Mindenki környezetében akadhat olyan férfi, aki nem olyan, mint a „többi”: nem elég macsós, halk szavú, félénk. A nőknél ugyanez megtalálható: van a háziasszony, a cicababa, az ügyetlen és a duci. Előfordulhat, hogy az, aki a felsoroltak szerint nem mondható „férfiasnak” vagy „nőiesnek” szexuálisan a saját neméhez vonzódik, ugyanakkor mindenki ismerhet heteroszexuális anyámasszony katonáját és férfias nőt is.

A gender-elméletszerint nemi identitásunk választható, így a szexualitásunk is. Eszerint a felvett szokások és a neveltetésünk befolyásolják a viselkedésmódunkat; azt, amitől nő a nő és férfi a férfi. Az elmélet szerint nemi identitásunk okán nem állítható fel egy bizonyos szereprepertoár, például hogy: a férfi hordja a nadrágot, a nő pedig csak maradjon háztartásbeli, hanem ez mindenkinél egyéni és személyre szabott. A gender-elmélet teljes szabadságot hirdet a nemi szerepek vonatkozásában, bár sokan úgy vélik, hogy az elmélet elfogadói legtöbbször homoszexuálisak.

Az elmélet létezése óta egyre növekvő tábora van a tiltakozóknak is, akik szerint az elmélet elfogadása és terjesztése az emberiség kihalásához vezető út lehet. Gabriele Kuby egy interjúban azt mondta:

Azt is elmondja az interjúban, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete kiadott egy dokumentumot, amelyben lefektetni próbálták az európai szexuális oktatás alapjait. A dokumentum tartalmazza többek közt azt, hogy már az első években tartsanak szexuális felvilágosító órákat. Az órák alatt pedig beszéljenek a tanárok a maszturbációról, illetve a heteroszexualitás és homoszexualitás egyenlő értékéről.

De biztosan nincs a két tábor közt egy arany középút? Azért az elég vicces, ha valaki nem meleg és mégis felháborodik azon, ha szerepet osztanak rá, lásd: „Asszony, adj ennem!” Vagy: „Virítsd a lóvét, Béla! Jönnek a glamour-napok!” Ugyanakkor a „genderpártiak” részéről is képmutatásnak tűnne, ha nem ismernék el a tényt: ők is ezen a világon kaptak életet, az pedig nem ment volna apa és anya nélkül.