Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
szabad vasárnap
 
 
 
 

Újabb hatalmas magyar filmsiker Berlinben

2017. december 10. 11:08

Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben.

Borbély Alexandra, aki a díjat a meghatódottságtól sírva vette át, rövid beszédében köszönetet mondott Enyedi Ildikónak, a film rendezőjének, hogy eljátszhatta a szerepet. A budapesti Katona József Színház társulatának tagja mellett olyan világsztárokat jelöltek a legjobb női főszereplő díjára, mint Juliette Binoche és Isabelle Huppert.

Enyedi Ildikó az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagyon nagy boldogság Alexandra díja. Sokszor elmondtam, de nem lehet elégszer, hogy mennyire különleges élmény volt számomra együtt dolgozni vele, tanúja lenni annak a csodálatos, belülről jövő metamorfózisnak, amivel átalakult ennek a filmnek a főszereplőjévé, Máriává.

Sok igazán tehetséges, izgalmas színésznőt ismerek, közülük is kiemelkedik azzal az elképesztően széles skálával, aminek minden szegmensét még nem is volt alkalma megmutatni, pedig sokféle szerep megtalálta már, eddig főleg színházban. Hozzon neki ez a nagy elismerés sok, boldog, önfeledt munkát, igazi kibontakozást!"

Az EFA gáláján A négyzet volt a legsikeresebb alkotás, a svéd-német-francia-dán koprodukció hét jelölésből ötöt váltott díjra. Alkotója, Ruben Östlund elnyerte vele a legjobb rendezésért és a legjobb forgatókönyvért járó Európai Filmdíjat. Ebben a két kategóriában a jelöltek között volt Enyedi Ildikó is A testről és lélekről rendezésével, illetve forgatókönyvével. A négyzet kiérdemelte a legjobb vígjátéknak járó elismerést is, főszereplője, Claes Bang brit színész pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat vehette át. Az alkotás egy múzeumigazgató kényelmes, rendezett életének abszurd fordulatokkal teli összeomlását meséli el. Májusban elvitte a cannes-i fesztivál fődíját, az Arany Pálmát.

A több mint háromezer filmes szakembert összefogó Európai Filmdíjak (EFA) 30 éve osztja ki díjait az adott esztendőben bemutatott európai filmeknek. Ezúttal is 21 kategóriában ítélték oda az európai Oscar-díjként is emlegetett elismeréseket.

Az EFA életműdíját Alekszandr Szokurov orosz filmrendező vehette át. Julie Delpy francia-amerikai színésznőt, filmrendezőt és forgatókönyvírót az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez nevű díjjal tüntették ki a kamera előtt és mögött végzett munkájáért, Cedomir Kolar horvát producer pedig az Európai Koprodukciós elismerést, a Prix Eurimagest kapta meg.

A legjobb rövidfilmnek járó elismerést Juanjo Giménez spanyol rendező Időkód című munkájának ítélték oda. A kategóriában Bucsi Réka Love című animációja is a jelöltek között volt.

A közönségdíjat, amelyre Magyarországon is lehetett szavazni, a Stefan Zweig – Búcsú Európának című német-osztrák-francia koprodukció, Maria Schrader német rendező alkotása kapta meg.

A gála több mint 900 vendége között volt az európai filmművészet számos világhírű képviselője, köztük Nastassja Kinski német színésznő, Stellan Skarsgard svéd színész, Szabó István Oscar-díjas magyar rendező és több kollégája, mások mellett a brit Stephen Frears, a spanyol Carlos Saura és a német Volker Schlöndorff.

A díj 30 éves történetében a Testről és lélekről az első magyar alkotás, amely négy jelölést kapott. Ezzel összefüggésben Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap ügyvezetője az MTI-nek kiemelte: "a 2017-es évben a sok rangos nemzetközi filmdíj mellett a magyar filmek nézettségére is nagyon büszkék lehetünk, november elején a nézőszám átlépte az egymilliót, erre az elmúlt tíz évben nem volt példa".

Enyedi Ildikó különleges alkotását már majdnem 90 ezren nézték meg Magyarországon, a fesztiválokkal együtt világszerte több százezren"

– tette hozzá Havas Ágnes. "Fantasztikus öröm, hogy ma este a kortárs európai filmművészet legjobbjai között egy magyar alkotást díjazott az Európai Akadémia!" – mondta.

Kapva az alkalmon, szeretném megragadni a lehetőséget, hogy kiálljak a vitatott kijelentései miatt kígyót és békát kapott Enyedi Ildikó mellett, ugyanis most, hogy itt az év vége, bátran kijelenthetem, hogy 2017-ben nem láttam szebb, meghatóbb és elgondolkodtatóbb filmet a Testről és lélekről című remekműnél, amely végignézése után csak dagadt a keblem a büszkeségtől, hogy magyar filmben ilyen vizuális világot sikerült összehozni. Enyedi Ildikó mondott furcsaságokat, valóban. De szóljon mellette, hogy egy kényszerhelyzetben, rosszindulatú propagandakérdésekre kellett válaszolnia, mikor a német rádió munkatársa feltette provokatív kérdéseit. Enyedinek mindenképpen el lehet nézni, hogy a vörös szőnyeg forgatagában konformista válaszokat adott a rosszindulatú kérdésekre. Én mindenképpen megbocsájtom neki a liberális művészek között oly gyakori megfelelési kényszerrel egybekötött konformizmust, hiszen amíg ilyen csodálatos filmeket rendez, addig nincs mitől tartanunk. A magyar filmek jó kezekben vannak. További sok sikert!

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
A balos filozófus heves zsidózás közben fejti ki életrajzi könyvében, hogy a Fidesz parasztokból áll

A balos filozófus heves zsidózás közben fejti ki életrajzi könyvében, hogy a Fidesz parasztokból áll

kinyílott a pitypang

Vajda Mihály egykoron még baloldali "sztárértelmiséginek" számított, mára azonban teljesen leamortizálta magát. Önéletrajzi könyvében becsmérlően beszél a magyarokról, parasztoknak nevezi őket, de a zsidókról sem éppen politikailag korrekten nyilatkozik.

Babis február végéig szeretné megalakítani új kormányát

Andrej Babis, a legutóbbi csehországi választásokon a legtöbb mandátumot szerző ANO mozgalom vezetője azt szeretné, ha az új cseh kormányt államfőként Milos Zeman nevezné ki még akkor is, ha elveszíti a jövő heti elnökválasztást, és a kormány február végéig megalakulna - derül ki abból az interjúból, amely csütörtökön jelent meg a Mladá Fronta Dnes című napilapban.

Ha minden igaz, lesz új amerikai nagykövetünk

Ha minden igaz, lesz új amerikai nagykövetünk

közeleg a tél

A Magyar Idők úgy tudja, a republikánus kötődésű David Corstein lehet hazánkban a következő misszióvezető.

"Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"

"Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"

közeleg a tél

A kormány mindent elkövet, hogy fizikai és jogi értelemben egyaránt eltűnjenek az illegális bevándorlók által kihasznált kiskapuk, ezt a célt is szolgálja a "Stop Soros" törvénycsomag - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Trump tényleg zseni: megadóztatta a liberális atyaúristent, az Apple-t

Trump megválasztása óta végtelen sivalkodásba kezdtek a liberális közgazdászok. Az amerikai elnök nemrég bebizonyította, hogy tényleg zseni.

Európa és az ő "értékei"

Európa és az ő "értékei"

889

Önök tudják, mik azok az "európai értékek"? Vagy mik azok az "uniós értékek"? Nem? Na ugye! Honnan is tudhatnánk...

A MeToo-kampány elérte a célját: 24 órában égnek a telefonvonalak az USA-ban

Égnek a szexuális zaklatásokat regisztráló forróvonalak Amerikában: rekordszámú áldozat jelentkezett a MeToo-kampány kezdete óta.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére