Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Volt jobbikos: Vona hírből sem ismeri a bajtársiasság fogalmát

2017. május 5. 12:28

Már lassan alig tudjuk összeszámolni, hogy mennyi jobbikos alapszervezet oszlatta fel magát azért, mert nem tud azonosulni a Vona Gábor vezette Jobbik napraforgó politikájával. A Soros-egyetem mellett való kiállás után, a Barsi Éva vezette pócsmegyer-surányi jobbikos szervezet is azt mondta: nem kér többet Vonából.

Barsi Éva volt elnök elmondása szerint "koncepciós eljárással" érte el a pártvezetőség azt, hogy a Dunakanyarban elsőként, 2008-ban alapított jobbikos alapszervezetet feloszlassák. Nyílt levelében hozzáteszi: 

a feloszlatás célja személyem eltávolítása volt."

Indoklása szerint a vezetőség nem tud szembenézni azzal, hogy vannak, akik átlátnak rajtuk, majd kiemeli:

Vona Gábor és Szabó Gábor párt igazgató által kézi vezérléssel irányított szervezettel nem tudunk tovább azonosulni! S visszautasítunk minden nevünkben történő intézkedést!" 

Vona Gábor és Szabó Gábor kínos mosollyal átveszi Barsi Évától a petíciót a Jobbik évértékelőjén

Barsi levelében azt is kéri Vonáéktól, hogy "a Pócsmegyer - Surányi oldalról eltávolítani szíveskedjenek a már csak néhányak által bitorolt s általuk meg szégyenített logót! A nevünk alatt ne osszanak meg több, - ahogy eddig a 2 év alatt saját érdeküket szolgáló - demagóg híreket". Kiemeli azt is, hogy

kérem a Jobbik vezetőségét, a Pócsmegyeri szervezet oldaláról (mivel központ által vezérelt a Facebook oldal is) azonnal vegyék le a fotómat. Ezen logó alatt nem kívánatos számomra szerepelni. Sajnos nem a logóval van baj, hanem a vezetéssel. De sajnos ezt már ők maguk lejáratták."

Írásában egyenesen meg is vádolja Vona Gábort és a párt igazgatóját, Szabó Gábort is azzal, hogy "a 2018-as parlamenti választásokon a Magyar érdekek győzelmét elszabotálta! Átjátszotta FIDESZ kezére", majd kitér a Jobbik Soros-egyetem melletti kiállására is:

tekintettel a legutóbbi Európai Parlamentben lezajlott, úgynevezett, CEU elleni törvény kapcsán kialakult vitára, melyben a Jobbik képviselői, köztük különösképpen Balczó András (sic!) EP képviselő botrányos felszólalására. [...] Hátba szúrt egy olyan eszme kiszolgálásáért amit elfelejtett közölni velünk!"

Barsi szerint a "Jobbik Párt Legalább 2 Millió embernek tartozik!, mindazoknak, akik a szavazatukkal juttatták előre, akik az idejüket s pénzüket áldozták! S nem utolsó sorban azoknak is, akiket az évadnyitóról kirekesztettek s ahhoz képest, hogy ők építették Vona alá a “bástyát” méltatlan módon nyilatkozott felőlük, amit ez úton is visszautasítok! Nélkülük még mindig az Óbudai panel lakásában számolgatná a havonta érkező deviza hitel csekkjeit!" A szervezet volt elnöke úgy véli,

Vona lakás gondjai megoldódtak, láthatóan már nem törekszik az embereket érintő s égetően fontos deviza hitelesek ügyének megoldására! Elszámoltatásról beszéltek! Akkor hát számoljanak el nekünk!"

Hozzáteszi: "százak, ezrek dolgoztak azon, idejüket áldozva, bekerülhessenek a parlamentbe! Ezzel egy Magyar érdek képviseletet remélve. Több száz ember ideje és fizetése ment rá a Jobbik kampányára,

cserben hagyta ezen embereket, már nem képviseli a saját szavazói érdekeit. Hírből sem ismeri a bajtársiasság fogalmát!" 

Ezt követően kifejti, hogy többek között még kiket hagyott Vona és a párt cserben:

  • a Gárdistákat.
  • Budaházy Györgyöt,
  • László Petrát, "a hazáját védő gyenge nőt".

Aki szégyellheti magát az egyedül Vona Gábor a kijelentéséért! 

– írja Barsi, kiegészítve azzal, hogy "nem mi változtunk, hanem a vezetőség váltott irányt, [...] őket kellene kizárni! Eltakarítani a párt éléről!"

"Statáriálisan kivégeznek minden olyan tagot és szervezetet, aki, és amely ragaszkodik az eredeti irányelvekhez!"

"Jól ismert bolsevista módszer szerint, eltávolíttatásom fő oka, hogy mindenféle ellenintézkedés dacára az évadnyitón átadtam Vona Gábornak a 25 élő és működő szervezeti elnökök aláírását másik 25 látens szervezet jóváhagyásával!" – írja a volt elnök, aki megjegyzi a Betyársereg is segített neki ebben az akcióban. Kiemeli,

ezen akciónkat követően szinte azonnal beindult a párton belüli "tisztogatás"- az alapszervezeti elnökök zaklatása. S akik egyenes gerinccel vállalták a véleményüket, mindazoknak megtorlásban lett részük."

"Ahogyan Vona Gábor megtagadta Árpád ház zászlaját, úgy végleg kiírta magát a Magyarság soraiból és a Szent Korona eszmerendszeréből!" 

Barsi Éva levelét bocsánatkéréssel zárja, melyben elmondja: sajnálja, hogy nem sikerült megállítaniuk ezt az ámokfutást.

Köszönöm, mindenkinek, aki még most sem vesztették a hitüket, de felismerték az ármányt! Köszönöm, hogy nem adjátok fel! [...] Van alternatíva! Nemzeti ügy nem veszhet el. Bűnösök közt cinkos, aki hallgat."

– zárja a Jobbiknak címzett levelét a Barsi Éva, egykori elnök. 

Megkerestük a Jobbikot, az eset kapcsán, melyben többek közt azt válaszolták: Barsi Éva felháborító és durva valótlanságokat állít, azonban elismerték, valóban ők kérték a szervezet feloszlatását.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
"Krisztus feltámadásával igazolta, hogy a látható világon kívül is van valóság"

"Krisztus feltámadásával igazolta, hogy a látható világon kívül is van valóság"

szabad vasárnap

Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

Akik már elvesztették a háborút

Akik már elvesztették a háborút

piszkostizenkettő

A lángoló Notre Dame és ami utána következik.

Hamarosan elkészülnek a falusi csok részletszabályai

A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés - nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa.

A bevándorlásellenesek lehetnek az EP-választás nagy nyertesei

A bevándorlásellenesek lehetnek az EP-választás nagy nyertesei

amerika, london, párizs

Az előrejelzések szerint komoly erősödéssel számolhatnak azok a pártok az európai parlamenti választáson, melyek élesen ellenzik a migrációt, valamint euroszkeptikusak.

Szökni próbált a Teréz körúti robbantó

Szökni próbált a Teréz körúti robbantó

kétharmad

Szerencsére nem sikerült megvalósítania a tervét.

Közel kétmillió fő kaphatott eddig migránskártyát

Közel kétmillió fő kaphatott eddig migránskártyát

amerika, london, párizs

Közel kétmillió bevándorló juthatott a migránskártyákon keresztül pénzhez Brüsszel és az ENSZ jóvoltából.

Nagyhéten akart robbantani egy Spanyolországban élő dzsihadista

A 23 éves marokkói férfi az egyik legkiszámíthatatlanabb robbanóanyaggal vitte volna végbe a támadást.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére