Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Újabb magyar ezüst és bronz a riói paralimpiáról

888.hu

2016.09.12. 06:54

Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján. A szám másik magyarja, Tóth Tamás a negyedik helyen végzett, míg a győzelem az olasz Federico Morlacchié lett.
 
A 100 méter pillangón kétszeres címvédő Sors másodikként, a Londonban gyorson két ezüstöt is szerző Tóth Tamás negyedikként került be az előfutamból a döntőbe, így lehetett reménykedni az újabb magyar éremben. A két versenyző egymás mellett úszott a döntőben.

Sors nagyszerűen kezdett pillangón, ami a specialitása, 50 méternél elsőként fordult, majd háton is tartotta az előnyét. Százötven méternél aztán már Morlacchi volt az élen, s bár Sors támadta az utolsó hosszon, nem sikerült befognia és másodikként csapott a célba. Tóth Tamás gyakorlatilag végig a negyedik helyen haladt.

Nagy meglepetés ez az ezüst, még fel sem fogtam"

– mondta fülig érő szájjal a 24 éves pécsi Sors Tamás.

A pillangót nem tudom visszafogni, az mindig olyan, hogy megindulok és megyek, háton arra kellett figyelnem, hogy ne lassuljak le, amire hajlamos vagyok, mellen figyeltem a többiekre, gyorson pedig bekapcsoltam a lábamat, amennyire tudtam."

Federico Morlacchi pillangón is nagy ellenfele lesz majd Sors Tamásnak, aki ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: látszik, hogy az olasz nagyon jó formában van, várhatóan nagy lesz majd kettejük között a csata. 

Tóth azt mondta: a reggeli előfutam után látta, hogy számára ez a negyedik hely lehet a realitás, s mivel a fináléban nem történt semmi váratlan, ezt sikerült is megszereznie.

Az S5-ös sérültségi kategóriában versenyző Illés Fanni ötödik helyen végzett 100 méteres mellúszásban. A negyedik legjobb idővel került a döntőbe, ahol 50 méternél a hatodik helyen fordult, s jó hajrával egy helyet még előrébb tudott lépni.
 

Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka bronzérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi versenynapján.

A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc sportolója egy nappal korábban 100 méter háton ezüstérmes lett. Akárcsak akkor, a győzelmet most is az új-zélandi Sophie Pascoe szerezte meg.

Pap Bianka a délelőtti előfutamból a hetedik idővel került a nyolcas döntőbe, ennek megfelelően az egyes pályán úszott a fináléban. Jól kezdett, az 50 méter pillangó után hatodikként fordult, majd jött kedvence, a hát, amelyen feljött a negyedik helyre. Mellen aztán tovább javított, már az élcsoport tagja volt, s az utolsó hosszra harmadikként fordult. Gyorson is remekül tempózott, s a jutalma egy újabb érem lett.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére