Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Veronai buszbaleset: pszichológiai segítséget kapnak a tanulók

2017. január 24. 09:51

Akár hetekig tartó pszichológiai segítséget nyújt a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóinak, a tanároknak és szülőknek a veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozása érdekében a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat – nyilatkozta az M1-nek a szakszolgálat főigazgatója.

Mosányi Emőke elmondta, hogy kedden valamennyi osztályban két pszichológus kezdi a napot az osztályfőnökkel együtt, akik két órán keresztül, de ha szükséges, egész nap ott maradnak, továbbá hetekig jelen lesznek az iskolában.

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója szerint ez annál is inkább fontos, mert a tragédia óta ez lesz az első tanítási nap, amikor kiderül, melyik padban nem ül gyerek, melyik órát nem tartja meg a megszokott tanár. Vagyis ez kézzelfogható felismerés lesz.

Mosányi Emőke arról is szólt, hogy folyamatos szolidaritás tapasztalható az emberek részéről, a felajánlások okán folyamatosan csöng a telefon az iskolában.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

amerika, london, párizs

Az olasz bevándorlásellenes párt, a Fratelli d'Italia elnöke, Giorgia Meloni adott interjút a magyar köztévének.

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

bulvár

A 2015-ös párizsi terrortámadás helyszínén akart koncertet adni a Medine nevű algériai származűsú rapper, azonban a koncertterem törölte a showt, ugyanis tüntetők protestáltak az ellen, hogy fellépjen.

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

amerika, london, párizs

A 28 éves illegális migráns azt hazudta, a Grenfell toronyban lakott, amikor feltámadt az épületben a tűz. Több milliós segélyt nyúlt le így az államtól, és most ezért börtönbe fog kerülni.

Baloldali tüntetéskultúra

Baloldali tüntetéskultúra

kétharmad

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor Gyurcsány Ferenc hívja tüntetésre az embereket és ő ordibál a tömegnek, hogy "addig nem lehet megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszerítik Orbán Viktort."

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

A DK kormányváltásra készül

Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

kétharmad

Az Országgyűlés elnöke szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyűlésén mondott beszédet, melyben elmondta, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák.

Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

amerika, london, párizs

A dán legfelsőbb bíróság szerint Wenceslas Twagirayezut nyugodtan ki lehet utasítani és vissza lehet szállítani Ruandába, ahol 1994-ben részt vett a népirtásban.

Ukrajna mondvacsinált problémákkal uszít Magyarország ellen

Grezsa István kormánybiztos szerint Kijev mondvacsinált problémákat fedez fel hirtelen, szerinte a kettős állampolgárság is ilyen, ennek büntethetősége kapcsán fenyegetőzik most Klimkin ukrán külügyminiszter.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére