Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
hajrá, magyarok!
 
 
 
 

Visszavonult az emberarcú magyar foci utolsó legendája

2018. február 9. 19:29

Háromszoros bajnok és kupagyőztes, egyszeres gólkirály fejezte be a profi labdarúgást.

Az elmúlt hetekben már cikkeztek róla, csütörtökön végül biztossá vált: Kenesei Krisztián befejezte a profi labdarúgást. A továbbiakban a III. kerületi TVE együttesénél teljes állásban egyéni képzőként dolgozik majd.

Kenesei az utolsó meccsét 2017. november 11-én játszotta a THSE ellen, ekkor büntetőből betalált (a végeredmény 1—1 lett), a 77. percben pedig lecserélték. Utána még két forduló volt ősszel az NB III-ban, ezeken a keretben sem volt a Kerületnél, a tavaszi szezonban pedig már nem lesz játékos.

Keneseit lecserélik a Csepel ellen. (Fotó: III. kerületi TVE)

Így ért véget egy 21 éves karrier, rendesen el sem lehetett tehát búcsúzni Kenőtől, talán még ő sem tudta azon a meccsen a lecserélésnél, hogy éppen befejezi a profi labdarúgást.

Pályafutását az MTK-ban kezdte, a legtöbb nagy sikerét is a Hungária körúton érte el. 177 mérkőzésen 67 gólt szerzett, közben két aranyat és egy ezüstöt nyert az NB I-ben, kétszer pedig kupagyőztes is lett az MTK-val. Olyan játékosok voltak a csapattársai ebben az időszakban, mint Illés Béla, Zavadszky Gábor vagy Halmai Gábor.

1996. szeptember 7-én játszotta első NB I-es meccsét (bár több forrás is hatodikát említ, ám az ötödik forduló 7-én és 8-án került megrendezésre akkor), ezen gólt is szerzett az Újpest ellen.

Az MTK újkori történetének aranykora volt ez, Kenesei 2002-ig szerepelt a fővárosiaknál, majd a Zalaegerszeghez igazolt. A ZTE abban az évben bajnok lett, története során először és eddig utoljára. A legendás Manchester United elleni találkozón Kenesei kezdő volt, a 83. percben cserélték le, helyére Koplárovics Béla állt be, aki utána a győztes gólt szerezte.

A következő szezonban Kenő gólkirály lett a zalaiaknál, majd Kínába igazolt. Pekingben 12 gólig jutott, utána játszott Győrben és a Vasasban, ezt követően pedig az olasz másodosztályú Avellino igazolta le.

Külföldön egyszer sem sikerült igazán maradandót alkotnia, Olaszországból egy szezon után, 2008-ban tért haza, a Haladáshoz került, ahol öt évet játszott. Vas megyében is megszerették, 103 meccsen 54 gólt szerzett, az első szombathelyi évében pedig a Hali történetének legjobb eredményét érte el, bronzérmes lett.

2013-tól 2015-ig Pápán játszott, majd a csapat szétesése után a Vasashoz került, az angyalföldiek ekkor jutottak vissza az élvonalba. A Vasasban mindössze kilenc alkalommal jutott szóhoz, ezért eligazolt az NB III-ba, a III. kerületi TVE-hez.

Kenesei (26) és Kaszai Gábor a Honvéd II elleni bajnokin. Itt most nem Kenő végezte el a pontrúgást, de gólt szerzett belőle. (Fotó: Pörge Béla)

Óbudán 52 meccsen 30 gólt szerzett, 2018 februárjában azonban – némileg meglepő módon – a szezon közepén visszavonult.

Kenesei a válogatottban 29-szer lépett pályára, kilenc gólt szerzett.

A száraz tények után egy kis személyes búcsú következik, melyből kiderül, miért is nevezek legendának egy olyan játékost, aki nemzetközi szinten és a válogatottban szinte semmi maradandót nem alkotott.

Kenesei Krisztián a maga idejében mindig is a top játékosok közé tartozott Magyarországon. Fénykorát az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején élte, akkor, amikor kisgyermekként beleszerettem a magyar fociba. Kisiskolásként hétről hétre követtem a tévében az NB I-et, amiben akkor még olyan játékosok voltak a sztárok, mint Illés Béla, Kenesei Krisztián, Kovács Zoli, Tököli Attila, Váczi Zoli, Véber György, Dombi Tibor, Sándor Tamás és a többiek, a sor nagyon hosszan folytatható. Egy kommentelő egyszer az emberarcú magyar focinak nevezte ezt az időszakot, és menyire igaza volt!

A 2000-es években a nemzetközi fociban is sokkal több volt az olyan egyéniség, az olyan legenda, akiért lehetett rajongani. Mára nemhogy Magyarországon, de az egész világon alig maradt hírmondónak valaki, akit egyéniségnek lehet nevezni.

Nálunk Kenesei volt talán az utolsó képviselője ennek a korszaknak, Király Gábor tartozik még ide, de ő kapus. Nagyon nagy jóindulattal egy-két játékos még ide sorolható, akik már az alsóbb osztályokban vezetnek le, de egyikük sem akkora név, mint Kenő, ő volt az utolsó. Kenesei miatt még megérte kimenni egy meccsre, főleg az NB III-ban.

Gyerekként még az NB I-ért és az Újpestért rajongtam, aztán ez megszokássá alakult. Az Újpest persze mindig a kedvenc marad, de az évek során szépen átszoktam az NB III-ra, sokkal szívesebben megyek ki oda, főleg, amióta a Kerületke egy kis intermezzo után visszajutott. Nagyon örültem, amikor Kenesei ide igazolt, hiszen soha nem játszott általam gyűlölt csapatban, sőt számomra a Haladás a legszimpatikusabb vidéki klub, a Pápát nem lehetett utálni, gyerekként pedig csodáltam azt az MTK-t, amiben Kenő játszott, a többi klubja meg leginkább semleges volt nekem.

Óbudára igazolásáról kiderült, hogy nem hiába örültem neki: fent már írtam a statisztikát, 52 meccsen 30 gól. Ebből persze több tizenegyes is volt, viszont érdemes felidézni két találatot!

Kenesei a Veszprém ellen, ezen a meccsen is betalált utolsó szezonjában. (Fotó: III. kerületi TVE)

2016 nyarán a Kerület a Sárvár együttesét fogadta. Az erőviszonyok alapján sima hazainak kellett volna lennie a meccsnek, ehelyett egy szörnyű erőlködés volt az egész. Aztán a 90. percben Kenesei eldöntötte a meccset, ráadásul egy ollózós mozdulattal szerzett góllal. Legenda!

A másik kedvenc gólom tőle egyben az utolsó akcióból szerzett gólja is, melyet 2017 őszén szerzett. A nagy rivális Csepel volt az ellenfél, 2—0-ra nyert a Kerület. Na de a második gól!

Kenesei a kapunak háttal kapott labdát jó 14 méterre a kaputól, egy védővel a nyakán. Fordulás közben irgalmatlanul nagy gólt tekert a kapu jobb sarkába, a kapufát is érintette a labda. Na, hát ezért kell NB III-ra járni!"

írtam akkor, és ez most is mindent elmond.

Sajnos ekkor láttam utoljára játszani Kenőt, a THSE elleni mérkőzésre nem tudtam kimenni, az utolsó 5-6 percet azért láttam, de ekkorra már lecserélték.

Kenesei Krisztián januárban a Digi TV-n még arról beszélt, hogy ezt a szezont végigcsinálja, utána lehet, hogy visszavonul. Sajnos ennél sokkal hamarabb, már februárban elkezdtek arról írni a sportoldalak, hogy Kenesei szerződést bontott a Kerülettel. Először pletykának gondoltam, de csütörtökön, február 8-án kiderült, nem az. Kár, hogy nem lehetett előre tudni, melyik lesz Kenő búcsúmeccse, ennek ellenére nagyon örülök, hogy ennyiszer láthattam játszani a Kerületben. Szép pályafutás volt az övé, egy jó csatár vonult vissza. (Persze megyei szinten és öregfiúk meccseken még láthatjuk Kenőt egy ideig, de az nem ugyanaz.)

OLVASTAD MÁR?

hajrá, magyarok!
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Sikerült a csoda: legyőztük a vb-döntős horvátokat!

Sikerült a csoda: legyőztük a vb-döntős horvátokat!

hajrá, magyarok!

Egy remek hangulatú mérkőzésen óriási győzelem. Szép volt fiúk!

Mi történik akkor, ha a saját árnyékod vesz üldözőbe?

Mi történik akkor, ha a saját árnyékod vesz üldözőbe?

szabad vasárnap

Íme egy tökéletes horrorfilm, amely első sorban megrémiszt, de mindeközben elgondolkoztat és szórakoztat. Mi-kritika.

Az Európai Unió példát vehetne a Hungary Helps programról

Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.

Attól, hogy legyőzték az Iszlám Államot, az eszme és a veszély még megmarad

Attól, hogy legyőzték az Iszlám Államot, az eszme és a veszély még megmarad

amerika, london, párizs

Hiába vesztette el összes területét a Közel-Keleten a terrorszervezet, újabb terrortámadásokat hajthatnak végre, leginkább Európában.

Nagyon nagy szükségünk lenne a csodára

Nagyon nagy szükségünk lenne a csodára

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot fogadja Eb-selejtezőn.

Újabb migránskaraván indult meg az Egyesült Államok irányába

Újabb migránskaraván indult meg az Egyesült Államok irányába

amerika, london, párizs

Ismét több mint ezer, zömében közép-amerikai országokból származó bevándorló indult meg Dél-Mexikóból az Egyesült Államok felé a jobb élet reményében.

Hivatalos: a "civil" szervezetek akadályozzák a migránsok kitoloncolását

Hivatalos: a "civil" szervezetek akadályozzák a migránsok kitoloncolását

amerika, london, párizs

Továbbra is túl sok bevándorló érkezik Németországba, egyes civil szervezetek pedig jogállamban elfogadhatatlan módon akadályozzák a védelemre nem szoruló kérelmezők kitoloncolását - mondta a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére