Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
szabadlábon
 
 
 
 

Váratlan fordulat a Teréz körúti robbantó ügyében

2017. február 17. 07:23

A privatkopo.hu információja szerint szerdán és csütörtökön hosszú órákon keresztül hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen a Teréz körúti robbantás elkövetésével gyanúsított P. Lászlót. Korábban megtagadta a nyilatkozattételt.

A bűnügyi portál értesülése szerint a fiatal férfi maga jelezte a nyomozó ügyészeknek, hogy vallomást kíván tenni a bűnügyben. Úgy tudni, a gyanúsított továbbra is tagadja, hogy ő követte volna el a merényletet.

P. Lászlót előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítják, ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség szerint a fiatal férfi lehetett az, aki 2016 szeptemberének végén egy házi készítésű robbanószerkezettel merényletet követett el a Teréz körúton. A bűncselekményben egy rendőr súlyosan, egy pedig életveszélyesen megsérült. 

OLVASTAD MÁR?

szabadlábon
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Orbán: nincs egyetértés a migránsok elosztását illetően

Orbán: nincs egyetértés a migránsok elosztását illetően

közeleg a tél

Nincs egyetértés az uniós tagországok között a migránsok elosztását illetően, mivel a nyugatiak úgy akarnak megszabadulni az oktalanul beengedett migránsoktól, hogy szét akarják osztani azok között, akik megvédték magukat és nem engedték be őket a saját országunkba, mint például Magyarország - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön, az európai uniós tagállamok kétnapos csúcstalálkozójára érkezve, magyar újságíróknak nyilatkozva.

Terroristákat fogtak Brüsszelben

Négy embert őrizetbe vettek a belga hatóságok a két nappal ezelőtti brüsszeli merényletkísérlettel kapcsolatban.

A nap karikatúrája a 888-on

A nap karikatúrája a 888-on

8)8)8

Holnap előjönnek Lajos emberei

A Herzog-örökösök a magyar múzeumokat perelhetik a dollármilliókat érő gyűjteményért

A Herzog-örökösök a magyar múzeumokat perelhetik a dollármilliókat érő gyűjteményért

közeleg a tél

A Bloomberg közlése szerint megszületett az amerikai fellebbviteli bírósági ítélete, amely szerint a magyar állam a továbbiakban nem szerepelhet alperesként a Herzog-örökség ügyében. Az amerikai jogértelmezés szerint erre az ügyre nem vonatkozik a joghatósági mentesség az USA bíróságain, így a Herzog-örökösök ezután közvetlenül a gyűjteményt őrző magyarországi múzeumok ellen indíthatnak peres eljárásokat.

Nem tökölnek többet a hollandok a migránsokkal

Októbertől fel kell esküdniük a holland értékekre azoknak a migránsoknak, akik integrációs kurzusokon vesznek részt, illetve állampolgárságot kérelmeznek.

Az Europol kimutatása szerint 2016-ban több volt a baloldali terrorcselekmény, mint a jobboldali

Az Europol kimutatása szerint 2016-ban több volt a baloldali terrorcselekmény, mint a jobboldali

amerika, london, párizs

2016-ban mindössze egyetlenegy jobboldali terrortámadás történt. Baloldalon: huszonhét. Nahát-nahát, a baloldaliak mégsem annyira békés polgári elégedetlenkedők, mint ahogy állítják magukról?

Pert nyert egy magyar a román csendőrök ellen

Egy kicsit jobb lehet ma minden erdélyi magyarnak a hír hallatán, van még remény!

Vitás kérdés: szülés után 24 órával hazaküldhetik az anyákat a babákkal

Vitás kérdés: szülés után 24 órával hazaküldhetik az anyákat a babákkal

közeleg a tél

Akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülött babával egy friss rendeletmódosítás tervezete szerint - tudta meg a Magyar Nemzet.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére