Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Trump: Orbán egy erős és bátor miniszterelnök

2017. október 6. 20:58

WASHINGTON, 20:58

Az amerikai elnök találkozni akar Orbán Viktorral.

Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete a Figyelőnek adott interjút, amelyben a magyar-amerikai politikai és gazdasági kapcsolatokról beszélt.

Szabó László miután átadta megbízólevelét az amerikai elnöknek, kifejezetten jó benyomásokkal távozott a Fehér Házból.

Elmesélte, hogy Trump az eseményen az mondta, erős és bátor embernek tartja Orbán Viktort, valamint hogy pontosan tudja, a miniszterelnök kiállt a megválasztása mellett Tusnádfürdőn. Majd hozzátette: a magyarok nagyszerűek.

Orbán Viktor és Donald Trump az amerikai választások után már egyeztettek telefonon, és a májusi NATO-csúcson is találkoztak.

Fotó: AFP
Az amerikai elnök elmondta Szabó Lászlónak: a miniszterelnök rajta van a vendéglistáján. Ugyanakkor, mint azt a nagykövet megjegyezte, Trumpnak előbb egy “apró ügyet”, az észak-koreai válságot kell megoldania.

Szabó László szerint az amerikaiak elismeréssel adóznak amiatt, hogy a magyar katonák ott vannak Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, valamint hogy részt veszünk a Baltikum légvédelmében. Hozzátette: Orbán Viktor kinyilvánította azt is, hogy a NATO előírásainak megfelelően a GDP 2 százalékára emelik a honvédelmi kiadások mértékét – ezzel pedig az USA-ban is tisztában vannak.

Rávilágított arra is, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó drasztikus csökkentése rendkívül vonzóvá tette hazánkat a kinti befektetők számára. Idehaza már most 1700 amerikai vállalkozás ad munkát közel százezer magyarnak.

(Breitbart, Híradó)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Bakondi: Brüsszel szereptévesztésben van

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az elmúlt napok nyilatkozatai alapján az Európai Parlament és az Európai Bizottság szintjén is erőteljes törekvések láthatók a tagállamokra nézve kötelező jellegű, felső határ nélküli betelepítési kvóta jogszabályi szintű rögzítésére.

Öngyilkos lett egy szexuális zaklatással vádolt Kentucky állambeli törvényhozó

Öngyilkos lett csütörtökre virradóra a szexuális zaklatással vádolt Dan Johnson republikánus párti Kentucky állambeli törvényhozó - jelentették hírügynökségek.

Gusztustalan: pornófilmet forgattak egy felvidéki templomban

Gusztustalan: pornófilmet forgattak egy felvidéki templomban

bulvár

A hívők és az egyház felháborítónak tartják az esetet.

Nyugi, lesz döner Németországban!

Nyugi, lesz döner Németországban!

amerika, london, párizs

Mehet a foszfát a csirke-, bárány- és borjúhúsba, az Európai Bizottság (EB) ugyanis engedélyt adhat rá. A dönerlobbi tehát elérte a célját.

Kitalálod, mi az Európába igyekvő migránsok új trükkje?

Kitalálod, mi az Európába igyekvő migránsok új trükkje?

amerika, london, párizs

A leleményesség nem ismer határokat: új módon játsszák ki a hatóságokat a migránsok.

35 millió eurót szán a V4 arra, ami Brüsszelt nem érdekli

35 millió eurót szán a V4 arra, ami Brüsszelt nem érdekli

amerika, london, párizs

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) a pénzt az integrált líbiai határvédelemre fordítják, amely így a migránsok feltartóztatását eredményezi.

Nem bírta Samantha, a szexrobot - nagyon csúnyán elbántak vele

Nem bírta Samantha, a szexrobot - nagyon csúnyán elbántak vele

century-on

Bár az eset még szeptemberben történt, a történet abszurditása és a #metoo miatt ma is érdemes vele foglalkozni.

Elmagyarázzuk, hogy hackelik meg a multik a sörpiacot

Elmagyarázzuk, hogy hackelik meg a multik a sörpiacot

közeleg a tél

...és egyúttal azt, hogy ezzel hogy szívatnak meg Téged.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére