Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Velük akar összefogni Botka

888.hu

2017.09.16. 16:28

A szocialisták reménysége beszédet mond a párt évadnyitó választmányi ülésén. A mai beszédben Botka egyértelmûen elutasított az összefogás gondolatát.

Botka, a baloldali pártok helyett személyekkel kötött szövetséget. A ma elmondott beszédében kiosztott mindenkit.

Kemény felütéssel indított a baloldali reménypolitikus:

Úgy tűnik, nem minden ellenzéki párt és politikus akarja eltakarítani az Orbán-kormányt, úgy tűnik, néhányan csak a politikai túlélésükért küzdenek”.

Botka ma megnevezte azokat a balos politikusokat, akikkel szívesen szövetséget kötne. A teljesség igénye nélkül:

Némethné Jankovics Györgyi, a nyugdíjasok országos szövetségének elnöke, Andor László volt uniós biztos, Komáromi Zoltán, az Együtt egészségügyi politikusa, Ács Sándorné, Büttl Ferenc, a Párbeszéd gazdasági szakpolitikusa, illetve Szent-Iványi István külügyi szakértő — olvasható az MNO összefoglalójában.

Gyurcsányék kiakadtak Botkára

Kemény hangvételű közleményt adott ki a DK az MSZP mai évadnyitó választmányi ülése előtt.

A Fidesz leváltásának egyetlen módja a demokratikus ellenzék együttműködése. A DK előfeltételek nélkül nyitott egy ilyen megállapodásra – írja közleményében a DK.

Magyarul: bárkivel készek vagyunk összefogni.

Mint írják, elvi okból nem tudják elfogadni, hogy az MSZP a DK-val való együttműködés feltételéül szabja, hogy beleszólhasson abba, ki képviselje pártjukat. Erről az elmúlt napokban pártszavazáson is döntöttek.

Magyarul: Gyurcsány a főnök és kész.

A DK szerint az MSZP nem tudja elfogadni a párt függetlenségét, és ezzel lehetetlenné teszik, hogy közös listát hozzanak létre, mégsem mondanak le az együttműködésről. Arról írnak, ha az MSZP nem tudja elfogadni, hogy a közös lista csak egyenrangú felek kölcsönös elfogadásán alapulhat, akkor abban kell megállapodni, hogy egyes választókerületekben melyik az az egyetlen demokratikus ellenzéki párt, amely jelöltet indít, a többi párt pedig azt az egyetlen jelöltet támogatja.

Magyarul: ti nagyon utáltok minket, mi is titeket, de azért lécci fogjunk össze, hogy minél többen kerüljünk be a Parlamentbe.

Ma az MSZP a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt, azonban közjogi értelemben nincs több joga, hanem politikai értelemben van több felelőssége. Vagy az MSZP találja meg és képviseli az együttműködés útját, vagy egymással szemben fogunk indulni — fogalmaznak. Hozzáteszik: nem kívánnak egymással szembe fordulni, mert azzal elérhetetlen távolságba kerül az Orbán-rendszer leváltásának lehetősége.

Magyarul: ha nem fogtok össze, akkor megfenyegetünk, de nem akarunk megfenyegetni senkit, az nem demokratikus.

"A DK nem veheti át az MSZP felelősségét, de figyelmeztetünk: ha az MSZP nem tud megfelelni a rá háruló felelősségnek, akkor a demokratikus, európai Magyarország ügye el fog bukni 2018-ban. E bukás árát Magyarország, a demokratikus ellenzék, az MSZP és személyesen Botka László fogja megfizetni”

 – áll a közleményben.

magyarul: BOTKA A HIBÁS!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére