Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vona kiáll Soros embere mellett

Bertha László

2018.10.09. 11:48

Vona Gábor beismerte, hogy az õ elnöksége idején került be Soros György egyik közeli embere a Jobbikba, akit máig a barátjának tekint. De ki is valójában a Soros-egyetem alapítójaként ismert Teplán István?

A Jobbik parlamenti frakciójából kizárt Volner János – akit további két párttársa, Apáti István és Fülöp Erik is követett – vasárnap a közösségi oldalán jelentette be, hogy sajnos nem csak fideszes rágalom, miszerint Soros György emberei segítik a pártot a baloldalhoz való közeledésben, valamint a nemzetközi kapcsolatteremtésben.

Ezt követően Volner megnevezte a Jobbik és a Soros György közti összekötőket, köztük Teplán Istvánt, aki a Soros-egyetem egyik alapítója és ötletgazdája, illetve korábbi rektorhelyettese.

Volner szavai miatt Vona Gábor valamilyen furcsa okból kifolyólag úgy érezte, kötelessége védelmébe vennie a Soros-hálózat tagját. A bukott pártelnök a párt szócsöveként funkcionáló Alfahírnek adott interjút, melyben megerősítette, hogy szoros kapcsolatban áll Teplánnal.

Én csak jókat tudok róla mondani. Istvánban egy művelt, nagyon jó lelkű, tisztességes embert ismertem meg. Ma is tartom vele a kapcsolatot, a barátomnak tekinthetem”

– mondta Vona a Soros-féle CEU alapítójáról.

A vloggernek felcsapó politikus szerint bár nem tölt be tisztséget a pártban, mégis kötelességének érzi, hogy kiálljon Teplán, valamint az állampárti múlttal rendelkező Radnai mellett, akiről korábban Toroczkai rántotta le a leplet.

Én csak egyetlen dolgot szeretnék, Radnai László és Teplán István becsületét megvédeni. Bárki bármit mond, én ki fogok állni mellettük. Kötelességem is”

– tette hozzá Vona Gábor.

Soros embere Gyurcsányék bizalmát is élvezte

Az 1958-as születésű Teplán István foglalkozása szerint gazdaságtörténész és szociológus, illetve egyetemi tanár, aki az Egyesült Államokban szerezett végzettséget. Teplán a rendszerváltás környékén lett az egyik ötletadója a Soros által finanszírozott egyetem megalapításának, mely 1991-ben indult el Prágában, ahonnan azonban hamar kipaterolták, miután látták Soros György növekvő befolyásának egyre negatívabb hatásait. A Soros-egyetem így végül Budapestre költözött, melynek 1992-től egészen 2007-ig volt a rektorhelyettese Teplán.

A Vona Gábor által „barátként” és „tisztességes emberként” leírt Teplán a 2000-es években igazgatója volt a magyar balliberális kormányokhoz kötődő Kormányzati Közigazgatási Központnak, valamint tagja volt az Európai Közigazgatási Intézetnek, melynek soraiban többek között a magyarellenes Guy Verhofstadt is jelen volt – írja az Origo. Ennek fényében aligha meglepő, hogy Teplán már Magyar Bálint és Soros György között is összekötőként szolgált, amikor a Soros-egyetem teljes jogú akkreditációját kérte a spekuláns az akkori SZDSZ-es oktatási minisztertől.

Teplán érdemeit nemcsak Soros, hanem a Gyurcsány-kormány is nagyra értékelte. 2006-ban a Soros-egyetem megalapításában kifejtett érdemeiért kitüntetésben részesítette az akkori szocialista-liberális kormányzat, aki 2007-től már Fodor Gábor munkáját segítette főosztályvezetőként a környezetvédelmi minisztériumban.

Hogy került egy fekete öves Soros-ügynök a Jobbikba?

Miután a jobbikos Volner János egy kiszivárgott levélben, majd egy Facebook-bejegyzésben rántotta le a leplet a párt közelében álló Soros-hálózat tagjairól, név szerint megemlítve Teplán Istvánt, a Soros-egyetem programkoordinátoraként dolgozó LMP-s EP-képviselőt, Meszerics Tamást és Monika Ladmanovot, a prágai Soros-alapítvány munkatársát.

Ezeket a Soros-embereket talán a legyek hordták össze? Nem érzitek, mennyire gáz ez?”

– tette fel a költői kérdést Volner, aki azt is elárulta, hogy a Soros-hálózat tagjai a Jobbik 2017 novemberében rendezett brüsszeli konferenciáján is feltűntek, amit végül Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója is elismert.

Szabó ezt követően azt állította, hogy a Soros bizalmi köreibe tartozó Teplán Istvánt Dúró Dóra vitte be a párt köreibe, amit azonban a már a Mi Hazánk Mozgalom tagjaként politizáló Dúró határozattan cáfolt:

A Soroshoz köthető CEU alapítóját nem én vittem a Jobbik holdudvarába, hanem Kepli Lajos szervezte be, és már Vona Gábor is ismerte.”

A politikus azt is kifejtette, hogy mindig is határozott álláspontot képviselt a Soros-egyetemmel kapcsolatban, így

Vona Gábornak azt a kérését sem voltam hajlandó végrehajtani, hogy a CEU ügyében rendkívüli ülést hívjak össze az országgyűlés oktatási bizottságában elnökként, sőt a plenáris ülésre vonatkozó jobbikos témafelelősséget is visszautasítottam.”

Mind Volner, mind pedig Dúró Dóra szavai alapján egyértelmű, hogy a Soros Györgyhöz köthető Teplán Istvánt Vona Gáborék szervezték be a pártba, amely ezáltal az amerikai milliárdos kiszolgálójává vált. A párt bukott elnöke azonban továbbra is kiáll és barátjának tekinti Soros emberét, amely magyarázza a párt baloldali, bevándorláspárti irányváltását, valamint a balliberális pártokhoz való – egyre intenzívebb – közeledését is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére