Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Új párt alakult, itt a Momentum 2

Tóth Dalma

2017.03.15. 14:28

A cél nem más, mint megváltani a világot. Program még nincs hozzá.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere hivatalosan is bejelentette, hogy pártot alapít Új Kezdet néven.

Mit mondana Petőfi, Jókai és a többiek ott a Pilvaxban? Forradalmat kell csinálni. Igen, forradalmat kell csinálni. Ezt mondtam és mondom én is. Nem fegyverrel vívott, de nem is fülkeforradalmat. A Józan Ész Forradalmát, aminek célja egy össznemzeti, összefogáson alapuló mozgalom alapján megfogalmazott nemzeti minimum 12 pontban."

– mondta a polgármester március 15-i ünnepi beszédében.

Simicska tolja az új párt szekerét? Ahogy korábban megírtuk, meglepően sokat forgolódik Gémesi György Simicska Lajos médiájában. Jól látszik, hogy a G-napot megelőzően Gémesi összesen 90-szer jelent meg a Magyar Nemzet-Lánchíd Rádió-HírTV háromszögben, a G-nap után máig pedig mintegy 564-szer. Gémesi a simicskista Heti Válasznak nemrég azt is elmondta, hogy meg akarja mutatni, hogy ha van igény valódi alternatívára. Mint mondta: "akkor itt vagyok, lehet engem használni.”

Gémesi március 15-i beszédében kitért arra is, hogy szerinte mit kíván a magyar nemzet 2017-ben, amit 12 pontban foglalt össze:

  • 1. A korrupció intézményes felszámolását!
  • 2. Jogbiztonságot és törvény előtti egyenlőséget!
  • 3. Szólás szabadságát, valódi társadalmi párbeszédet!
  • 4. Emberhez méltó egészségügyi és szociális ellátásokat, megbecsült időskort!
  • 5. Hasznosítható tudást adó oktatást!
  • 6. Vonzó hazai jövőt a fiataloknak és a családoknak!
  • 7. Erős, független önkormányzatokat!
  • 8. Élhető vidéket!
  • 9. Kedvező és kiszámítható körülményeket a vállalkozásoknak!
  • 10. Támogatást és biztonságot a szakmai és civil szervezeteknek, kormánytól független, szabadon szolgáló történelmi és kisegyházakat.
  • 11. Társadalmi megbékélést és Európai Magyarországot!
  • 12. Új Kezdetet!

Gémesi György szerint, az ő pártjuk megvalósíthatja a fentebb említett 12 pontot. Mint fogalmazott az Új Kezdetre van szükség, ami valós politikai alternatívát nyújt - írja az ATV.

A célok szépek, hogy hogyan valósítanák meg, azt még nem tudjuk viszont van valakijük, aki biztos befutó lenne a választásokon. A hölgy neve nem más, mint  Frau Bürgermeisterin von Gödöllő, rövidebb nevét Bürgi. Õ Gödöllő önkormányzatának a hivatalos macskája. A cicát az utcán találták és befogadták. Bürgit már most sokan kedvelik, van saját Facebook-oldala is, ahol már több mint 2 ezer követője van. Hajrá Bürgi!

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére