombákat is bevetünk, de fegyverekkel és bombákkal soha nem fogjuk legyőzni az iszlámot. Ezt csak ideológiai vitákkal tehetjük meg, ugyanis ez az ideák háborúja” 

- mondta a professzor, aki szerint civilizációs háború zajlik jelenleg. A kijelentés hasonlít Samuel P. Huntington elméletére, amely szerint a jövőben a civilizációk csapnak össze.

Fotó: AFP

A szakértő szerint olyan alapvető különbségek húzódnak a nyugati világ értékei és az iszlám vallás között, amelyek feloldhatatlanok. Példaként említette, hogy amíg a Korán megengedi a feleségbántalmazást, addig azt az amerikai törvények tiltják. Az egy dolog, hogy egy muszlim nem veri a feleségét, de fel van rá hatalmazva. Amerikában még ha meg is veri valaki a feleségét, az törvényt szeg.

Doktrinális alapon az iszlám civilizáció a minden törvény feletti uralkodásról szól. Sokan mondják, hogy ismerünk kedves muszlimot, és ő nem is veri a feleségét, de a saría alapján joga lenne hozzá, hogy megverje”

- folytatta a professzor.

Bill Warner szerint nincs átjárhatóság a két út között, vagy az egyik, vagy a másik.

Az emberek nem értik a különbséget a jó muszlim és a kedves muszlim között. Ugyanis a jó muszlim az, aki követi a saríát, megtartja az összes szunnát és teljes egészében a Korán szerint él. Akit mi kedves muszlimnak tartunk, az azért olyan, mert nem gyakorolja az iszlám minden aspektusát."

A professzor szerint Magyarországnak emlékeznie kellene arra, hogy Budapest már megélte az iszlám multikulturalizmusát és 150 évbe telt, mire sikerült kiűzni, ezért érdemes lenne tanulni a múltból.

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nagy pofont kaptak a liberálisok: hivatalos, hogy az oroszok egyáltalán nem befolyásolták a 2016-os amerikai elnökválasztást

Nagy pofont kaptak a liberálisok: hivatalos, hogy az oroszok egyáltalán nem befolyásolták a 2016-os amerikai elnökválasztást

amerika, london, párizs

Végleg kipukkadt a liberálisok álhír-buborékja: William Barr sajtótájékoztatón jelentette be, hogy semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy akár Donald Trump, akár más amerikai állampolgár összejátszott volna az oroszokkal az elnökválasztással kapcsolatban.

Egy svéd imám azt akarja, hogy a kormány segítse a visszatérő terroristák integrációját

Kashif Virk imám szerint az Iszlám Állam volt harcosainak csak a megfelelő iszlámra van szükségük az integrációhoz, szerinte ugyanis az egykori terroristák simán élhetnek újra normális életet akár Svédországban is.

Biztos környezetbarát az elektromos autó?

Biztos környezetbarát az elektromos autó?

ökojobb

Egy tanulmány részletesen foglalkozott azzal, hogy vajon az elektromos autók tényleg annyival zöldebbek-e, mint amennyire promózzák azokat. Arra jutottak, hogy nem biztos, és még az is lehet, hogy a sokat szidott dízelek kisebb ökológiai lábnyommal rendelkeznek.

Bajban vannak az európai liberálisok

Bajban vannak az európai liberálisok

amerika, london, párizs

Tovább dagad a pártfinanszírozási botrány Brüsszelben, a bevándorláspárti liberálisok még most sem tudnak elszámolni a multiktól kapott támogatásokkal.

Zuckerbergék még az e-mailekhez is hozzáfértek

Zuckerbergék még az e-mailekhez is hozzáfértek

century-on

Azt írják, már bánják, és a jövőben változtatnak majd ezen.

Salvini: Olaszország kikötői továbbra is zárva maradnak a migránstaxik előtt

Az olasz belügyminiszter a Líbiában dúló harcok óriási kockázatairól beszélt.

Orbán: a legfontosabb politikai kérdésekben egyetértés van Brazília és Magyarország között

Orbán: a legfontosabb politikai kérdésekben egyetértés van Brazília és Magyarország között

kétharmad

A miniszterelnök hivatalában fogadta Eduardo Bolsonarót, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnökét.

Farage pártja a legnépszerűbb az Egyesült Királyságban

Farage pártja a legnépszerűbb az Egyesült Királyságban

amerika, london, párizs

A Brexit Párt szűk egy hét alatt 12 százalékponttal növelte a támogatottságát.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére