Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Újabb milliárdokat tolnak az egészségügybe

2017. október 16. 22:28

A nemzetgazdasági miniszter hétfői sajtótájékoztatóján beszélt a fővárosi egészségügyi fejlesztésekről.

Varga Mihály – a II. és III. kerület országgyűlési képviselője – hétfőn köszönetet mondott a magyar gazdaság szereplőinek, hogy munkájuknak köszönhetően Budapest és környékének egészségügyi fejlesztésére is tud fordítani a kormány. Hangsúlyozta: Budapest és Pest megye mintegy négymillió embert lát el, ők megújult intézményekben gyógyulhatnak majd.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Ismertette: az Egészséges Budapest Program keretében a kormány a következő tíz évben több jelentős fejlesztést valósít meg, a fővárosi és agglomerációs kórházakat, valamint szakrendelőket kívánja megújítani. Hangsúlyozta: ezek a fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy minél gyorsabban, könnyebben lehessen egészségügyi szolgáltatásokhoz hozzájutni.

Már az idén 40 milliárd forintot fordítanak a budapesti és Pest megyei fejlesztésekre: 21,7 milliárd forintot orvostechnikai eszközök beszerzésére, 18,3 milliárd forintot pedig építészeti tervezésre, előkészítésre. Emellett hét budapesti és főváros környéki rendelő fejlesztésére, kialakítására költenek 24 milliárd forintot. Uniós forrásokból energetikai fejlesztésekre is jut 11 milliárd forint.

Pár példa a fővárosi fejlesztésekből:

  • Szent János Kórház: 1,4 milliárdos orvostechnikai fejlesztés, MR-berendezést kap az intézmény, felújítják a nővérszállót és a fűtési rendszert.
  • Szent Margit Kórház: eszközfejlesztésre és infrastrukturális beruházásra 1,8 milliárd forint jut.
  • Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet: 200 milliós eszközfejlesztést kap.
  • Budai Irgalmasrendi Kórház / Semmelweis Egyetem Kútvölgyi épülete: 12 milliárd és 9,4 milliárd forintot fordítanak a fejlesztésükre.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott Finnország ellen zárta a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában a küzdelmeket. Győzelemmel!

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

kinyílott a pitypang

A Jobbik egykori bukott elnöke, Vona Gábor politikai tanfolyamot tart december 8-án.

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

kinyílott a pitypang

Vörös terror. Ha kell, ha nem: jobbról és balról is ugranak a témára. Most épp a baloldali történetírás ragadta meg az alkalmat, hogy egy történelemhamisítással felérő mosdatást vigyen véghez Szamuely Tiborék "munkássága" kapcsán. Felkészül a jobboldal.

Merkel ellenfele sincs kibékülve az ENSZ globális migrációs csomagjával

Miután a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Szász-Anhalt tartományi szervezete elutasította az ENSZ globális migrációs csomagját a hét végi kongresszusán és felszólította a szövetségi kormányt, megszólalt a leköszönő CDU-elnök lehetséges utódja, Jens Spahn is.

Merkelnél bujkált Macron, majd programot hirdetett

Merkelnél bujkált Macron, majd programot hirdetett

amerika, london, párizs

Miközben Franciaországban polgárháborús állapotok uralkodnak, addig a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron Németországban pitizett a német kancellárnál, Angela Merkelnél.

Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön

Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön

amerika, london, párizs

Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlést, Székelyföldnek területi autonómiát követelő tüntetést tartottak vasárnap Sepsiszentgyörgy főterén, amelyen a szónokok az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett, máig beváltatlan autonómiaígéretet kérték számon Bukaresten.

Mozgalmat indított a hazug polgármester

Mozgalmat indított a hazug polgármester

kinyílott a pitypang

Márki-Zay Péter, aki azzal vétette magát észre, hogy két orbitális hazugsággal szállt be a hódmezővásárhelyi kampányba, most mozgalmat alapított egy csapatnyi értelmiségivel. Végre egy új, "független" mozgalom, amely az EU-s és az önkormányzati választáson is darálja az ellenzéki pártokat az összefogás-mantrával.

Trump Soros migránsairól: ha valóban utálják az országokat, ahonnan jöttek, miért lengetik a zászlóikat?

Trump Soros migránsairól: ha valóban utálják az országokat, ahonnan jöttek, miért lengetik a zászlóikat?

amerika, london, párizs

Az USA felé tartó migránskaraván tagjai elvileg azért indultak útnak, mert félnek saját hazájukban élni, mégis milyen büszkén lengetik nemzetük zászlóit - írta Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére