Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Újra bűnügyi felügyelet alá kerülhet Czeglédy Csaba

2019. március 12. 10:18

Gyurcsány Ferenc barátja ellen még február elején emeltek vádat.

A Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezett a Szegedi Törvényszék döntése ellen, és a bűnügyi felügyelet újbóli elrendelését indítványozta a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csabával szemben – közölte az MTI.

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló tanácsa múlt hét csütörtökön szüntette meg a kényszerintézkedést a vádlottal szemben. A bíróság álláspontja szerint a vádemelést követően már nem áll fenn olyan körülmény, amely személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazását szükségessé tenné a korábban csaknem három hónapig bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Czeglédy Csabával és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat. Czeglédy Csabát és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője, 2011-től kezdődően olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 vádlott vett részt nyolc iskolaszövetkezet, kettő korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet összesen 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Trudeau foghatja a fejét: egyre népszerűtlenebbek a bevándorláspártiak Kanadában

Trudeau foghatja a fejét: egyre népszerűtlenebbek a bevándorláspártiak Kanadában

amerika, london, párizs

Újabb tartományi törvényhozási választáson arattak győzelmet az előrejelzések szerint a konzervatívok Kanadában, ezúttal a Prince Edward-szigeten, ahol az eddig kormányzó liberálisok - a Justin Trudeau kormányfő vezette szövetségi szintű liberális párt helyi szövetségesei - a harmadik helyre csúsztak vissza.

A Trónok harcáról

A Trónok harcáról

piszkostizenkettő

GFG a három nyolcason.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ezek lesznek ma a legfontosabbak!

Újabb eset bizonyítja, hogy a Facebooknál nincsenek biztonságban adataink

Újabb eset bizonyítja, hogy a Facebooknál nincsenek biztonságban adataink

century-on

Több száz millió Instagram-jelszót tárolt a Facebook mindenféle titkosítás és biztonsági óvintézkedés nélkül.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak ma a legfontosabb hírek.

Bíróság előtt felelnek tettükért a válogatás nélkül járókelőkre támadó migránsok

Egy migránsokból álló csoport válogatás nélkül támadt rá járókelőkre egy bajor városban még 2018. december 29-én. Kedden kezdték tárgyalni az ügyüket.

Miért nem írják le az amerikai ballibek, hogy keresztényeket gyilkoltak Srí Lankán?

Miért nem írják le az amerikai ballibek, hogy keresztényeket gyilkoltak Srí Lankán?

amerika, london, párizs

A közismert konzervatív televíziós személyiség, a Fox News kommentátora, Tucker Carlson úgy véli, hogy a balliberálisok egész egyszerűen azért nem hajlandóak nevén nevezni a keresztényellenes támadásokat, mert saját maguk is ellenzik a kereszténységet.

Már több mint 1 millióan írták alá Orbán Viktor hétpontos programját

Már több mint 1 millióan írták alá Orbán Viktor hétpontos programját

kétharmad

Erről Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt keddi sajtótájékoztatóján.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére