A bevándorlási viták őse

A hatvanas évek második felében, amikor Nagy-Britanniában az Európán kívüli bevándorlók száma elérte a lakosság 1%-át, először lángolt fel a vita a kérdés körül. Csakúgy, mint ma két markánsan szemben álló gondolat rajzolódott ki. Az egyiket, amely végül abszolút győztesen került ki és a következő 50 évre meghatározhatta a társadalomfejlődés és a politikai ideológia irányát, Roy Jenkis munkáspárti belügyminiszter képviselte legmarkánsabban. A bevándorlásról elmondott beszédében, amelyet a baloldalon a XX. század legfontosabb beszédei között tartanak számon, a következőképpen aposztrofálta a bevándorlás kérdését: „A probléma, amelyről ma tárgyalunk, jóval kevesebb kihívást tartogat toleranciánk és rugalmasságunk számára, mint egyes múltbeli konfliktusok, melyeket sikeresen megoldottunk.” Szavait a humánum, a reálpolitika és az európai értékek egyik legszebb kifejeződésének tartják a mai napig, amely megalapozta a multikulturalizmus, a nyitottság és a befogadás intézményeinek létrejöttét. Ezek tették Európát azzá az értékeire büszke, de önvédelemre korlátozottan képes hellyé, amiben hisz Angela Merkel és Jeremy Corbyn.

A vitában a vesztes fél Enoch Powell volt, aki 1968-as Rivers of blood/Vérfolyókként emlegetett beszédében sötét jövőt jósolt Nagy-Britanniának, ha nem képes megállítani az Európán kívüli bevándorlást. Kevés olyan migrációra vonatkozó jóslat van, amit többször emlegettek volna és többször ítéltek volna el, többször neveztek volna hülyeségnek, mint Enoch Powell híres-hírhedt beszédét. A jóslat szerint, amennyiben a bevándorlás folytatódik, valamikor a jövőben véres összecsapásokra kell majd számítani a bevándorlók és a britek között. Powell az összecsapások kezdetére ugyan nem adott meg évszámot, de számszerű jóslatokkal sokkolta akkori hallgatóságát. E szerint Nagy-Britanniában 2002-ben legalább 4,5 millió nem fehér él majd, Belső-London és Birmingham lakosságának negyede-ötöde színes bőrű lesz. Kevés jóslat jött be ennyire pontosan. Negyven évvel később ugyan kevés ünneplésben részesült pedig 2001-ben 4,6 millió nem fehér ember élt az Egyesült Királyságban, és arányuk Belső-Londonban megközelítette a harminc, Birminghamben a 23 százalékot. Meg kell említeni, hogy a helyzet azóta sokat romlott, ma már London lakosságának több, mint 50 százaléka színes bőrű. Powell korában komoly politikai büntetést kapott szavaiért. Korábbi nagyívű karrierje ellenére kiírta magát az angol konzervatív pártból és mainstream-en kívülre került.

Annak ellenére, hogy jóslatát időről-időre felemlegetik, nem rehabilitálták és a mai napig nem veszik komolyan, arról pedig álmodni sem lehet, hogy komolyan megfontolják azokat a gondolatokat és tapasztalatokat, amire akkori jóslatait alapozta.

Powell kora

Enoch Powell kora elérkezni látszik, még ha nem is tökéletesen abban a formában, ahogyan megjósolta. Britek vére festi vörösre az utca és a Temze vizét azok után, hogy több merényletet követtek el a jó szívvel befogadott bevándorlók és megtörtént az első ellencsapás is, amikor egy brit próbált bosszút állni a meggyilkoltakért.

Powell még ha 50 éve vesztese is lett a harcnak, történelmi értelemben szomorú győzelmet aratott. A brit társadalom olyan helyzettel került szembe, ami Jenkins szavaival, TÖBB kihívást tartogatott toleranciájuk és rugalmasságuk számára, mint bármilyen múltbeli konfliktus, melyeket sikeresen megoldottak.

Ugyan Powell jóslatai bejöttek a bevándorlók növekedésének ütemére és integrálhatatlanságukra vonatkozóan, de ennek senki nem örülhet. Egyrészt senki nem akarhatta, hogy igaza legyen, még ő maga sem. Abban kellett reménykedni, hogy ellenfeleinek van igazuk, akik azt hirdetik, a brit társadalom képes integrálni a gyökeresen már kultúrájú bevándorlókat és azokkal nem éleződik háborúra emlékeztető konfliktusig a viszony.

Ami még ennél is nagyobb gondnak látszik, hogy azok a mechanizmusok és társadalmi értékek, amik 50 éve képtelenné tették Európát a veszély felismerésére, mára mélyen beágyazódtak, jóval erősebben, mint a 60-as években, amikor a nyugat még csak tanulta az antirasszista, befogadó és nyitott társadalmi ideológiát. (Powell 1968-as beszédének évében lőtték le az USA-ban Martin Luther Kinget.) Mára ez az ideológia, a véleményformáló elit és a fiatal értelmiségi generációk körében szinte egyeduralkodóvá vált és annak megkérdőjelezése csak kismértékben lehetséges. Ez nagyon erős gátat jelent minden határozott, a bevándorlás negatívumait visszafordítani és a veszélyeket elhárítani akaró európai politika előtt.

Powell egyszerű bölcsessége

Az a világszemlélet, ami 50 éve nem engedte felismerni Powell igazságát, ma nem engedi felismerni az akkor meghozott rossz döntések következményeit, nem engedi meg, hogy megtaláljuk a megoldásokat és további rossz irányba tett lépésekre sarkallja a politikát, amit láttunk a 2015-ös népvándorlás megindulásakor.

Powell jóslata nagyon egyszerű bölcsességen alapult. A történelem arra tanít bennünket, hogy gyökeresen eltérő kultúrájú népek békés integrációjára nagyon kevés az esély, ami a bevándorlók számának növekedésével arányosan csökken. Vagyis minél nagyobb számú az eltérő kultúrájú csoport mérete, az integráció annál lehetetlenebb. Ezért javasolta Powell, amikor még csak 1% volt ennek a csoportnak az aránya, hogy állítsák meg a további növekedést mert, ha ez nem történik meg, előbb-utóbb konfliktusok alakulnak ki.

Ez az egyszerű bölcsesség ma is pont olyan igaz, mint 50 vagy 5000 éve volt, és ma éppen annyira nem hajlandó tudomásul venni a baloldali ideológiák által befolyásolt mainstream-politika mint 50 éve. Az európai politikai nem akar 100 évvel előre nézni, hanem kényelmesen a jelen problémái ellen küzd. A bevándorlást nem történelmi problémának látja, aminek jövőbeli következményeit kellene kezelni, hanem a jelen szociális, politikai, biztonságpolitikai kihívásának. Ez az egyik, ami nem változott az elmúlt 50 évben. Ma a bevándorlás veszélyei kézzelfoghatóak, mert emberek halnak meg az utcákon. Ezért még a baloldali politika is kénytelen vele foglalkozni. Õk azonban abból indulnak ki, hogy az integráció csak elhatározás, pénz és befektetett energia kérdése. Ahogy Powell jóslata és a mai időszak között is békés korszakot éltünk, lesznek majd a jövőben is évekig vagy évtizedekig tartó relatíve békés, terrormentes időszakok. Ezekben az időszakokban a baloldal majd ünnepli magát és a ma keményebb intézkedéseket követelőket előítéletes, rasszista, tudatlan népségnek fogja tartani, akiknek nem lett igazuk. Ez a másik, ami nem változott, sőt erősödött az elmúlt fél évszázad alatt. De ahogy az elmúlt 50 év egy 2015-ben kezdődött véres korszakba torkollott, úgy a jövőbeli békés időszakot egy újabb, még véresebb felvonás követi majd. Ezt kimondani azonban meglehetősen hálátlan feladat.

Hálátlan feladat jobboldalinak lenni

A jövőbeli konfliktusokat megjósolni több szempontból is hálátlan feladat. Egyrészt olyan történelmi tapasztalatra alapoz, amit ma divatos rasszizmusnak, előítéletnek nevezni, ráadásul a távoli jövőre vonatkozik, ami kevéssé érdekli a mai politikát, harmadrészt negatív állítást tartalmaz és olyan intézkedéseket követel, amik negatívak ezért meghozataluk nehéznek számít. A politikusok szeretnek gyerekotthonokat átadni, nagyívű szociális programokat bejelenteni és nem azt mondani, hogy kitoloncoljuk, akit nem érzünk idevalónak. Azt mondani, hogy ez a két csoport képtelen lesz békében élni, ezért az egyik csoportot korlátozni kell, ki kell zárni a közösségből, nem túl trendi, nem túl 21. századi politikai döntés.

A baloldal álláspontja sokkal hálásabb. Azt állítják, a múltbeli tapasztalatokra hivatkozni csupán előítélet, a jövő a mi kezünkben van, ha a jobboldal nem tudja ezt megoldani békésen, ők meg tudják. Véleményük szerint mindenki képes változni és az emberek alapvetően békében akarnak élni egymással. Minden ember jó és jót akar a másiknak, csak a körülmények miatt nem értenek egyet. A körülmények pedig a politika kezében vannak. Nehéz egy ilyen pozitív politikával versenyezni. Arról nem is beszélve, hogy a jobboldali politika alapjai a távoli ködös jövőben vannak. Azt kell állítaniuk, hogy ha ma nem leszünk kemények és nem állítjuk meg a demográfiai arányok eltolódását, akkor majd sok évvel később elveszik identitásunk és polgárháborúszerű helyzet áll elő. A baloldal ezzel szemben a jelenre koncentrálhat, pozitív, támogató, oktató, átképző programokat indíthat, azt mondva bőven van időnk megváltoztatni a jövőt. A több szabadság, több jog, több tolerancia, békés együttélés sokkal jobb jelszavak, mint a kevesebb szabadság, kevesebb jog, ami nemet mond az egyoldalú toleranciára és nem hisz a békés együttélésben, még akkor is, ha az első nem ér semmit és már kudarcot vallott az elmúlt 50 évben.

A jobboldal csak akkor győzhetné meg a széles közvéleményt, ha az elmúlt évben kialakult multikulturális, befogadáspárti ideológia alapjaiban kérdőjeleződne meg. Erre azonban egyelőre nem mutatkozik fogékonyság. A fiatalság a legutóbbi brit választáson egységesen és határozottan állt a baloldal mögé. Úgy tűnik, hogy az ő világlátásuk erőteljesen balra halad, ami nem túl jó jel a jövőre nézve.

A mai intézkedések nem oldanak meg semmit, csak elodázzák a problémát újabb néhány évtizeddel, hogy azok majd megerősödve visszatérjenek. Addig pedig lehet Powellt és mai követőit elmaradott, előítéletes, rasszista jelzővel illetni. Vajon Powellnek, aki már nem él, elégtételt jelent-e, hogy tudhatja igaz lett, amit persze még ma is csak kevesen ismernek el. Elégtételt jelenthet-e a mai populistának, rasszistának bélyegzett politikának, hogy tudják igazuk lesz a távoli jövőben, de mégsem képesek igazukról meggyőzni kortársaikat? Nem hinném.