Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Véget kell vetni a hungarofóbiának!

2017. július 22. 17:28

Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható.

Az európai parlamenti képviselő a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében tartott szombati előadásában átfogó képet festett Európa, a magyarság és az erdélyi magyarság helyzetéről.

Úgy vélte: az a keresztény "hozzáadott érték" – amely kimaradt az EU alkotmányából – többet jelenthetne minden, "felemás módon alkalmazott jogállamiságnál, demokráciánál, emberi jogoknál". Azt is megemlítette: Európának legalább annyira komolyan kellene vennie a hitet és értékeit, mint ahogy a muszlimok teszik.

A volt királyhágómelléki református püspök szerint Tusványos ma is kiindulási és viszonyítási alapként szolgál, és a nemzeti érdek biztos igazodási pontját nyújtja. Úgy vélte: nemzetpolitikai szempontból fontosabb esemény volt Klaus Iohannis államfő hét eleji székelyföldi látogatása, és a székely választottak székelyhimnusz-éneklő, székely zászlót adományozó kiállása, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) májusi zilahi kongresszusa, "mely elsiklott a nagy nemzeti ügyek fölött".

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Tőkés László "székely autonóm területen" köszöntötte Orbán Viktort, és biztosította a miniszterelnököt, hogy számíthat az erdélyi magyarságra, és a "létveszélyben szocializálódott" külhoni sorstársaira az EU megreformálásában, valamint a nemzet védelmében való kiállásában.

Mi a saját bőrünkön tapasztaltuk meg mindazt, ami ma egész európai keresztény kultúránkat és nemzetállamait fenyegeti"

– fogalmazott.

Elképesztőnek és cinikusnak tartotta, hogy azok vádolják a magyar kormányfőt az európai értékek veszélyeztetésével, akik újkori népvándorlást gerjesztettek, és ezzel egész Európa megmaradását teszik kockára. Tőkés László a román európai parlamenti képviselőt, Traian Ungureanut idézve jelentette ki: "Európát feladták azok, akiknek kötelességük lett volna megvédeniük a kontinens ábrázatát".  Kertész Imre megállapítását is idézte, mely szerint "Európa katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát éli a menekültáradat miatt".

Tőkés László jogosnak tartotta a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő magyarországi látogatásán körvonalazódott tanulságot: hogy az önvédelem joga minden országot, így Magyarországot is megilleti. "Nemzetünk körében mi is részesei vagyunk és számítunk erre a védelemre" – jelentette ki, hozzátéve, hogy e védelem legfőbb letéteményesének Orbán Viktort tekinti.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Még a "toleráns" nyugat-európaiak sem viselik el a nők burkába kényszerítését

Még a "toleráns" nyugat-európaiak sem viselik el a nők burkába kényszerítését

amerika, london, párizs

Nyugat-Európa mind több állama döbben rá talán túl későn, hogy a bevándorlással nemcsak az olcsó és képzetlen munkaerő áramlott be az országukba, hanem a migránsok magukkal hoztak olyan szokásokat is, amelyek az európai értékekkel összeegyeztethetetlenek. Ilyen például a nők hidzsábba és burkába kényszerítése, amely mind több EU-tagállamban lesz illegális. A Pew Research közvélemény-kutató cég arra volt kíváncsi, hogy ezek a lépések tükrözik-e a átlagemberek véleményét.

Katasztrofális a svéd határvédelem

Katasztrofális a svéd határvédelem

amerika, london, párizs

Egy, a választásokig visszatartott jelentés szerint katasztrofális az, ami jelenleg Svédország határain zajlik.

Juncker helyére pályázik a bukott osztrák kancellár

Juncker helyére pályázik a bukott osztrák kancellár

amerika, london, párizs

Visszavonul az osztrák belpolitikától Christian Kern, mivel a szociáldemokraták színeiben kíván elindulni a jövő évi EP-választásokon.

"Orbán az, aki megvédi a nemzeti szuverenitást"

"Orbán az, aki megvédi a nemzeti szuverenitást"

kétharmad

Nem sokkal azután, hogy az Európai Parlamentben elfogadták a Soros-Sargentini-jelentést, Nadine Morano francia jobboldali politikus kitett egy posztot az Instagram-oldalára, melyben hosszasan méltatta a magyar miniszterelnököt, amiért megvédi a nemzeti szuverenitást.

Nem hagyja szó nélkül a Soros-Sargentini-jelentés hazugságait a kormány

Széles körű tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt világossá tegye: a Sargentini-jelentés hazugságokon alapul, és politikai nyomásgyakorlás céljából, a szabályokat felrúgva szavazta meg az Európai Parlament.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Hé, EU! Lógtok egy csomó pénzzel!

Hé, EU! Lógtok egy csomó pénzzel!

kétharmad

Brüsszel "elfelejtette" elküldeni azt a pénzt, amelyet a magyar határvédelemre szántak.

Agyrém: abortuszellenes kiállása miatt akarják megbuktatni a finn külügyminisztert

Agyrém: abortuszellenes kiállása miatt akarják megbuktatni a finn külügyminisztert

amerika, london, párizs

Úgy tűnik, hogy a haladó Finnországban a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillet, kivéve azt, aki katolikus meggyőződése alapján elutasítja a magzatgyilkosságokat.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére