Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
century-on
 
 
 
 

Vízre bocsátották a világ legnagyobb atommeghajtású jégtörő hajó típusának legújabb példányát

2017. szeptember 25. 21:28

Befejező szakaszába ért Oroszország legújabb atommeghajtású jégtörő hajójának, a Szibériának építése. A szeptember 22-i vízre bocsátásra azután került sor, hogy elkészült a hajótest és a legjelentősebb gépészeti munkák. A világ legerősebb atommeghajtású jégtörő hajóosztályának, az Arktikának a legújabb darabja, 173 méter hosszú és 34 méter széles. A két atomreaktor által meghajtott Szibéria akár egy évig is képes kikötés nélkül a vízen tartózkodni, és képes a 3 méter vastag jégfalakon is áttörni.

A világ legnagyobb és legerősebb nukleáris jégtörő hajó típusának a 22220-as projekt elnevezésű Arktika, Arktik (Sarkvidéki) osztályú hajótípusnak már a második példánya került a  befejezéséhez közeli állapotba, a Szibír, azaz a Szibéria vízre bocsátásával.

Ezzel az összesen tervezett három Arktika osztályú hajóból mostanra már a második atomjégtörő került befejezéshez közeli állapotba. A következő, Urál nevű, Arktika osztályú atomjégtörő pedig jövőre kerül vízre bocsátásra.

Az elsőként vízre bocsátott 22220-ás típusú, az Arktika osztálynak a nevét is adó hajó maga az Arktika volt 2016-ban, amely a tervek szerint 2019-ben már szolgálatba is állhat. Az Arktika legújabb testvéreként most vízre bocsátott Szibéria pedig 2020-ra készülhet el véglegesen a szentpétervári Baltik hajógyárban.

A Szibéria jégtörő 33.540 tonna vízkiszorítású, 173,3 méter hosszú és 34 méter széles. A 74 fős legénységű atommeghajtású hajó jégmentes hajózási körülmények között 22 csomós maximális sebességgel képes haladni, miközben a hajótest kialakítása 2,9 méteres jég áttörését is lehetővé teszi óceáni és folyami körülmények között egyaránt, 1,5-3 csomós sebességgel.

A Roszatom megbízásából az Egyesült Orosz Hajógyártó Társaság szentpétervári dokkjában felépített atomjégtörőben két RITM-200 atomreaktor biztosítja az energiát 175 megawatt kapacitással.

Összehasonlításképpen a Paksi Atomerőműben az ország áramellátásának nagyjából 53 százalékát biztosító 2000 megawatt teljesítményt négy, egyenként 500 megawattos erőművi blokk állítja elő.

Azért van két különálló reaktor a jégtörőben, hogy az egyik meghibásodása esetén a másik képes legyen ellátni a hajót a jégen való áttöréshez szükséges energiával. 

Az Afrikantov Design Bureau tájékoztatása szerint a Szibéria reaktoraiban lévő nukleáris fűtőanyagot 7-10 évente kell majd cserélni, és a reaktorok elsődleges élettartama 40 évre tervezett.

A Szibéria fedélzetén kialakításra kerül egy helikopter-leszállópálya is, egy Ka-32-es egy Mi-8-as forgószárnyas számára is. 

Oroszország nagy reményeket fűz ahhoz, hogy az orosz felségterületen áthaladó északi tengeri hajózási útvonal hamarosan a jelenlegi szuezi csatornán áthaladó kereskedelmi hajózási szállítási útvonal alternatívájává válhat. Az északi hajózási útvonalon csak 20 nap, míg a szuezi csatornán 33 nap a szállítás ideje. 

A három új atomjégtörőnek — Oroszország eddig meglevő nyolc atommeghajtású jégtörőjével együtt — az északi sarkközeli hajózási útvonalak folyamatos nyitva tartása lesz majd a feladata. 

A tervek szerint az atommeghajtású jégtörők mögött haladó szállítóhajók konvojai révén évente több millió tonna árut lehet majd évente az északi hajózási útvonalon át Ázsia és  Európa között szállítani.

century-on
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Orbán: márciusban újrakezdjük és áprilisban győzni fogunk

Orbán: márciusban újrakezdjük és áprilisban győzni fogunk

közeleg a tél

Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen.

A britek nem zárják ki a fegyveres beavatkozást Észak-Korea kapcsán

A britek nem zárják ki a fegyveres beavatkozást Észak-Korea kapcsán

amerika, london, párizs

A brit külügyminiszter szerint "senki a világon" nem akarja, hogy az észak-koreai válság fegyveres konfliktussá fajuljon, de "legalábbis elviekben" nyitva kell tartani a katonai beavatkozás lehetőségét.

Fejbe lőttek a román rendőrök egy Levente nevű cigányt

Fejbe lőttek a román rendőrök egy Levente nevű cigányt

amerika, london, párizs

A férfit falopáson fogták, szemtanúk szerint figyelmeztetés nélkül lőtték le.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Orbán Viktor tízezer ember előtt tartott beszédet, míg az úgynevezett demokratikus ellenzék otthon vagy kávézókban ünnepelt. Eközben atomtöltettel szállhatnak fel amerikai gépek. Az ünnepnap legfontosabb hírei a 888-on!

Íme egy újabb nem létező no-go zóna Németországból

Íme egy újabb nem létező no-go zóna Németországból

amerika, london, párizs

Van egy tér Kölnben, amiről az utóbbi hónapokban egyre inkább kénytelen lemondani a rendőrség. A rend helyét az erőszak és a drogok vették át az Ebertplatz-on.

Vonat aljára kapaszkodott egy migráns

Vonat aljára kapaszkodott egy migráns

közeleg a tél

Egy belépő tehervonat alvázán megbújva jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy illegális migráns.

Európai kalifátus: "Dzsihád" nevű csecsemőt jegyeztek be Franciaországban

Európai kalifátus: "Dzsihád" nevű csecsemőt jegyeztek be Franciaországban

amerika, london, párizs

A franciaországi Toulouse városától nem messze egy Dzsihád névre hallgató csecsemő anyakönyveztetését kezdeményezte egy muzulmán, migrációs hátterű család.

Kész csoda, hogy kilenc aranyat szereztek a magyarok az 1956-os olimpián

Kész csoda, hogy kilenc aranyat szereztek a magyarok az 1956-os olimpián

hajrá, magyarok!

Kész csoda, hogy a körülmények ellenére kilenc aranyérmet szereztek a magyarok az 1956-os melbourne-i olimpián - mondta Hencsei Pál sporttörténész.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére