Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ügyészségi vizsgálat szükséges a Jobbik plakáthelyeinek ügyében

Bertha László

2017.09.28. 09:58

Az Állami Számvevõszéknek, az ügyészségnek és a médiatanácsnak is vizsgálatot kellene indítania a Jobbik által fizikailag vagy a használati jog tekintetében megvásárolt plakáthelyek ügyében - jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Kovács István az M1 műsorában hangsúlyozta, hogy a plakáthelyvásárlás gazdasági tevékenységnek minősül, márpedig a párttörvény szerint ilyet egy párt nem folytathat, és ezidáig még nem is volt példa erre.

Ugyanakkor a plakátokról hiányzik az impresszum, amiért a médiatanácsnak kellene vizsgálatot indítania, továbbá az sem tisztázott, hogy az érintett önkormányzatoktól kapott-e a Jobbik területhasználati engedélyt – tette hozzá a szakértő.

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint az ügy nagyon kusza, ám a nyilatkozatokból az szűrhető le, hogy a Jobbik magát a reklámhordozót – 1000-1200 felületet – vásárolta meg, és nem csupán a használat jogát.

A kérdés akkor volna tisztázható, ha a párt nyilvánosságra hozná a szerződéseket és a tranzakció költségeit. Ugyanis, ha kedvezményes áron kapták meg a plakáthelyeket, az már tiltott pártfinanszírozásnak minősül.

Ebben a helyzetben kellene az illetékes hatóságoknak vizsgálat útján tisztázni a helyzetet – mondta Kovács István.

A Jobbik mintegy 1100 reklámeszközt „kapott” Simicska-féle cégektől utólagos törlesztéssel, részletfizetési lehetőséggel, egymilliárd forint értékben. A párt szóvivője, dacára annak, hogy a reklámeszközök tulajdonosváltása felveti a tiltott pártfinanszírozás erős gyanúját, nem hajlandó részleteket elárulni arról, mekkora összegért jutottak hozzá a Simicska-érdekeltségbe tartozó reklámeszközökhöz, üzleti titokra hivatkozva. További érdekesség, hogy az Index igazgatósági tagja, Nagy Ajtony Csaba rendelte meg azokat a plakátokat, amelyekkel a Jobbik a kormányt, illetve a kormányhoz közel álló embereket próbálja meg lejáratni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére