Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#focivébé
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
889
 
 
 
 

Új világmegváltó ideológia, avagy a liberális idiotizmus

Olvasói vélemény | szerző: Sándor György

2018. június 13. 11:22

Lassan elfelejthetjük bármelyik izmust vagy ideológiát, mert minden területen, a nap minden órájában felbukkan a mindent elnyelő és leváltó liberális idiotizmus. Néhol politikai korrektség álruhájában, néhol csak sima idiotizmusként van jelen egyre hangsúlyosabban a mindennapi életünkben.

A liberális média nem tudja lenyelni, hogy Trump megpróbál – és talán tud is – tenni valamit a biztonság és a béke elérésében Észak-Koreával. Ezért a tárgyalás eredményeit igyekeznek jelentéktelennek feltüntetni.

Legszívesebben nem is tudósítottak volna a két vezető találkozójáról, csak legnagyobb sajnálatukra kénytelenek voltak, mivel ezt már nem hallgathatták el. Tehát bármit csinál Trump, azt úgysem ismerik el a liberálisok. Nem úgy, mint amikor Obama megkapta a Nobel-békedíjat, holott semmi érdeme nem volt addig sem és utána sem, hacsak nem számítjuk azt, hogy ő volt az első fekete elnök az Egyesült Államok történelmében. Őt elismerték, hogyne, hiszen fekete volt, és az már elég ahhoz, hogy sikeres elnök legyen valaki az USA-ban.

A liberális idiotizmus következményeként már félsiker, ha fekete vagy és szégyen, ha fehérnek születtél. Az idiotizmus következtében már tanárok és professzorok találnak ki rosszabbnál rosszabb ötleteket és érveket, hogy miért kell a fehéreket hátrányban részesíteni bármely területen, és miért kell másokat – amúgy igazságtalanul – előnyhöz juttatni.

A mai világban a teljesítmény már nem számít. Egy dolog számít: ha liberális idióta vagy, akkor egyenes az út vezet a sikerhez, legalábbis liberális berkekben. Idiotizmusuk olyan elvakult, hogy azt sem veszik észre, hogy a nagy "egyenlőségesdiből" rövidesen totális disszonancia, polgárháború és elnyomás lesz. A szerintük elnyomott és általuk felemelt emberek fogják elnyomni őket, liberálisokat.

Vegyünk egy példát. A liberálisok által támogatott és reklámozott transzgenderizmus csapdájára gondolok. Mert szép, hogy ma férfi lehetek, holnap már nő, és holnapután ismét férfi vagy akármi más. Jó, hogy a transznemű férfiak női börtönökbe kérhetik magukat, jó, hogy néhányuk sportol és női versenyeken nőként állhatnak rajthoz, de mi lesz akkor, amikor a kedves feministák rájönnek, hogy a tetemes pénzdíjakat és a sikert kétes nemű egyének, férfiak halásszák el a nők orra elől? Ekkor már valószínűleg – mivel pénzről és dicsőségről lévén szó – nem fog olyan lelkesen tapsikolni a feministák tábora a transzneműek táborának. És ez csak egy példa a sok közül. De ez a dilemma sem fog sokáig tartani a liberális idióták között, mert létrehozzák majd a transznemű kategóriát a versenysportban és hűen az egyenlőségesdihez felemelik majd, sztárt csinálnak abból a pár gendertévelygőből.

Később az olimpiai sportágak között is külön kategóriát élveznek majd a transzneműek. És így természetesen jár majd a külön olimpiai bajnoki cím is. Ebből következően majdnem minden gendertévelygő jó eséllyel olimpiai bajnok lesz. Olimpiai bajnok, köztiszteletben álló személy, gyerekeink példaképe... Itt be is zárul a liberális idiotizmus csapdája.

Reménykedjünk, hogy ezeket a minden területen felállított csapdákat el tudjuk majd kerülni, és sikertelenségükben a liberálisok majd egymásnak esnek, és megsemmisülnek ellentmondásaikban.

De azért tegyünk mi is valamit. Legyünk férfiak és nők a gáton a liberális idiotizmus piszkos áradatával szemben!

Ezt a cikket egy olvasónk írta. Amennyiben Te is kedvet kaptál, várjuk írásodat a velemeny@888.hu címre. A további részletekről itt olvashatsz.

OLVASTAD MÁR?

889
 
 
 
 
Segítsünk a mainstream médiának igazat mondani Trump "családszétszakítós" ügyéről!

Segítsünk a mainstream médiának igazat mondani Trump "családszétszakítós" ügyéről!

amerika, london, párizs

Az elmúlt napokban a hazai és világsajtó nagy része azzal korbácsolta az indulatokat, hogy Trump bevándorláspolitikája az illegális bevándorlók családjainak a szétszakításához vezet. De mi is az igazság ebben az egész történetben?

Gulyás: Az elsődleges cél az ország védelme

Magyarország biztonságát garantálni kell, és a Stop Soros törvénycsomag és a hetedik alaptörvény-módosítás ehhez nagymértékben hozzájárul - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Migránsszállásként szolgál egy luxushotel Ausztriában

Migránsszállásként szolgál egy luxushotel Ausztriában

amerika, london, párizs

A migránsválság kezdetekor, 2015-ben vált az illegális bevándorlók lakhelyévé a korábban luxushotelként szolgáló épület.

Egyre nagyobb a baj, egyre hazugabb a magyarázat

Egyre nagyobb a baj, egyre hazugabb a magyarázat

piszkostizenkettő

Itt a világ szégyene: a muszlim terroristák miatt körbe kell keríteni az Eiffel-tornyot. Az okok helyett inkább a üvegfal szépségéről beszélnek.

A Benetton a tengerből kimentett migránsokkal kampányol

A Benetton a tengerből kimentett migránsokkal kampányol

amerika, london, párizs

A Benetton nevű divatcég többeknél kiverte a biztosítékot, miután az SOS Méditerranée nevű civil szervezet által a Földközi-tengerből kimentett migránsok képeit használta fel a kampányában.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

A kommunizmus győzni fog - mondta egy amerikai katona 2018-ban

A kommunizmus győzni fog - mondta egy amerikai katona 2018-ban

amerika, london, párizs

Az amerikai kadétképzőt is elérte a liberális őrület, amely most már nyíltan kommunista köntösben bukkant fel.

Nehézkesen, de nyertek a spanyolok Irán ellen

Nehézkesen, de nyertek a spanyolok Irán ellen

focivébé

Spanyolország 1-0-ra legyőzte Iránt a labdarúgó-világbajnokság B csoportjának második fordulójában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére