Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Újabb öt dzsihadista tért vissza 2017-ben Belgiumba

Sümeghi Lóránt

2018.01.11. 22:58

Az Iszlám Állam korábbi harcosai közül 2017-ben öt dzsihadista tért vissza Szíria vagy Irak területérõl Belgiumba. Ezzel legalább 125-re emelkedett azon visszatért belga állampolgárok száma, akik korábban az Iszlám Állam kötelékében harcoltak - közölte a La Libre Belgique címû belga napilap csütörtökön.
BRÜSSZEL, 22:58

Az Iszlám Állam korábbi harcosai közül 2017-ben öt dzsihadista tért vissza Szíria, vagy Irak területéről Belgiumba. Ezzel legalább 125-re emelkedett azon visszatért belga állampolgárok száma, akik korábban az Iszlám Állam kötelékében harcoltak – közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.

A tájékoztatás szerint Jan Jambon belga belügyminiszter elmondta, a terrorszervezet harcaiban korábban részt vevő, belga állampolgársággal rendelkező több korábbi harcos is visszaindult Belgiumba, azonban többjüket Törökországban feltartóztatták és fogva tartják.

Jelenleg csak kis létszámú visszaszivárgás tanúi vagyunk"

– fogalmazott a belügyminiszter arra hivatkozva, hogy a belga biztonsági szolgálatoknak nincsenek információi arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben nagyobb tömegben térnének vissza Belgiumba vagy Európa más országaiba az Iszlám Állam kötelékében korábban harcoló terroristák.

Mint elmondta, a terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) információi szerint jelenleg legfeljebb 150 harcos visszatérése lehetséges, azonban az, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik, nem valószínű.

Az MTI azon kérdésére, hogy az öt Belgiumba visszatért dzsihadista hol tartózkodik, az illetékes belga hivatal nem adott tájékoztatást. A napilap tájékoztatása szerint 2017-ben a belga rendőrség és a biztonsági szolgálatok egy Törökországban működő csoportot hoztak létre az Iszlám Állam visszatérő harcosainak feltartóztatására. A csoport ezidáig mindössze hét esetben járt el – közölték.

2017-ben 250 új dossziét nyitottak Belgiumban terrorizmussal összefüggésben.

A szövetségi ügyészség információi szerint ez 9 százalékos visszaesést jelent az azt megelőző évhez képest. Elmarad a 2015-ben nyitott 313 dossziéhoz képest is, azonban jóval több a 2014-es 195 ügynél.

Emlékezetes, a belga napilap augusztusban számolt be arról, hogy átlagosan havi 23 új dossziét nyit terrorizmussal összefüggésben a belga szövetségi ügyészség. Indoklásuk szerint 2015-ben azért ugrott meg jelentősen az új ügyek száma, mert ekkor indultak a legtöbben Szíriába, hogy ott csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez. Mint elmondták, az új dossziékat egyre fiatalabb terroristagyanús elemek, és a szélsőséges nézeteket valló csoportokkal szimpatizálók ügyében nyitják, olyanok esetében, akik sosem kíséreltek meg Szíriába szökni.

Jelenleg is 90 embert figyelnek

Értesülések szerint Belgiumban legalább 90 embert, közöttük 14 hitszónokot tartanak szigorú megfigyelés alatt szélsőséges nézeteket valló csoportokban történő részvétel miatt, vagy azért, mert rokonszenveznek nemzetközi terrorista szervezetekkel. A Szíriából vagy Irakból visszatérők legtöbbje ellen bírósági eljárás indult, május végéig 44 esetben született letöltendő börtönbüntetésről szóló ítélet.

Az eljárás alá nem vontakat és a szabadlábon védekezőket a biztonságért felelős hatóságok és a rendőrség helyi egységei ellenőrzés alatt tartják. Az ellenőrzés intenzitása attól függ, hogy az egyén milyen fokú veszélyt jelent a társadalomra.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére