Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Vajon ki lett a világ legnagyobb hatalmú embere?

888.hu

2015. november 4. 18:09

USA, 18:09
Fotó: AFP

Egymás után harmadszor is a világ legnagyobb hatalmú emberének választotta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, az amerikai Forbes üzleti magazin. A második helyen a német kancellár, Angela Merkel végzett, aki ezúttal maga mögé szorította az Egyesült Államok elnökét, Barack Obamát.

A magazin szerint Putyin ismét bebizonyította, hogy

azon ritka emberek közé tartozik a világon, aki megengedheti magának, hogy azt csináljon, amit akar."

A Forbes szerint hiába gyengítették meg a nemzetközi szankciók a rubelt, Moszkva kicsit sem vesztett erejéből, Putyin népszerűsége pedig továbbra is igen magas maradt.

Nemzetközi befolyását növelte az a döntése is, hogy légicsapásokat indított Szíriában, megsegítve ezzel szövetségesét, a szír elnököt, Bassár el-Asszádot.

A lista negyedik helyére Ferenc pápa került, akárcsak tavaly. Az ötödik a kínai elnök, a hatodik pedig Bill Gates amerikai milliárdos lett. Európai politikusok közül David Cameronnak sikerült még bekerülnie a 10 legbefolyásosabb közé. Az utolsó előtti helyre újoncként felkerült Donald Trump is, aki a republikánus elnökjelöltségre pályázik.

(MTI, Forbes)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nagyot küzdött a Mol Vidi FC, mégis gyászos lett az eredmény

Nagyot küzdött a Mol Vidi FC, mégis gyászos lett az eredmény

hajrá, magyarok!

6 év elteltével ismét magyar csapatnak szurkolhattunk az Európa Ligában. A csütörtök esti ellenfél a BATE Borisov, a fehérorosz bajnok volt.

Orbán mellé állt az EPP Junckerrel szemben

Orbán mellé állt az EPP Junckerrel szemben

amerika, london, párizs

Az állam- és kormányfők informális csúcstalálkozóján amellett, hogy Juncker egy gátlástalan csellel próbálkozott a Fidesz EPP-ből történő kipaterolására, sokféle nyilatkozatot is olvashattunk a résztvevőktől. Mutatjuk, mik voltak a fő csapásirányok!

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak ma a legfontosabb hírek!

Svéd miniszterelnök: ha szükséges, akár erőltetni is kell a kvótát az unión belül

Svéd miniszterelnök: ha szükséges, akár erőltetni is kell a kvótát az unión belül

amerika, london, párizs

A salzburgi találkozón a svéd szociáldemokrata miniszterelnök is kifejtette álláspontját. Nem meglepő módon a kötelező kvótát erőltetné.

Levelet írt Németh Sándor a Sargentini-jelentésről

Levelet írt Németh Sándor a Sargentini-jelentésről

kétharmad

Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

amerika, london, párizs

Elképesztő mértékben nőtt azon fiatal lányok száma, akik nemet akarnak váltani. A megdöbbentő adatok miatt utánajárnak annak, mi lehet az oka.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére