Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
szabadlábon
 
 
 
 

Vigyorogva rabolták ki a busz utasát

2016. augusztus 11. 13:09

Kamera vette, ahogy a két fiatal megver és kifoszt egy utast a 97E jelzésű buszon, a rendőrség szerint egy idősebb férfi is segítette őket.

A két ismeretlen férfi még május 1-én, a Budapest XVII. kerületében közlekedő 97E jelzésű buszon odalépett az egyik utashoz, a nyakából az ezüst nyakláncot kitépték, majd több alkalommal megütötték és elvették a kezében lévő két üveg sört is. A bűncselekmény elkövetésében segítette őket egy idős férfi ismerősük is, aki a másik két elkövetővel együtt az Olcsva utcai megállóban szállt le a járműről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható személyekről, tartózkodási helyeikről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 253-2340 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

(Origo, Police)

OLVASTAD MÁR?

szabadlábon
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Ismét választás lehet a briteknél, hogy megmentsék a Brexitet

Ismét választás lehet a briteknél, hogy megmentsék a Brexitet

amerika, london, párizs

Brüsszel addig keverte a lapokat, míg a sajtóhírek szerint Theresa May azt tervezi, hogy újabb választásokat ír ki Nagy-Britanniában.

Újabb svájci kantonban tiltották be a burkát

Újabb svájci kantonban tiltották be a burkát

amerika, london, párizs

Mától Sankt Gallen kanton területén sem lehet közterületen burkát, nikábot és egyéb, az egész arcot eltakaró öltözéket viselni.

Észt belügyminiszter: Orbán Viktor megvédte Európát és Észtország is igyekszik követni őt ebben

Észt belügyminiszter: Orbán Viktor megvédte Európát és Észtország is igyekszik követni őt ebben

amerika, london, párizs

Andres Anvelt, észt belügyminiszter bejelentette, hogy nem hajlandó bevándorlókat betelepíteni és teljesen egyetért a magyar miniszterelnökkel abban, hogy le kell zárni a határokat, hogy megakadályozzák a harmadik világbeli bevándorlók áradatát.

Javarészt bevándorlók lakta dél-francia település lett Európa legveszélyesebb városa

A legveszélyesebb városok listájának első tíz helyén csak nyugat-európai városokat találni.

Elfogtak egy brit ISIS-terroristát Szíriában

A bevándorlókkal teli Birminghamből négy éve költözött Szíriába az a férfi, akinek az elfogásáról készült felvételt vasárnap hozták nyilvánosságra.

Megint át kell rajzolni Európa térképét?

Megint át kell rajzolni Európa térképét?

amerika, london, párizs

Svájcban van egy kis olasz exklávé. Úgy hívják: Campione d'Italia. A kaszinóváros eddig Olaszországhoz tartozott, ám nemrég csődöt jelentett a kaszinó, emiatt pedig felmerült, hogy csatlakoznának Svájchoz.

Ujhelyi István saját magát hazaárulózta le 2015-ös nyilatkozata alapján

Ujhelyi István saját magát hazaárulózta le 2015-ös nyilatkozata alapján

kinyílott a pitypang

A szocialista politikus a Soros-Sargentini-jelentés kapcsán azt hangoztatta, "hazafias" kötelességből védte meg a magyar embereket Orbánnal szemben, és ezért szavazta meg a jelentést. Fura, hogy 2015-ben még teljesen mást mondott, olyannyira, hogy három évvel ezelőtti nyilatkozatai alapján ma Ujhelyi István is hazaárulónak gondolná Ujhelyi Istvánt.

Durva lejtmenetben Merkelék hitelessége

Durva lejtmenetben Merkelék hitelessége

amerika, london, párizs

Már megbánhatták a kormánykoalíció vezetői, hogy kipaterolták Hans-Georg Maassent, a német belügyi hírszerzés (BfV) vezetőjét.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére