Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Újjáépítik a víz alá került falu templomát

888.hu

2018.01.25. 07:18

Az akkor már évtizedek óta vízben álló bözödújfalui templomtornyot 2014 nyarán egy vihar döntötte romba. A templom újjáépítését már régóta tervezik, évek óta gyûlnek az adományok, és most 38 Maros megyei önkormányzat is jelezte, hogy anyagilag is támogatják a terveket.

A tervezett templom ugyanott áll majd, mint az elődje. A toronyban kiállítást rendeznének, a turisták pedig egy hídon közelíthetnék meg az épületet.

Az elképzelések szerint felépítik a tornyot és a templomhajó falait, melyek cölöpökön állnak majd. A torony kiállításoknak ad majd helyet, a templom falai által közrezárt fedetlen tér pedig rendezvényhelyszín lenne, és az építményt hídon keresztül lehetne megközelíteni a partról.

Az erdélyi Maros megyében található települést 1988-ban árasztották el egy víztározó építése miatt. A 28 méter magas és 625 méter hosszú gát a Kis-Küküllő egyik bal oldali mellékfolyóját, a Küsmödöt duzzasztotta meg. Bözödújfalu lakóit a közeli településekre költöztették át. A víz 1994-ben nyelte el teljesen a települést.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére