Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Trump nem kispályás: Venezuelát és Észak-Koreát is megfenyegette

2017. augusztus 12. 09:28

WASHINGTON, 9:28

Donald Trump amerikai elnök lehetséges katonai akciót emlegetett pénteken este Venezuela ellen, egyúttal ismét figyelmeztette Észak-Koreát.

Fotó: AFP

Az elnök azt követően fejtette ki álláspontját újságíróknak a New Jersey-ben lévő bedminsteri golfklubjában – ahol elvileg a szabadságát tölti –, hogy megbeszélést folytatott Rex Tillerson külügyminiszterrel és Nikki Haley ENSZ-nagykövettel. Ahogyan fogalmazott,

Venezuelát illetően sokféle megoldás van asztalon, köztük szükség esetén a katonai hadművelet is." 

Trump az újságíróknak ismét megerősítette, hogy változatlan az álláspontja Észak-Koreáról, sőt, pénteken este – a nap folyamán immár másodszor – figyelmeztette az ázsiai kommunista országot.

A sajtótájékoztató előtt újabb Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben leszögezte:

a katonai megoldások már kidolgozva, csőre töltve, arra az esetre, ha Észak-Korea bután cselekedne. Remélhetőleg Kim Dzsongun talál más utat."

A sajtótájékoztatón aztán megismételte, hogy az amerikai hadsereg valóban csőre töltve, készen áll, és kifejezte abbéli reményét, hogy korábbi szavainak súlyát Észak-Korea teljes mértékben felfogja, és megérti azt is, hogy amit mondott, úgy is értette. Hozzátette, ha Kim Dzsongun észak-koreai vezető nyílt fenyegetést intéz akár Guam, akár bármely más amerikai terület vagy Amerika bármely szövetségese ellen, akkor ezt igazán sajnálni fogja, méghozzá nagyon rövid időn belül fogja sajnálni.

Ha bármi történik Guam szigetén, akkor nagyon nagy baj lesz Észak-Koreában"

– hangsúlyozta.

Trump egyúttal megnyugtatta a Guam szigetén élőket. A The New York Times című lap ugyanis – a Reuters hírügynökség információi alapján – arról cikkezett, hogy Guamon atomtámadás esetére vonatkozó tanácsokat terjesztettek szórólapon a lakosság körében.

Érzem, hogy biztonságban lesznek"

– mondta a csendes-óceáni sziget lakóinak aggodalmaira utalva. 

Trump közölte az újságírókkal, hogy helyi idő szerint pénteken este telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akinek felveti majd újabb szankciók bevezetésének lehetőségét Észak-Korea ellen. Az elnök jelezte, hogy hétfőn rövid időre visszatér Washingtonba, és ott egy nagy sajtóértekezletet tart, bár ennek témáiról nem mondott semmit. 

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Merényletsorozat Afganisztánban

Már több mint 60 halálos áldozata van a pénteki afganisztáni robbantásos merényleteknek. Az egyik bomba egy kabuli síita mecsetben robbant, a helyi idő szerint az esti órákban.

Mérgező gázt használnának a dzsihadisták Európában

Mérgező gázt használnának a dzsihadisták Európában

amerika, london, párizs

Európai titkosszolgálatok olyan értesülések birtokába jutottak, hogy az Iszlám Állam mérgező gázokkal megtöltött bombák bevetését tervezi a kontinensen. Az ilyen szerkezeteket megpróbálnák feljuttatni vonatokra, vagy elhelyeznék a metróalagutakban vagy akár repülőgépeken is.

25 százalékkal nőtt a szexuális bűncselekmények száma Ausztriában a migránsválság óta

Az osztrák kormány a héten hozta nyilvánosságra a 2016-os bűnügyi statisztikát.

450 ezren tüntetnek Barcelonában

450 ezren tüntetnek Barcelonában

amerika, london, párizs

Mintegy 450 ezren tüntettek Barcelonában a katalán függetlenség mellett a helyi rendőrség szombat esti tájékoztatása szerint.

Kiszivárgott NATO-jelentés: egy esetleges orosz támadás elsöpörné Kelet-Európát

Kiszivárgott NATO-jelentés: egy esetleges orosz támadás elsöpörné Kelet-Európát

amerika, london, párizs

Egy bizalmas NATO-jelentés szerint a szövetség nem tudná megvédeni magát egy esetleges orosz támadás esetén.

A cseh jobboldal megnyerte a választásokat

A cseh jobboldal megnyerte a választásokat

amerika, london, párizs

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon - derült ki a véglegeshez közeli részeredményekből. A független Csehországban ilyen nagy arányú győzelmet még egyetlen párt sem aratott parlamenti választáson.

Lecsaptak a világ legnagyobb pedofil hálózatára

Lecsaptak a világ legnagyobb pedofil hálózatára

amerika, london, párizs

A rendőrség különleges egységei egy kiterjedt pedofil hálózatra csaptak le Brazíliában. Az elfogottak között nyugállományú rendőrök, köztisztviselők és ifjúsági sportklubok vezetői is voltak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére