Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Új migránstábort hoznának létre a túlzsúfolt görög szigeteken

Tóth Dalma

2018.07.10. 17:00

A görög migrációs minisztérium új tábort építene az illegális bevándorlók számára Számosz szigetén.

Az új tábor a görög hadsereg által korábban használt tábor helyén épülne fel. A helyi közösség teljes mértékben ellenzi az ötletet. Készítettek egy határozatot, amelyben kifejtették a negatív érzéseiket az új táborral kapcsolatban, majd a dokumentumot elküldték a migrációs minisztériumnak, most pedig válaszra várnak. Ez volt az első alkalom, hogy a helyi lakosok saját akaratukat kifejezve felléptek a görög és az EU-s migránspolitikával szemben.

Számosz az Égei-tenger keleti részén fekszik, csak 1,5 kilométerre a török szárazföldtől. Sok migráns Törökországból csónakokon érkezik ide, mivel ha elérik Számoszt, akkor már az Európai Unió területére lépnek. A sziget helyi lakosainak már elegük van a migránsokból. Azonban az újonnan érkező migránsok mellett a görögöknek azzal is számolniuk kell, hogy a miniszterelnökük, Ciprasz megegyezett Angela Merkellel arról, hogy a Görögországból Németországba érkezett migránsokat visszafogadják.

Görögországban Számoszon kívül Leszboszon, Híoszon, Leroszon és Koszon hoztak létre hotspotot. A hivatalos definíció szerint a hotspot egy olyan területet jelent, amelyben a "befogadó tagállam, a bizottság, az illetékes uniós ügynökségek és a tagállam együttműködnek a külső határok mentén menedéket kérők számának szignifikáns növekedésében megnyilvánuló aránytalan migrációs teher kezelése érdekében".

Az ilyen hotspotoknak az lenne a célja, hogy minél hamarabb ki lehessen szűrni, ki jogosult arra, hogy menekültkérelmet nyújtson be és kik azok, akik csak gazdasági okok miatt érkeztek az unióba és nem jogosultak a védelemre. Az illegális bevándorlókat ebből kifolyólag 48 órán, azaz két napon belül kellene regisztrálni. Az új dokumentumnak tartalmaznia kell a migránsok adatait, ujjlenyomatait, valamint egy képet róluk.

Miután az EU megegyezett Törökországgal, az újonnan érkezőknek a hotspotokban kell benyújtaniuk a kérelmüket és addig ott kell tartózkodniuk, amíg azt el nem bírálják. Mivel lassan halad az adminisztráció és az áthelyezés, a migránsok feltorlódnak a hotspotokban, így sokszor kaotikus állapotok uralkodnak a migránstáborokban. Igazából mindez arra jó, hogy itt válogatják ki, ki kérhet menekültkérelmet és ki nem. Akinél úgy látják, hogy menekültkérelem beadására sem jogosult, azt visszafordítják.

A számoszi 700 férőhelyes táborban a migránsválság közepén 3 ezer ember tartózkodott. Jelenleg körülbelül 1500 migráns élhet a táborban. Mindez biztonsági és higiéniai problémákat vet fel.

Kormányzati becslések szerint összesen 13 ezer migráns lehet a görög szigeteken, akik arra várnak, hogy megnyissák előttük az utat.

Az Amnesty International és több "független" civil szervezet indította el tavaly december 1-én az #OpentheIslands kampányt, amelyben arra szólítják fel a miniszterelnököt, Cipraszt, hogy hagyjon fel az "elszigetelés" politikájával. A kormány a nyomásnak engedve és a vészhelyzet miatt már 7 ezer embert szállított át a szigetekről Görögország központjába. De természetesen ez se jelentett megoldást, hiszen az utánpótlás gyorsan jött, és az amúgy is zsúfolt táborok még inkább azok lettek.

A migránssimogatás azonban nem csak az Amnesty és egyéb Soros-féle civil szervezetek részéről megy. Bár a legtöbb görög szigeten élő lakosnak elege van a migránsokból, vannak, akik az életüket áldozzák az illegális bevándorlókra. A tengerparttól nem messze egy a sziklákon épült kis házban él Katina Arvaniti. Gyönyörű virágos kertje van nagy terasszal, ahol egymás után sorakoznak a narancsfák. Egy éjszaka arra lett figyelmes, hogy fura hangokat hall kintről. Amikor kinyitotta az ajtóját 42 migráns állt előtte. Irakiak voltak, akik épp az ő házához legközelebbi tengerparton kötöttek ki. Katina kimosta a ruhájukat, megetette őket, pihenőhelyet készített neki. Azóta már több száz partot ért migránson segített.

Az év első öt hónapjában 11 278 illegális bevándorló érkezett a tengeren keresztül Görögországba. Ez azt jelenti, hogy 2017 ugyanezen időszakához képest 55 százalékkal több migráns érkezett az idén. Többségük szíriai, de rengeteg az iraki és az afgán is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére