Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
bulvár
 
 
 
 

VV Éva elmesélte, hogyan zaklatta szexuálisan Havas Henrik

2017. december 5. 10:58

Fiatal lányként a történtek után összetört, nemrég sikerült rendbe szednie magát.

Ahogy mi is megírtuk, Baukó Éva hétfőn Facebook-oldalán bejelentette, hogy nyolc évvel ezelőtt szexuálisan molesztálták a munkahelyén. Később zaklatóját is megnevezte, aki nem volt más, mint az ország tanár ura, Havas Henrik.

A VV-s lány a Borsnak adott interjút, amelyben elmondta, hogy egy ismerősén keresztül találkozott Havassal, aki felajánlotta neki, hogy legyen a személyi asszisztense.

"Rendszeresen elhívott ebédelni, és már az első alkalmakkor pajzán célzásokat tett. Először próbáltam én is viccel hárítani a közeledését, de na­gyon kellemetlenül éreztem magam. Aztán tök őszintén elmondta, hogy neki mindig voltak ba­rátnői, és na­gyon szívesen támogatna en­gem is anyagilag. Fizetné a sulimat és az albérletemet is, csak legyek a barátnője, és amikor kettesben voltunk az irodájában, azt is elmondta, hogy ő mit és hogyan szeret a szexben" – mesélte Baukó Éva.

Nem gondoltam volna róla, hogy ilyen ember. Szorongva jártam dolgozni, mindig ideges voltam, hogy már megint kezdi, és mindennap próbált nyomulgatni és feszegetni a határokat."

Egy ujjal sem ért hozzám, de verbálisan nap mint nap zaklatott – mondta Éva, akit a tévés öt hét után egyik napról a má­sikra kirúgott. Havas közeledéséről Éva édesanyja, testvére és két legjobb barátnője is hallott, de ők sem tudtak mit kezdeni a helyzettel.

Megígérte, hogy többé nem hozza fel nekem ezt a barátnő dolgot, másnap bementem dolgozni és azt mondta, itt az ideje, hogy elbúcsúzzunk egymástól. Megmondom őszintén, megkönnyebbültem – folytatta.

A zaklatás után Éva teljesen szétesett, életét nagyjából egy éve sikerült teljesen rendbe szednie.

Ugyanolyan persze sosem leszek, de már próbálok békében lenni saját magammal"

– zárta mondandóját.

OLVASTAD MÁR?

bulvár
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Tarlós: az ellenzéki előválasztás egy blöff

Tarlós: az ellenzéki előválasztás egy blöff

kétharmad

Tarlós István főpolgármester szerint az ellenzéki előválasztás egy blöff, mert ha az ellenzéknek valóban kétharmada lenne Budapesten - ahogy az országgyűlési választás óta hallani lehet -, mindegy lenne, kit indítanak főpolgármester-jelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon.

További csúcsgépekkel erősít a Honvédség

További csúcsgépekkel erősít a Honvédség

kétharmad

Újabb helikoptereket vesz a Magyar Honvédség. A szerződést pénteken írták alá.

Mohácsi Márk, Soros provokátora már jó előre felkészült a balhéra

Mártíromság helyett provokáció. Mohácsi Márk saját Facebookján jelentette be: ő bizony rongálni megy a belvárosba.

Tordai Bence már mentegeti a bőrét

A hét elején influenszerré avanzsált parlamenti képviselő sajtótájékoztatón beszélt az elmúlt napok eseményeiről. Tordai többek között azt szeretné, ha a rendbontások egészen karácsonyig elhúzódnának.

Gyurcsányék tüntetés helyett wellnessezni mentek péntek este

Gyurcsányék tüntetés helyett wellnessezni mentek péntek este

kinyílott a pitypang

Pénteken biztosan nem túlóráztak a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai.

Budapestből nem lesz Majdan!

Budapestből nem lesz Majdan!

kétharmad

Sérült rendőrök, lángoló kukák, agresszív tömeg, puccsra készülő ellenzék, külföldi zsoldban szolgáló tüntetők és ködös célok. Így lehetne leírni az elmúlt napok történéseit és azok mozgatórugóit. A Budapesten kibontakozó "demonstrációk" kísértetiesen emlékeztetnek minket valamire: így kezdődött a gyarmati státuszba taszított ukrajnai forradalom is. Ott is látszólag spontán szerveződő csoportok provokálták az állami szerveket, hogy aztán a nyugati média és a külföldi titkosszolgálatok segítségével megdöntsék az államrendet. Meg is lett az eredménye: káosz, területi veszteség, nyomor.

Soros bűnözőket fizet le, hogy Budapesten vandálkodjanak

A fővárosi megmozdulásokon a rendőrség szombatig 57 embert állított elő. Jelentős részük büntetett előéletű.

Az ellenzék "mártírja", Mohácsi Márk már a Soros-egyetem tüntetésén is balhézott

Az ellenzék "mártírja", Mohácsi Márk már a Soros-egyetem tüntetésén is balhézott

kétharmad

A Soros Györgyhöz köthető 444 és társai elképesztő propagandagyártásra adták a fejüket az elmúlt napokban.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére