Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Volner: több éve tartó folyamat a Jobbik balratolódása

Bertha László

2018.10.13. 08:35

A Jobbik frakciójából kizárt Volner János szerint fékje volt a Jobbik balratolódásának, amely több éve tartó folyamat a párton belül.

Volner az M1-nek nyilatkozva elmondta, hogy „felült” Sneider Tamás elnök ígéreteinek, bízott benne, hogy véget vet a balratolódásnak, mert ezt „egy volt skinhead nyugodtan megígérheti”.

A párt balratolódása kapcsán az országgyűlési képviselő hozzátette, hogy körülbelül húsz „balratolódós akcióból” tizenötöt házon belül meg tudtak akadályozni, de volt, amit nem, példaként említette Vona Gábor volt Jobbik-elnök Spinoza-házban tett látogatását.

Volner ezt korábban Vona Gábornak is elmondta, mivel meggyőződése szerint ott kell maradnia a pártnak, ahová az értékei kötik, ráadásul, ha a Jobbik elhagyja a jobboldalt, akkor a Fidesz konkurencia nélkül fogja bővíteni a szavazótáborát, és ez szerinte be is következett.

Úgy fogalmazott, hogy most jutott el az egykor nemzeti radikális párt abba a stádiumba, hogy „a Demokratikus Koalíciót segítette győzelemhez” a XV. kerületben, és nyílt udvarlásba kezdett az LMP felé, amely magát liberális, baloldali szervezetként definiálja.

Volner János kitért arra is, hogy 2014-ben, egy évvel a határkerítés építése előtt azt javasolta, hogy a Jobbik „álljon bele” a menekültkérdésbe; akkor a párt elnöksége azzal verte vissza javaslatát, hogy „trianoni határra egy nemzeti párt nem építhet vasfüggönyt”.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem vette fel a kapcsolatot a Mi Hazánk Mozgalommal; egyelőre a Jobbikban gondolkodik, úgy véli, van tennivalója a pártban.

Vona kiáll Soros embere mellett

Vona Gábor beismerte, hogy az ő elnöksége idején került be Soros György egyik közeli embere a Jobbikba, akit máig a barátjának tekint. De ki is valójában a Soros-egyetem alapítójaként ismert Teplán István?

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére